Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ünnep Vargyason

Vasárnap ünnepi külsőségek között emlékeztek a vargyasi unitáriusok egyházuk alapítójára és első püspökére, Dávid Ferencre. A délelőtti istentiszteletet követően a templomban ünnepi műsor keretében szobrot avattak a püspöknek, utána a lelkészi lakás közelében az emlékére állított kopjafát is megkoszorúzták.

Ilkei Árpád lelkipásztor igehirdetésében a hitünk és a cselekedeteink közötti összefüggőségekről beszélt, egyben felelevenítve Dávid Ferenc emlékét, éle­tét is.
A prédikáció után az ünnepi műsor következett: a helybéli egyházi kórus énekelt, ifjak és gyermekek méltatták Dávid Ferenc emlékét, majd sor került a szószék mellett elhelyezett Dávid Ferenc-szobor leleplezésére, melyet előtte annak egyik alkotója, Buzogány Mózes mutatott be. Elhangzott, hogy az alkotásba besegített Bodó Levente szentegyházi szobrászművész is, a szobrot pedig a vargyasi Máthé Imre emlékére fia és unokája adományozta az egyháznak.

Az ünnepség a falu kis kopjafaparkjában folytatódott, ahol az egyik kopjafa Dávid Ferenc emlékét őrzi. Itt Máthé Edina olvasott fel róla méltatást, majd koszorúzás következett, végül a himnusz eléneklésével zárult az ünnepi délelőtt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás