Boldog vagyok a bőrömben?

Szánalmas, milyen világban élünk! Mindenki hatalmas álarcot hord. Naponta elgondolkodom azon, hogy azt se tudom, kit ismerek és kit nem. Nem tudom, ki barát, ki ellenség. Ráébredek, hogy több olyan székely embertársam van, akit segítettem, de azt elfeledték, s ha kell, támadnak, hátba szúrnak… Hát hogy van ez?! Ennyire feledékenyek az emberek?

Most vagy húsz éve, amikor a politika színpadára léptem, székely ellenfeleim még a drága édesapám emlékét is gyalázták. Ezt soha nem bocsátom meg, nem feledem. Azt sem, amikor valaha egyik kolléganőm (még a sajtónál) minden morális tartástól mentesen megtámadott. A sajtó felemel, a sajtó tönkretesz…, s az alany védtelen… Sajnálatos! Hiába, nem véletlen mondják, hogy az emberi hülyeségnek csak alsó határa van.

A sok rosszindulatú, irigy képmutatást látva, hallva, amit le kellett nyelnem, hát leléptem megyénk politikai színpadáról, de ma is alelnöke vagyok a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak, és Marosvásárhelyen, Csíkszeredában tevékenykedem. Ott kapok együttérzést, szánalmat, örömet! Hisz tudhattam, tudtam, hogy senki nem lesz próféta a saját hazájában.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy sikerült hamar túllépnem ezen az időszakon, és visszatértem a színpadra, újra elkezdtem énekelni, és egyre többet írni a sajtóban. Lehet, gonosz vagyok? Nem tudom, de van egy bizonyos emberfajta, akik körül az egész világ forog. A nap sem jön fel reggel az engedélyük nélkül. Soha nem tudtam szemet hunyni az ilyesmi felett. Utálom őket. Igen.

Úristen, mekkora szemét vagyok én, keresztényként hogyan tudok nem szeretni embereket, és minden vasárnap templomba járni, fohászkodni, imádkozni? Vannak emberek, akik tökéletesek. Soha nem éreznek visszatartást, mindig mindenkivel jóban vannak, ők jelentik a mosolygós tökéletességet… Hogyan tudják ezt tenni?! Nem értem.

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy