Végveszélyben Bálványosvár büszke tornya, de máshol is égető a helyzet

Méder Lóránt László, a Kovászna Megye Művelődési Igazgatóság megbízott vezetője a prefektusi kollégium előtt bemutatott elemzésében ismételten felhívta a figyelmet arra Háromszék több tucatnyi műemlék épülete és épületegyüttese vészesen leromlott állapotára. Némelyiknél már csak „sürgősségi beavatkozások” segíthetnének megmaradni, szerencsére nem minden önkormányzat tétlenkedik.

Ezt elődje, a tisztségéből nemrég távozó Csáki Árpád is sokszor megtette korábban, de a veszélyeztetett épületek állapota lényegében változatlan egyik évről a másikra, vagy inkább tovább romlik, aminek okai sokrétűek. A szakértő válságlistáján templomok, kúriák, kastélyok, hagyományos falusi faházak, valamint a magyar, illetve székely-magyar történelemhez kapcsolódó és a közösség építészeti örökségéhez tartozó egyéb ingatlanok is szerepelnek. Van, ahol már történtek előremutató lépések, vagy elkészült a tervdokumentáció, és a munkálathoz kibocsátották a szükséges engedélyeket, némelyik pedig egy egyszerűsített eljárással kiadott jóváhagyást kapott állagmegőrzési beavatkozásokra (vakolás, meszelés). Többek között a sepsikőröspataki Kálnoky-kastély vagy a szacsvai református templom felújításának már hozzá is kezdtek.

A legaggasztóbb a helyzet a kökösi unitárius templomnál, annak műemlék értékű és falumúzeumba illő környezetében, továbbá Kovászna gyógyfürdőváros több faházánál, a sepsiszentgyörgyi postaépületnél (egykori Hungária szálló), az árapataki Domokos-kúriánál, az erdőfülei vashámornál, az ojtozi vámháznál, az uzoni huszárkaszárnyánál, a székelytamásfalvi Thury–Bányai-kastélynál, és a felsorolás koránt sem teljes, hiszen a méltán híres Bálványosvárból is lassan csak romhalmaz marad. A felújítási vagy állapot-megőrzési munkálatok betervezését és megvalósítását nehezíti – esetenként meghiúsítja – egyfelől a kellő pénzalapok hiánya, másfelől pedig az, hogy a műemlékek listáján szereplő épületek, épületegyüttesek némelyike magántulajdonban van.

A romokban heverő vár a büszke bérc-sziklán még így is a csodálat érzését ébreszti a nézőben. Olyan, mint egy dacos, ellenálló tekintet, mely hajdan rohanó, ellenséges hadseregeknek parancsolt „Állj”-t. Szeme előtt élt és dolgozott Háromszék székely népe Bereczktől Zágonig, a Feketeügy mentén. Hadinépét egyforma gyorsan tudta küldeni az Olt vizére, vagy a gazdag háromszéki lapályra.

Eleink a keresztyénség felvétele után is még itt áldoztak utoljára Hadúrnak. Innen van a neve is: Bálványosvár, amely néven szerepel a középkori oklevelekben is. Zsigmond király is így említi az 1402-ben kiadott adománylevelében: „arx idololatriae” (a bálványimádás vára), amikor az Apor-családot megerősíti ősi birtokában.

A várat a déli oldal felől, amely menedékesebb, kettős várfal védte. Az északi és északkeleti felén, ahol a meredek sziklafal természetes védelmet nyújt, csak egysoros bástyafal oltalmazta. Hogyan tudták őseink ezt a századokat lenéző, délceg várat megépíteni? A monda szerint, ezen az égbenyúló bércen csak a tündérkirály tudott várat emelni. De ő is csak „lágy” kőből tudta ezt megépíteni, amely csak azután szilárdult meg.

Az igazság szerint ez a vár tanúbizonyság afelől, hogy dicső eleinknek páratlan tudománya volt a hadi dolgokban, nemes ízlésben, építészetben és a századokra szóló művészetekben. Testéből épít várat a határon kelet felé, hogy szíve vérével megvédelmezze Nyugat kultúráját és előrehaladását. Apor Péter Lusus Mundi című munkája említi, hogy az Árpád-ház kihalta után a bajor Ottót leánynézőben ide zárta el Apor (Opor) László.

Dr. Lévay Lajos: Székelyföldi képek (Kolozsvár, 1940)

A műemlék-felújítás, állagmegőrzés nagyon komoly költségeket igényel, a tulajdonosoknak, legyenek azok magánszemélyek vagy önkormányzatoknak, komoly anyagi megerőltetést jelenthetnek – mondja Méder László. Ezek általában nagy épületek, de ahhoz hogy egyáltalán elkezdődhessenek a munkálatok, rendelkezni kell egy előzetes dokumentációval. Ez szabályozza az anyaghasználatot is: gond lehet, hogy például a cementes vakolat általánosságban kizárt, mert felszívja a nedvességet a falakba, rombolja azok kötőanyagát.

Ráadásul bármilyen komoly beavatkozásnál kötelező olyan szakember jelenléte, aki rendelkezik minisztériumi felhatalmazással. Sőt, a tervezőnek és az építési felügyelőnek (ellenmérnök – diriginte de șantier) is kell ilyennel rendelkeznie, a csapatnak pedig előzetes tapasztalattal a műemlék-felújítás terén. Tehát nagyon sok a megkötés, és ezeket teljesíteni annál is nehezebb, hogy most minden téren szakember hiány van: a tervezői, engedélyeztetési és kivitelezői szinten egyaránt.

„Mi tudunk segíteni abban, hogy elkészüljön az engedélyeztetési dokumentáció, pro bono konzultálunk a tervezővel, de általában országos bizottságoknak kell kibocsátaniuk az engedélyeket – vázolja a nehézségeket. – Az igazgatóságon nincsenek statikusok, gépészmérnökök, urbanisztikusok, a műépítészünk is csak külsős szakember, tehát rá is vagyunk kényszerülve arra, hogy eme bizottságok szakvéleményét kikérjük.”

Ugyanakkor szinte minden beavatkozás, beruházás, ami földmunkát feltételez, régészeti jóváhagyást is igényel. Annak ellenére, hogy soha ennyi régész nem dolgozott a megyében, és januártól decemberig terepen vannak, a munkálat írásos részét, dokumentálását hétvégén és szabadidejükben végzik, és így sem győzik. Főként amiatt, hogy az infrastrukturális beruházások száma az utóbbi két évben megnégyszereződött nőtt, és a munkák volumene is sokkal nagyobb lett.

Emellett az is gondot jelent, hogy a megyei önkormányzatnak és az alárendelt intézménynek sincs kellő létszámú személyzete az állapotfelmérésre – magyarázta Méder László. „Azt látom, hogy a tulajdonosok, a vidéki és megyei önkormányzatok számottevő energiát fektetnek abba, hogy a szóban forgó épületek sorsa rendeződjön, és a bürokrácia útvesztőiben találjanak kiskaput – tette hozzá –, hiszen az önkormányzatok nem támogathatnak magánszemélyt, magánszemély pedig nem igazán fér hozzá pályázati erőforrásokhoz. Központilag is próbálnak tenni, de országos viszonylatban is több tízezer műemlék szorul állagmegőrzésre, az ehhez szükséges anyagi kerettel viszont senki nem rendelkezik.”

Igaz, létezik a művelődési minisztériumnak alárendelt Nemzeti Örökségvédelmi Intézmény (INP), amely a műemlékek közelében tevékenykedő kereskedelmi cégek megadóztatásából származó bélyegilletéket forgatja bele egy pályázati alapba: ennek keretéből személyek és magánszemélyek is pályázhatnak felújításra, tervdokumentáció elkészítésére. Háromszékről is pályáztak, egyelőre nem ismert, milyen eredménnyel. Tehát ha nem is az elvárt mértékben, de a kulturális örökség megmentéséért tesznek „odafent” is.

A művelődési igazgatóság vezetője jó példákat is sorolt a műemlékvédelemre és -ápolásra. Tatarozták, szépítették a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületét, továbbá a kézdivásárhelyi Szentkereszty-kápolnát és a lemhényi Szent Mihály-templomot, illetve épületegyüttest. Az európai unió és a román állam finanszírozza az oltszemi Mikó-kastély, a bibarcfalvi és szacsvai református templomok felújítását, emellett a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinél is sikerült tatarozni.

Kovászna Megye Tanácsának kulturális igazgatósága idénre láttamozta elő az uniós pénzforrásokból történő tatarozási munkálatokat a sepsiszentgyörgyi Dohánygyár és a Keresztes-ház, továbbá a már említett Kálnoky-kastély, a nagybaconi református templom, a baróti Kisboldogasszony-kápolna és több bikfalvi faház esetében, emellett hasonló állapotmegőrző munkálatok lesznek az uzoni Béldi–Mikes-kastélynál, a berecki Sf. Nicolae ortodox templomnál és dálnoki Beczásy-kúriánál, de az albisi református templom felújításához is készül a dokumentáció. Van remény tehát arra, hogy unokáink is élő valóságban tapasztalhassák meg elődeink építészeti szaktudását, szépérzékét.

Fotó: Kocsis Károly, Tuchiluș Alex