Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Önkéntestábor Benedekmezőn, a Diákok évében

A Diákok éve tematikus év égisze alatt 2019. augusztus 19. és 23. között RocketCamp – az önkéntestábor! elnevezéssel középiskolásoknak és frissen végzetteknek szóló nyári diáktábor kerül megrendezésre a benedekmezei táborhelyen. 

Hirdetés
Hirdetés

Amint címe is utal rá, a tábor főként olyan diákoknak szól, akik az elmúlt években önkéntesei voltak olyan neves sepsiszentgyörgyi rendezvényeknek, mint például a Szent György Napok, a pulzArt kortárs művészeti fesztivál vagy az Őszi vásár, mindazonáltal akad majd a résztvevők között olyan is, aki korábban nem volt még önkéntes, de kipróbálná magát a rendezvényszervezés terén. A Diákok éve tematikába illeszkedő tábor egyféle köszönetnyilvánítás a „veteránok” felé, illetve beavatás az újoncok számára.

A szervezők igyekeztek az ötnapos tábort tartalmas és változatos programokkal feltölteni, a kikapcsolódáson túl sok hasznos, edukatív jellegű tevékenységbe, műhelymunkába is bekapcsolódnak majd a résztvevők. Hétfőn slam poetry és képzőművészeti programokkal startol a tábor, melyeket aztán ismerkedős, csapatépítős játékok követnek. Kedden a természet lesz fókuszban, a túrázás és a környéken fellelhető gyógynövényekkel való ismerkedés levezetéseként izgalmas lovaskaszkadőr előadás és íjászkodás van betervezve. Szerdán a diákok a népi mesterségekkel fognak ismerkedni, később aztán – egy kis néprajzi kitekintőt követően – néptáncoktatás és táncházas mulatság veszi kezdetét. Csütörtökön újságírással, rádiózással és tévézéssel kapcsolatos előadások, workshopok tágítják a fiatal kobakokat, pénteken pedig a Vocalcycle kisautó-restauráló workshopja mellett a szórakozásé, kikapcsolódásé lesz a főszerep: bubi foci, slackline, buggy, bográcsos kerti parti, dzsúszbár, közös zenélés és silent disco gondoskodik majd az egész napos jókedvről.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás