Nagyon el van szállva az RMDSZ magától! Azért jutottak tovább,mer akadt meg akit lehetett hujiteni és nem akadt méltó kihívó
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Sikeresen legyőzte a magyar közönyt és a román AUR-t a háromszéki magyarság a június 9-i választásokon Tamás Sándor szerint, aki vasárnap az ötödik mandátumát nyerte el Kovászna Megye Tanácsának élén. Háromszéken ugyanis 12 éve nem volt ennyire magas a szavazáson való részvétel (50,74 százalék), így a megyetanács-elnök szerint a számlálás végére az RMDSZ az EP-választáson történelmi sikert arat.
Ami az AUR-t illeti, szerinte sikerült ugyan visszaszorítani a szélsőséges nacionalista pártot a megyében, de teljesen megfékezni így sem lehetett: Háromszéken a támogatottságuk 4,5 százaléknál állt meg. Az erdővidéki Bardoc településén két helyi tanácsosa lesz az AUR-nak, Kökösön 10 százalékos támogatottsággal rendelkeznek, és nagy valószínűséggel Előpatakon is képviseletet szereznek a képviselő-testületben.
Az már biztos, hogy az RMDSZ-jelöltek fölényes sikert arattak, a városok élén újabb mandátumra készülhetnek a választottak, ugyanakkor mind a négy településen garantált a tanácsbeli kétharmados többség is. Tamás Sándor az egy hónapja tárgyalt választási körképről szóló tájékoztatójára utalt vissza az elemzéskor.
Kézdivásárhely kapcsán kiemelte, hogy Bokor Tibornak két ellenfele volt, egy román és egy magyar, ám törekvéseik kudarccal végződtek, mert „trükközéssel nem lehet megvezetni az embereket”. A tanácselnök szerint a választópolgárok láthatólag voksaikkal büntették a trükközőket: a románok pártszövetsége nem jutott be a tanácsba, az EMSZ-nek pedig kevesebb képviselője lesz idéntől, mint az előző mandátumban.
Sepsiszentgyörgyön az Antal Árpád ellen az MPE színeiben induló Erőss Bulcsútól kért több szerénységet Tamás Sándor a kampány kezdetekor, most erre utalva kiemelte: az ellenzéki jelölt még úgy is kevés szavazatot kapott, hogy azok is beálltak mögé, akik korábban az RMDSZ-t választották.
Baróton Benedek Huszár János kétharmaddal nyert függetlenül induló ellenfelével, Derzsi-Ráduly Kázmérral szemben. Kovásznát a megyetanács-elnök korábban a „béke szigetének” hívta, és nemhiába, Gyerő József egy nyugodt kampány után az élen végzett, itt az RMDSZ-es képviselők vélhetően kicsivel többen lesznek jelen a tanácsban, mint az elmúlt négy évben.
A megyetanács-elnök közölte ugyanakkor: az EMSZ és az MPE képviselői nem fognak bejutni a megyei önkormányzatba. Helyüket vélhetően egy RMDSZ-es, és két PSD-s, illetve PNL-s képviselő fogja átvenni. A két konkurens magyar párt megyei szereplését tekintve kiemelte, egy polgármesteri tisztséget sem sikerült megszerezniük, és kevesebb helyet fognak szerezni a helyi tanácsokban is.
Sepsiszentgyörgyön eközben a számok úgy alakultak, hogy a román pártok kiszorultak a helyi önkormányzatból. „Nem örülök, hogy román párt nem jutott be a helyi tanácsba, nem tartom normálisnak azt, hogy egy több mint húsz százalékos közösség képviselet nélkül marad, de azt hiszem, ennek a tanulságait mi, magyarok is le kell vonjuk” – fogalmazott Antal Árpád, az ötödik mandátumát elnyerő polgármester.
Hozzátette, a helyi román közösség több mint fele az RMDSZ-re voksolt, ennek az az üzenete, hogy át tudnak lépni az etnikai határokon a közös fejlődésért, de feltevődik a kérdés, hogy a jelenleg kialakult helyzetben mit tehet az önkormányzat a románok érdekében.
Antal Árpád megoldásként azt javasolja, hogy hozzanak létre egy konzultatív, hattagú testületet, amelyben a három demokratikus román párt (PSD, PNL, USR) listáinak első két helyét elfoglaló képviselőjelöltek kapnak majd helyet, és akikkel a polgármester rendszeresen egyeztet majd a helyi román közösséget érintő döntésekről, még mielőtt előterjesztené azokat a tanács számára. Az újraválasztott polgármester kijelentette: még hétfőn hivatalosítja ebbéli szándékát.
Sepsiszentgyörgyön ugyanakkor az Őrkő külön kerületté alakult a választások alkalmával. A romatelepen ugyanis idén a szokásosnál is alacsonyabb volt a részvétel, „leváltak” a város többi részétől. „Ez viszont nem jelenti azt, hogy változtatni fogunk az Őrkő-politikánkon. Továbbra is meggyőződésem, hogy nekünk kötelességünk a város érdekében felzárkóztatni ezt a közösséget” – vélekedett Antal Árpád, hozzátéve, hogy mindez a Csíki negyed lakóira és a város minden részére igaz lesz, mert „nincsenek körön kívüli sepsiszentgyörgyiek.”
Az elért eredményekről úgy vélekedett, hogy azok még az előző választási évnél is sikeresebben alakultak, most ugyanis a 21 önkormányzati képviselő mindegyike az RMDSZ soraiból kerül majd ki.
Antal Árpád és Tamás Sándor köszönetet mondott az elmúlt mandátumban tevékenykedő munkatársaknak, a kampánystábnak és a választópolgároknak, akik szerinte frappáns választ adtak azoknak a politikusoknak, akik idén megpróbálták visszahozni a közéletbe azt a stílust, amire már egyszer nemet mondtak 2012-ben. Az RMDSZ képviselői egyetértésben nyilatkoztak arról, hogy a 12 évvel ezelőtti stratégiaváltás, az együttműködésre törekvés szemmel láthatóan eredményt hozott, erre törekednek a jövőben is.
Bodor László, a háromszéki RMDSZ ügyvezető elnöke érdeklődésünkre elmondta, hétfő délután még sok településen hiányoztak az egyes szavazókörzetek eredményei, a számlálás szerinte csak lassan, akadozva halad, ezért az adatok végleges összesítés akár szerdáig is elhúzódhat.
Fotó: Tuchiluș Alex
Nagyon el van szállva az RMDSZ magától! Azért jutottak tovább,mer akadt meg akit lehetett hujiteni és nem akadt méltó kihívó
Az ugynevezett „bevandorlok” a Kokosi AUR-osok. Egyesek inteligencia szintje ezek kozul is akkora hogy csak az „arany” szot ertik a part neveben es valoszinu azert is szavaznak ra.Na de nem minden arany ami fenylik.A nagyszuleik telepuleseit kellett volna felpartoljak a sok szavazatukal.
Hogy miert is nyomulnak igy rank nem ertem — mert megengedjuk?
Szerintem ezt a nagy reszvetelt azAUR valtotta ki!!!
Hat ha 50 % reszvetel magasnak mondhato akkor politikusaink nagyon el vannak tevedve , latom hogy ha az rmdsz roman jeloltel nyer Kokosben az teljesen rendben van , ha pedig az EMSZ magyar jeloltet tamogat az mar le van romanozva, eggyet jeggyezetek meg a sok mocskolkodasnak az lesz a vege hogy a parlamenti valasztason elestek az 5 szazalektol mert a valaszto polgart nem lehet a vegtelensegig kizsigerelni , majd amikor az osszel a reszvetel meg 30 % sem lesz es az 5 % kuszob eluszik akkor majd ne mind rinyaljatok , mar ideje lenne ez is megtortenjen !!!
Az AUR- os riogatas meghozta az eredmenyt ! Negy evig nyugodtan lehetnek fizetesuk meg van , az igergetes szinten , senki nem vonja felelosegre oket . elhetnek mint ,, Marci a hevesen ,,!
Elég a puffogtatásból, a lufieregetésből. Fiúk, lányok, akik majdnem akkora eredménnyel nyertétek meg a választást mint hajdan a kommunisták, mostmár tessék a lapátot és a csákányt kézbevenni és munkára fel! Van tennivaló elég! Lássam, hogy izzadtok és tesztek valamit a magyarságért, mert ekkora eredménynek azért valami látszata is kéne legyen! Na, gyerünk, győzzenek a magyarok, nemcsak a szavazófülkében, de most már kinn a szántóföldön is! Munkára fel, futólépésben, egy- kettőre a hétszentségit neki!
Tudva levő volt, hogy az AUR-os riogatás kampányfogás az RMDSZ részéről. Jobban ismerik a magyar kisebbség lelkét mint anya a gyermekét. Tudják, hogy a félelem felülírja a rációt. Ott ahol a román lakosság csak 20%-a az összlakosságnak, ott kevés esély lehet arra, hogy az AUR egyetlen tanácsosi helyet is kaphasson a leadott szavazatoknak köszönhetően. A konkrét eredmény sokatmondó bizonyíték.
Ami az EP szavazást illeti: az AUR-t nem legyőzték, hanem a két, RMDSZt képviselő jelöltet újra bejuttatták az európai parlamentbe. Csak ennyi az eredmény, semmi más. Az AUR egyetlen vétke (ami az RMDSZ-nek kapóra jött), a néhány nyílt magyarellenes megnyilvánulás. Amikor a kora tavasszal Ciolacu kijelentette, hogy Székelyföld nem létezik, az baráti kéznyújtás volt?! Vele bezzeg nem riogattak, mert vele a volt szövetség csak lazulva van, nem pedig elszakadva és legközelebb meg kell erősíteni miniszteri székekkel. Egyébként az európai parlamentbe bejutott többi 31 romániai képviselő közül, lesz-e majd egy is hajlandó, hogy a romániai magyarság, mint nemzeti kisebbség törekvéseit támogassa és megszavazza(a rég óhajtott autonómiát pld)?? Az AUR főellenségként van nyilvántartva, tehát rá nem számíthatnak már indulásból, de a többi „mérsékelt” közül ki lesz a barát, amikor tettre kerülne sor?! Én sajnos nem nézem ki egyikből sem.
Az erdélyi magyarok megértették a választás tétjét: bef.snak, mikor ijesztgetik.
Ne legyetek úgy eltelve magatokkal. Habár rátok szavaztam, de nem azért tettem mert olyan szuperek vagytok, hanem a legkisebb rossz elve alapján. Nem akartam megosztott szavazattal kárt okozni a magyaroknak. Az a tény, hogy az úgynevezett ellenzéki magyarokkal ritkán tárgyaltok nagyon szomorú dolog. sőt még gúnyolódtatok is rajtuk.