Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zöld naposok akcióban

Zöld naposok akcióban Kovászna megye

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület december 27–29-e között tartotta meg tizenegyedik nappali táborát. A részletekbe Ráduly Attila egyesületi elnök avatott be.

Hirdetés
Hirdetés

– Rendre sikeresnek bizonyultak a korábbi években bejáratott zöld nappali táboraink. Az előző alkalmakhoz hasonlóan az idei év utolsó bejárós táborában is teltház volt, 19 helyi, torjai és szentléleki résztvevővel folytattuk tevékenységeinket. 18–20-fős létszámmal tudunk igazán hatékonyan dolgozni, így minden táborozóra kellő figyelmet fordíthatunk. Általában 7–10 éves korosztályoknak hirdetjük a foglalkozásokat, ez az első alkalom, hogy két nagyobb résztvevő is volt, mivel testvérpárok is jelentkeztek – fejtette ki Ráduly Attila.

A 9–12, majd a közösen elfogyasztott ebéd után, 14–16 óra között rendezett tevékenységek témáját a környezetvédelem és a sport képezte. Ennek megfelelően a táborozók az egyesület helyi és határokon túli önkéntesei vezetésével a reggeli torna után újrahasznosítható anyagokból készítettek dísztárgyakat, a környezet elemei, nevezetesen az ivóvíz és a madárvilág, de az energiatakarékosság jelentőségéről is beszélgettek, emellett táncoltak, fociztak, asztaliteniszeztek és kosárlabdáztak a Kicsid Gábor Sportcsarnokban és környékén. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás