Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Visszavonták a határozatot

Visszavonták a határozatot Kovászna megye

Elállt a Honvéd-források közelségébe tervezett családi kalandpark területére kért övezeti rendezési terv elkészíttetésétől a városi tanács, a költségvetés-kiigazításkor ki is vették a kiadások fejezetből az erre szánt 132 ezer lejt – ez derült ki Sztakics Éva alpolgármester felszólalásából a csütörtöki tanácsülésen. A tervezett helyszín veszélyeztetett értékeiért aggódók azonban nem szűnő éberséggel figyelnek.

A nyilatkozatra azután került sor, hogy Bálint József EMNP-s tanácsos is kifejezte, jó, hogy a rendezési tervre majd azután kerítenek sort, miután egyeztettek az ügyben ellenvéleményt megfogalmazó civilekkel. (Lapunkban is olvashatták, Toró Attila környezetvédelmi aktivista és Csákány László erdészeti szakember a célnak kiszemelt fás legelőt és erdőt, több védett növény és madárfaj életterét féltik, számtalan városlakóval egyetemben).

Sztakics Éva a távol levő Antal Árpád polgármester nevében is úgy fogalmazott, a város nem szeretne e befektetés kapcsán is a szentgyörgyi főtér rendezésekor tapasztalt konfliktushoz hasonlót gerjeszteni a városban, csak azért, mert nem volt kellőképpen előkészítve a határozat.

– Nincs szándékunkban a környezetet rombolni, kegyeletsértést sem áll szándékukban elkövetni (ezzel az ott levő háborús emlékmű sorsára utalt), a rendezési terv elkészíttetésével azt szerettük volna megtudni, lehetséges-e a Honvéd-kút környékén oktató-szórakoztató objektumot létesíteni – mondta Sztakics Éva, hozzátéve, hogy amikor Sárkány Árpád a befektetői csoport nevében megkereste a beruházás ötletével, örült, mert ismerte az üzletember igényességét. – A fejlődést viszont nem lehet megállítani – fejtette ki –, ami most nem tűnik jónak, úgysem gátolhatjuk meg, ha nem nálunk, máshol valósul meg.

A közzétett látványtervek nem kivitelezési tervek, csak elképzelések, amiket majd a helyszínhez lehet igazítani, magyarázta, majd megígérte, hogy a polgármesterrel a helyszínen is tisztázzák a tisztáznivalókat a tervezőkkel (ez körülbelül két hét múlva történne meg), és csak arra bólintanak rá, amit a közösség nagy része elfogadott.

Hirdetés
Hirdetés

Az ülés végén a különfélék megtárgyalása után a jelenlevő környezetvédő civilek is szót kaptak. Toró Attila a nem kellőképpen átlátható döntéshozatalt, a beruházás kommunikációjára vonatkozó kifogásait mondta el: a terv félrevezető meghirdetését és a hiányosan elérhető dokumentációt tette szóvá, valamint azt, hogy nem derül ki, ki vállalja a felelősséget a benyújtott tervekért. A tanácstól azt kérte, vonja vissza a családi kalandpark létesítésére vonatkozó határozatát.

Sztakics Éva szerint fogalmi tévedések vezettek a nagy lakossági ellenkezéshez, és a közvélemény szándékos félrevezetésével vádolta meg Toró Attilát. A tanácsban csak elvi határozatot hoztak, hogy megkezdődhet az övezeti terv elkészítése, csak azt követően dől el, mit és milyen módon kiviteleznek, magyarázta, „mert a Sugásban levő beruházások kicsit kifulladtak,” többet szeretnének, egy oktatásra és sportolásra alkalmas beruházást.

Utoljára Csákány László szólalt fel erdészeti és környezetvédelmi szakemberként. A fás legelő gazdag természeti örökségéről beszélt, és felkérte a tanácsot, hogy amikor a befektetéshez hatástanulmányok készülnek, kérjék ki a helyi szakemberek, többek között az egyetem környezettudomány szaka oktatóinak véleményét is. Ezt az alpolgármester meg is ígérte.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. szeptember 30., 15:17
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Mi az , hogy fogalmi tevedesek vezettek a lakossag elegedetlensegehez? Ez nem kibuvo mert az emberek nem hulyek! Csak hat a visszakozast nehezen nyelik le , sot meg vadolnak is.Az egesz varosvezetesi pereputty ra kene mar jojjon , hogy minden marhasagot nem szabadna az adofizetokre raeroszakolni. Remelem a kovetkezo valasztasokon jo nehany nev eltunik a szavazolistakrol!!!

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 30., 20:02
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Hogy mindig azok a „fránya” fogalmi tévedések és a- bocsánat a kifejezésért- hülyének nézett civilek a hibásak.Nehéz elfogadni,hogy vannak felelősen gondolkodó lakosok akikkel nem lehet mindent megetetni.Hadd vigyék másfele a műanyag állatkákat, mi örülünk az élőknek … de mint felelős állampolgároknak résen kell lennünk továbbra is!

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 30., 21:03
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Kár, hogy annakidején Amerikában nem voltak ilyen felelős civil állampolgárok. Akkor bezzeg nem rondítanák az anyatermészetet holmi Chicagók, Philadelphiák és Salt Lake Cityk. Vidáman száguldoznának a bölények, nem Fordok és Suzukik. Itt- ott egy indiánkunyhó, szépen kidíszítve a szomszéd törzsbeliek skalpjaival oszt slussz.

  • User
    Dátum: 2019. október 1., 16:04
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Tessék megmondani, a sugásfürdői épületek- villák, kezelési központ, valamint az oda vezető országút nem kivágott fák helyén vannak? Ezek szerint azt sem kellett volna megengedni megépülni?

  • User
    Dátum: 2019. október 2., 8:46
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Valosuljon meg ott ahol az igenyes uzletember vesz teruletet ” sajatot” es ott csinaljon amit akar rajta, ne a kozteruleten potom penzert berbe veve es unios palyazatot lefizetve, ez eddig neki nem sokba kerult csak egy kicsi ismeretseg es azutan megnezheti egy csalad 100 lejert a muanyag figurakat, szelfizve a honved kuti harcmezon!!!!