A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ördög elmondta, mindenhol használnak vegyszereket, és az iskolákkal példázódott, ahol az illemhely fertőtlenítésétől kezdve a kémialaborig számtalan vegyszerrel kerülnek kapcsolatba az alkalmazottak.
– Azt firtatjuk, hogy a kereskedelemből miként jutnak el az egységekig a vegyszerek, a törvényes előírások szerint kezelik-e, tárolják-e ezeket. Előadásokat is tartottunk, tudományos munkákat mutattunk be a témában a hétvégén, a háromnapos értekezleten tíz megye szakemberei vettek részt. A kampány novemberben ellenőrzéssorozatokkal folytatódik: fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ezen kívül is rendszeresen felügyeljük a vegyszerek szállítását, használatát, tárolását. Ezek beszerzését a megyei munkafelügyelőségen is jelenteni kell – magyarázta Ördög.
Lapunk egy korábbi incidens apropóján – amikor munkahelyükön elájult, illetve rosszul lett munkásokat szállítottak az Autoliv gyárból a kórházba – a cégektől érkező hasonló bejelentésekre is rákérdezett.
Ördög kifejtette, ilyen téren számos panaszt jegyeznek, de főként a nagyobb vállalatok alkalmazottai fordulnak hozzájuk, sajnos, a kisebb vállalatoktól nem mindig jutnak el hozzuk a panaszok.
– Bírságokat is szabtunk ki az évek során, de a prioritás az, hogy az alkalmazottak biztonságban dolgozhassanak. Háromszéken mindenki tudja a kötelességét, és lejelentik a vegyszerekről készült lajstromot, ezeket nyilvántartjuk, és követjük – összegzet