Újra megnyitotta kapuit a Székely Nemzeti Múzeum

Négyévi bezártság és kétévnyi felújítás után megnyitotta kapuit Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum, a székely nemzet temploma. Noha sok tárlata még korántsem mutatja végleges formáját, a két új kiállítás már ízelítőt adott abból a modern, izgalmas, interaktív múzeumból, amely fiatalnak és öregnek élvezetes formában tálalja a természettudományi, néprajzi, régészeti ismeretanyagot. A csütörtöki ünnepélyes megnyitóra számos neves vendég, közreműködő munkatárs és a kivitelezők jelenlétében került sor.

Az ünnepség nem véletlenül kapott helyett éppen abban a teremben, ahol a Mérföldövek című múzeumtörténeti kiállítás látható, hiszen a felújítás végezte is egy mérföldkő, a legutolsó, az elsőt pedig éppen a múzeumalapítás pillanata jelenti. 1875-ben történt ugyanis „az a hallatlan dolog, hogy egy székely asszony nem gyermekeire hagyta vagy idegeneknek adta el családja vagyonának igen becses hányadát, hanem ebből a vagyonrészből múzeumot alapított és e múzeumot a székely nemzetnek adományozta.

Az elsőként felszólaló Vargha Mihály múzeumigazgató összefoglalta a legutóbbi munkálatok lényegét: nemcsak külsőleg szépült meg a múzeum, a vízelvezetéstől a tetőig, az épületgépészettől az épületet körülvevő parkig minden megújult.

Vargha rendkívül szerencsés körülménynek értékelte, hogy abban a jelenben, amelyben „a közbeszerzésekre vonatkozó hiányos törvénykezés sokszor szült szörnyeket”, és csak döcögtek vagy teljességgel megfeneklettek a munkálatok, a múzeum felújításakor összhangban folyt a munka, a megrendelő–tervező–kivitelező háromszögben „nyelvi nehézségek nem voltak”, azaz kulturált hangnemben folytatott párbeszéddel mindig szót tudtak érteni a helyi cégekkel.

„A munka dandárja ezután jön” – mondta az intézmény igazgatója, célként fogalmazva meg, hogy a fiatalokat meg kell fogni, a szívhez és az észhez is kell szólni, valamint hogy az „élő múzeum” a szabadidő minőségi eltöltésére is alternatívát kínáljon.

Kovászna Megye Tanácsa intézményfenntartó szereppel bír, ugyanakkor a felújítást célzó uniós pályázat koordinátora és társfinanszírozója is volt. Tamás Sándor tanácselnök szerint a székely nemzet múzeuma szülőföldünk egyik legerősebb kulturális erőtere, és ez egy nagyon tudatos tervezés eredménye. Idézte a transzszilvanista Kós Károlyt, az épület tervezőjét: „Számbavéve mindazt, amit Erdély magyar népére, főképpen pedig a székelységnek népi építkezéséből, illetve népi művészetéből tipikusnak láttam és vallottam, valamelyest megnemesítve úgy alkalmaztam egy modern és speciál igényeket szolgáló alaprajzra, hogy az magától értetődően természetes és művésziesen monumentális lehessen és senki székely ne szégyellje azt magáénak vallani.” Ezt a célt nemcsak a szónok, de minden jelenlévő teljesültnek érezte.

Tamás Sándor elmondta, a múzeum felújítása egyben a befejezését is jelenti, mert csak most készült el a Kós által tervezett kapu és a kertbe tervezett ivókút, előbbi a múzeum asztalosának, Ferencz Lászlónak, utóbbi Éltes Barna szobrászművésznek a keze munkája. Köszönet járt érte nekik és a múzeum, valamint a megyei tanács minden közreműködő, egységben cselekvő, kitartó, nehezített pályán is magas színvonalon cselekvő munkatársának.

Tamás Sándor egy „friss örömhírt” is hozott a megnyitón jelenlévőknek. Megtudhattuk, a Magyar Országgyűlés október 25-én, azaz szerdán arról döntött, hogy december 16-át, Kós Károly születésnapját a magyar építészet napjává nyilvánítja. Lázár János miniszter előterjesztése szerint „ez nem csupán a Kós Károly szellemi örökségére való emlékezés napja, hanem a nemzet- és országépítő akaratot, a teremtő alázatot, a közösségépítő lelkületet megtestesítő ember születési dátumához kötött szakmai ünnep”.

Brendus Réka, a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának osztályvezetője azokról is szót ejtett, akik úgy gondolják, hogy nincs helye a magyar, székely múltnak és kultúrának ebben az országban, de felemelő, megerősítő üzenete is volt.

„Ez már nem is múzeum, ez a hely a székely nemzet örökségének, mindennapjainak, életművének, születésének és dicsőségének otthona és még annál is több, a székelység megmaradásának szentélye. (…) Bár hajlamosak vagyunk úgy tekinteni egy múzeumra mint történeti örökségünk gyűjteményére, ide azért is jövünk, hogy a múlt viharaiban edzett nemzet erejéből feltöltődjünk, példát merítsük, hogy megtaláljuk a helyes utat egyénként és közösségként.”

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója felidézte, hogy 1910-ben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének vezetője azt javasolta a Székely Nemzeti Múzeum igazgató választmányának, hogy Hültl Dezsőt kérje fel az új múzeumépület tervezésére. És bár ő meg is tette, amire kérték, Kós emlékezete szerint azt mondta neki: „én nem akarnám ezt az épületet felépíteni, úgy érzem, ez nem nekem való feladat. Akartam székely épületet kihozni, de nem hiszem, hogy ez volna az igazi. És egyáltalán, helyesnek gondolom, ha az ország vidékein épülő múzeumok – sőt minden kultúrépület – lehetőleg annak az országrésznek a népének és művészi miliőjének kifejezőjévé legyen, sokkal inkább, mint ahogy ez eddig történt.” Ezek után Kós egy héten belül vitte a vázlatot, és 1910-ben megbízást kapott a részletes kiviteli tervek elkészítésére is.

L. Simon László fontosnak tartotta, hogy a magyar és a székely nemzeti múzeum közötti régi szakmai együttműködés és barátság fennmaradjon, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a magántámogatások rendszerét, a magán mecenatúrát erősíteni kell, mert a kultúra finanszírozása nemcsak állami feladat.

Székely István, az RMDSZ társadalmi kapcsolatokért felelős alelnöke szerint 2002 után a generációváltás nyomán megjelentek azok az emberek, akik „elmentek a falig”, a térség nagyot lépett előre az intézményalapítás tekintetében is, Székelyföld elkezd magára találni és összerdélyi feladatokat magára vállalni. Megjelent egy olyan generáció, amely már európai lehetőségeit tartja természetesnek, ugyanakkor újra kell fogalmazza magát, választ találjon arra, hol a helye a világban, Európában, milyen feladatokat vállal az erdélyi magyar közösségen belül, hogyan kapcsolódik a román államhoz.

„A Székely Nemzeti Múzeum fogódzókat ad, hogy a múlt autentikus gyökereihez nyúljon vissza, és elmeséli azokat a történeteket, amelyek által otthonra lelünk e hazában” – zárta beszédét Székely.

Dr. Csuha Imre, a Magyar Nemzeti Bank elnöki tanácsadója, aki civilben műtörténész egy szép ajándékot hozott a múzeumnak: Klement György honvéd őrnagy kardját, amellyel a felvidéki katona Beszterce környékén harcolt a szabadságharcban.

A megnyitó ünnepség utolsó momentumaként Vargha Mihály egy kis ajándékot nyújtott át mindazoknak, akik a felújításhoz hozzátették a maguk szaktudását, akaratát, így az említett felszólalóknak, a kivitelező Baumeister cég szakembereinek és a megyei tanács apparátusához tartozó személyeknek.

Az ünnepi műsor lélekemelő perceinek bizonyultak a Petrás Mária és zenekara által elénekelt-eljátszott népi imák, amelyekkel a csángómagyar világból adtak át hangokat, hangulatokat, büszkén vállalva, hogy keleti gyökerű kultúránk és hitünk tartott meg minket a magyarság soraiban.

Játszani is lehet a kiállításokon, de digitális továbbképzésre is ráveszik a látogatót

A továbbiakban Herczeg Ágnes a megújult múzeumkertben vezette körbe az érdeklődőket, Tóth-Bartos András történész pedig – aki Kinda István mellett a Géniusz a hősök mögött tárlat kurátora – az „új szemléletű” kiállításon kalauzolta végig a vendégeket. „A háromszéki önvédelmi harc megszervezését közösségi szempontból vizsgáló kiállítás célja, hogy megjelenítse a szabadságharc háromszéki eseményeit, illetve hadiiparának megszervezését, ugyanakkor a forradalom hátországának történéseit, a hősök mögötti hétköznapi géniuszokat, az önfeláldozó módon megnyilvánuló közösséget, és kidomborítsa a női szerepeket is” – írja a megnyitó beharangozójában.

Az új szemléletet magunk is megtapasztalhattuk, hiszen nemcsak a multimédiás felületekkel, de kézzelfogható eszközökkel is bevonják a nézőket a bemutatott korba: ráveszik, hogy katonát öltöztessen, ágyút faragjon, ahogy azt 1848-ban tették, de kilőhet korabeli rakétát VR-szemüveggel, és ha egy kamera lencséje elé áll, megnézheti magát huszárhadnagyi öltözetben egy applikációnak köszönhetően.

Sok kiállítási tárgyat még fehér lepellel letakarva láthatunk, épp csak egy résen, egy „kutatóablakon” keresztül, ennek oka Kinda István magyarázata szerint az, hogy ezek a költöztetéskor voltak így „felruházva”, és mivel a visszaköltözés még nincs befejezve, a leplek pedig restaurálatlan tárgyakat rejtenek, mellettük egy QR-kód az új honlapra vezeti a látogatót, ahol teljes szépségében láthatja a múzeumi darabot.

Fotó: Vargyasi Levente