Önkéntes munka – van még olyan a mai világban?

Nagyon gyakran találkozom ezzel a kérdéssel, és azt veszem észre, hogy aki nem önkénteskedik, az nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy mások viszont igen.

Pedig az önkéntesség tág értelemben nem más, mint szabad akaratból cselekedni mások irányába, segítő szándékkal, és nem várni cserébe semmit. Talán egy mosolyt csak! Ez a fizetség. És ezzel, észrevétlen, élünk is nap mint nap: teszünk szívességeket, nyújtunk segítséget, adományozunk kisebb nagyobb értékben.

Jogi értelemben több kritérium kell teljesüljön ahhoz, hogy önkéntességről beszélhessünk, legfontosabb talán, hogy a munkát mások megsegítésére, egy jó cél teljesülése érdekében, szervezett körülmények között végezzük, és cserébe ne várjunk és ne is fogadjunk el fizetségképp anyagi javakat. Ellenben legyünk nyitottak az emberek irányába, empatikusak és talpraesettek, kíváncsian tekintsünk egy-egy program, esemény elébe, motiváltak legyünk a tanulásra, proaktívan álljunk a különböző helyzetekhez.

A Gyulafehérvári Caritasnál ebben a szűk értelemben használjuk az önkéntesség fogalmát, és büszkén mondhatjuk, hogy szép számmal vannak önkénteseink, akik színesebbé teszik programjainkat, megkönnyítik a munkatársaink munkáját, néhol szaktudásukkal, máskor „csak” a tettrekészségükkel, lelkesedésükkel járulnak hozzá a tevékenységekhez. Van olyan önkéntes, aki már a mosolygásával megnyeri a körülötte lévő gyermekek, idősek figyelmét, mások az angol vagy román tudásukat használva fordítják a beszámolókat, megint mások a háttérben fejlesztő eszközöket készítenek el, díszítenek, vagy épp az adminisztratív feladatok ellátásában nyújtanak segítséget.

Veres Réka Orsolya önkéntes koordinátor