Év végéig beüzemelik az okoskukák többségét, de a lakosság mentalitásának is változnia kell
Ez évben 100, jövőre további 41 okoskukát állítanak működésbe Sepsiszentgyörgyön Az ...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mint 1990 óta minden évben, idén is megemlékeztek Szárazajtán a Maniu-gárda által 1944. szeptember 26-án elkövetett gyilkosságokról, melyeknek, mint ismeretes, tizenhárom helybéli magyar esett áldozatul. A galád tettről a rendszerváltás előtt nem volt szabad beszélni, most meg kevesen beszélnek róla, mint ahogy a megemlékezésre is szinte csak ugyanaz a szűk csoport jön el évről évre.
A tegnapi megemlékezés is istentisztelettel kezdődött, majd a faluközpontban, az áldozatok emlékművénél folytatódott, ahova a résztvevők a nagybaconi fúvósok kíséretében vonultak le. Itt Pap Attila sepsiszentgyörgyi református lelkész (az egyik áldozat, Németh Izsák dédunokája) szólt először az emlékezőkhöz. Elmondta, valahányszor Szárazajtára jön, mindig felteszi magának a kérdést: vajon miért engedte meg Isten, hogy ennek a falunak tizenhárom lakója az emberi gonoszság áldozatául essen? „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” – idézte aztán a Bibliát, kifejtve, hogy az 1944-ben Szárazajtán történtek is a javunkra váltak, mert azok emberségre, megbocsátásra tanították nemzetünket, a szárazajtai faluközösséget. „Isten a bajok által erősít, a sebek által gyógyít minket” – mondta, majd felsorolta a tizenhárom áldozat nevét, akiket vértanúknak nevezett, mert ártatlanok voltak.
A szárazajtai református egyházközség Ifjúsági Keresztény Egyesületének tagjai Kelemen-Karikás Árpád lelkipásztor vezetése mellett ezután dalokkal, versekkel emlékeztek, majd Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend székkapitánya szólt az egybegyűltekhez. A múlt század szomorú eseményeinek tükrében ő arra világított rá, hogy az erdélyi magyarság, a székelység helyzete, amióta Erdély Romániához tartozik, soha sem volt olyan, hogy azt elfogadni lehessen, ám szerinte a leginkább elszomorító az, hogy jövőképünk sem mutat semmi biztatót. „A mai magyar pártok meghunyászkodnak a két mércével mérő román hatalom árnyékában. Az a mi iskoláinkat bezáratja, de a román iskolákért hangosan ordítozik. Ráadásul mindenért, ami balul üt ki ebben az országban, azért mi, magyarok vagyunk a hibásak” – fogalmazott.
Hangoztatta, hogy sorskérdéseinkben, mint amilyen az autonómia, hiába várjuk a sült galambot vagy netán az európai támogatást, hiszen Európát is inkább a migránsok, mintsem őshonos kisebbségeinek problémái foglalkoztatják. Megemlítette a katalánokat, akik éppen szavazásra készülnek önállósodásukért, ám keserűséggel megállapította: „Mi nem vagyunk katalánok. Mi széthúzó székely-magyarok vagyunk, akik többre nézik mai vagyoni helyzetüket, mint gyermekeik vagy unokáik jövőjét” – mondta.
Végül Bartalis Sz. Pál nyugalmazott helyi lelkész felolvasta Szilágyi Béla Székely Miatyánk című versét, majd koszorúzással, a himnusz eléneklésével fejeződött be a megemlékezés.
Papp Attila lelkész szerint „a Szárazajtán történtek is a javunkra váltak, mert azok emberségre, megbocsátásra tanították nemzetünket…” Annak a 13 embernek a családja, akiket kivégeztek a románok, vajon mit érztek akkor? Megbocsátást? És vajon mit éreznek most az utódaik?