Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dolgozik a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete

Március első napjaiban rögtön két rendezvény társszervezőjeként is közreműködött a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE). Képviselői ezzel párhuzamosan pedig részt vettek a magyarországi gazdakongresszuson is.

Kertészeti és Szakmai Napok és Konferencia – vagy ahogyan a leggyakrabban megjelent a közéletben, a Kertészeti Napok – ötödik alkalommal került megszervezésre a Garden Proiect Kft. és a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete társszervezésében. A március 3–5. között tartott háromnapos rendezvény alatt magbörze, elméleti és gyakorlati gyümölcstermesztési és -fametszési órák várták az agrárszektor iránt érdeklődőket: többek között biogazdálkodás, gyümölcstermesztés, kártevők elleni védekezés témakörökben tartottak előadásokat. „Számunkra a Kertészeti Napok már hagyományszámba megy. Közösséget építünk, erősítünk az ilyen típusú találkozókkal” – nyilatkozta Becze István SZGE-elnök, aki maga is tartott előadást a rendezvényen. Az V. Kertészeti Napokon díjkiosztóra is sor került, ahol a RibONribizlibor verseny eredményeit értékelték ki.

Szintén március első szombatján került megszervezésre a Gyümölcsfák télvégi fenntartó metszése című egész napos képzés. Az SZGE és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Kertészmérnöki Tanszék közös projektje során dr. Bandi Attila egyetemi adjunktus tartott elméleti órát a résztvevők számára, amit egy metszési bemutató követett a Sapientia-egyetem koronkai kampuszán. Az eseményen több mint 70 gazda vett részt Brassó, Hargita, Kovászna és Maros megyékből.

Március 5-én tartották Budapesten a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gazdakongresszusát, amelyen az SZGE is részt vett 50 székelyföldi gazda képviseletében. A kongresszus során stratégiai együttműködést írt alá Magyarország kormánya és a MAGOSZ.

(közlemény nyomán)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás