Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zajlik a munka, rövidesen aszfaltoznak Nagybaconban

Zajlik a munka, rövidesen aszfaltoznak Nagybaconban Kovászna megye

Lendületet vett a 122-es megyei út Nagybacon községen áthaladó szakaszának korszerűsítése, Simon András polgármester szerint már ebben a hónapban sor kerül az aszfaltozásra. Az autósoknak mindeddig bosszúságot okozó dimbes-dombos főúton kívül a községben több utca modernizálását is tervezik ebben az évben.

Hirdetés
Hirdetés

A Nagybacon községen áthaladó megyei útszakasz már jó ideje kihívást jelent a sofőrök számára, a polgármester szerint viszont már látni az alagút végét: az előkészületeket pár napon belül teljesen befejezik, ha a kivitelező tartja magát a megbeszéltekhez, akár már márciusban nekiláthatnak az aszfaltozásnak, valamint további két, felújítás előtt álló hídnál hozzákezdenek a munkához. Ugyanakkor egy másik községi utat, továbbá kilenc utcát javítanának és modernizálnának az Anghel Saligny-program keretében, méghozzá idei kezdéssel. Simon András községvezető elmondása szerint a korszerűsítés Bacon központjától a Csinód falurész végéig tartó szakaszt, valamin hat nagybaconi és három kisbaconi utcát érint.

Fotó: Tuchiluș Alex

A 122-es, Hatodon keresztül vezető, Málnásfürdőt és az ágostonfalvi hidat összekötő, 35 kilométeres út teljes körű felújítása 2020-ban kezdődött Erdővidék Modernizációs Programja részeként, amelyet uniós és saját forrásokból finanszíroz a Kovászna megyei önkormányzat. Február közepéig a munkálatoknak 70 százalékát sikerült befejezni, ugyanis Nagybacon mellett Bibarcfalva is aszfaltra vár, valamint hét hidat javítani kell, egyet pedig újjáépíteni. A 88 millió lejes beruházás kivitelezési szerződését az év elején sikerült meghosszabbítani, így várhatóan szeptemberre végeznek a munkálatokkal.

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. március 20., 7:34
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Jonnek a valasztasok az RMDSZ piros pontot kell szerezzen !
    ,,Megigertuk,megcsinaltuk!,, jon a szlogen,de hogy 2020 tol mennyi kint,boszussagot okoztak,azt elfelejti a nep?! Ezt megcsinalni nem kell 4 ev,de tudjak Tamesek,hogy kell idoziteni es szavazatot kicsalni a por neptol!!!!