Végeztek a szakiskolások

Újra díszbe öltözött a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola. Néhány héttel ezelőtt vettek búcsút az iskolától a líceumisták, most a szakiskolás végzősökön volt a sor. Miért nem együtt? Tették és teszik fel sokan a kérdést. Jogosan!? Ám azért mégsem lenne helyénvaló!

Milyen fintora lenne a diáksorsnak: kicsengetés után azok szabadok, csupán az érettségi vizsgára való felkészülés és a megmérettetés köti immár alma materükhöz, a szakiskolások számára viszont még távolban a szabadulás, s talán nem illenék oly korán ünnepelni, amikor még hátra van az iskolás évek egyik döntő szakasza, a mesteri felügyelet mellett végzett gyakorlat, sőt, még tanórák is garmadával! Én személy szerint e fiatalokkal szembeni tiszteletlenségnek, sőt megalázónak tartom, hogy míg a korukbéliek már régen megmártóztak a szabad lebegés mámorában, őket még mindig padba kényszeríti a „tanrend”. Persze, ugyanez vonatkozik a kisebb osztályosokra is. S nyilván, a pedagógusokra szintén. (Számukra csak álom a hosszú szabadság!).

No, de térjünk vissza a kicsengetéshez! Hatosztálynyi, mintegy száz diák sorakozott fel a tágas udvaron az ilyenkor szokásos búcsúdal akkordjaira, a népes érdeklődés bizonyítja, hogy annak idején jó helyre íratták gyerekeiket a szülők, itt olyan szakmákat sajátíthattak el, amelyekkel hosszú távon érvényesülni lehet, s ha a szorgalom és tanulási kedv nem marad el, könnyen felemelkedhetnek a szakmai, mesterségbeli elit szintjére. Hiányszakma szinte valahány, s azok lesznek előnyben, akik nem tágítanak, a könyv, a szüntelen felkészülés mellett kitartanak.

Amint megnyitó beszédében az ünnepséget levezető József Jácinta tanárnő hangsúlyozta, az iskola csak kezdete az útnak, amelyet be kell járniuk, s ha okosan gazdálkodnak tudásukkal, tehetségükkel, nagyon sikeresek lehetnek. Erről szólt Demeter Dávid mérnök-igazgató is, aki azokat a lehetőségeket is felvillantotta, amelyekkel az ebben a tanintézetben járó, divatos vagy divatossá váló szakmák megismerésével a tanintézetből kilépő diákok bárhol érvényesülhetnek.

Szabó Margit alsó-háromszéki RMPSZ-elnök, Komán László, az ide csatolt valamikori Kós Károly Szakközépiskola volt igazgatója, Kristó Kinga vállalkozó, Popescu Marius szakfelügyelő, Bálint József mérnök, cégtulajdonos, aki az önkormányzatot képviselte, azzal a tanáccsal is fordultak a mintegy száz végzőshöz, hogy tudásukat, ismereteiket itthon próbálják érvényesíteni, s ha netán másfelé is vezet az útjuk, ide feltétlenül térjenek vissza. Erre kérte fel őket Ungvári Barna uzoni református lelkész, az iskola egykori diákja is. Kiosztották a megérdemelt díjakat, az osztályfőnökök (Bilibók Mátyás, Csíki-Bokor Krisztina, Bán József, Czibak Emília, Balázs Emőke, Málnási Csilla), valamint Mátyás Erzsébet, a műszaki katedra felelőse oklevelet, könyvjutalmat nyújtottak át a legjobbaknak.

Éltanulók: Veres Hunor, Péter Szabolcs, Demeter Vince és Demeter Vilmos ikertestvérek, Nagy Bernadett Szidónia, Fosztó József Attila, Bárbuj Endre Levente. Sajnos, ami kijár a líceumistáknak, az nem jár ki a szakiskolásoknak: az évfolyamelső – a három esztendő összesítése eredményeként Demeter Vince önkormányzat általi megjutalmazása. És még egy felkavaró mozzanat: az oltszemi kisegítő iskolának megint hurcolkodnia kellett a hétvégi „lovas” napok miatt, de arra nem gondoltak, hogy élete egyik nagyon szép pillanatát veszíti el az a végzős, IV. évfolyamos, kisegítő iskolás diák, akit elfelejtettek behozni erre az alkalomra a Zabola melletti, már megszokott Csipkés „otthonukból”! Az ünnepség egyébként szép volt szép időben, az átlagosnál jóval fegyelmezettebb hallgatósággal és érdeklődővel, megérdemelt volt tehát mindenki számára az ilyenkor el nem maradható ünnepi családi ebéd!