Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Székelyföld mint kulturális erőtér

Székelyföld mint kulturális erőtér Közérdekű

Annak ellenére, hogy az önkormányzati választási kampány közepén vagyunk, egy autóbuszon való utazáson gondolkodom. Ha állva utazunk, rendszerint kapaszkodunk: a fogantyúkba, a szék támlájába, egy másik emberbe. Így érezzük az utazást biztonságosabbnak. Amikor a jármű hirtelen fékez vagy jobbra-balra kanyarodik, mi is eldőlünk, előre-hátra lépünk – így egyensúlyozunk a gravitációs erőtérben.

Azért írtam le ezt a példát, mert gyakran jut ez eszembe Székelyföld, közösségünk kapcsán. Természetesen arra gondolva, hogy szülőföldünk olyan tér, ahol egyfolytában különféle erőkre, impulzusokra reagálunk, amelyek néha tudat alatt is meghatározzák az állásunkat (kiállásunkat!), lépéseinket, irányválasztásainkat. Meghatároznak bennünket, identitásunkat.

Hirdetés
Hirdetés

Az erőtér kifejezést leginkább a fizika tudományában használják: valamely test által keltett kölcsönhatást jelenti, a más testekre ható erők nagyságát fejezi ki. Ennek megfelelően a saját életünket, közösségünket is vizsgálhatjuk: mi milyen erőtérben élünk, és az hogyan hat ránk?

Ahogyan köszönünk egymásnak, ahogyan kezet rázunk, ez mind-mind része a kultúránknak.

A mi kultúránk nem jobb és nem rosszabb, mint másoké. Hogy más? Az kétségtelen. Hogy a miénk, és ezért számunkra a világ legtermészetesebb dolga? Ez bizonyos. Hogy minden pillanatban alakítjuk, és alakítanunk is kell? Ez számunkra nem kérdés.

Kultúra minden, amit az ember maga teremt. Kultúránk része az is, ahogyan táncolunk, festünk, írunk, énekelünk, a kultúránk szerves része a szimbólumvilágunk, a címereink, az anyanyelvünk.

Ha úgy tetszik: a kultúránk az identitásunk.

A magyar nemzet részeként székelyek vagyunk.

A kérdés az, hogy mindez miként hat ránk? Mibe kapaszkodunk, miközben az életünkben „utazunk”? Tudatosan nyúlunk-e a fogódzók után, támaszkodunk-e a megtartó biztos pontokra, amikor beveszünk egy-egy kanyart. Hogyan hat ránk a kultúránk, az épített örökségünk, milyen hatással vannak életünkre a gazdasági mutatóink, miként befolyásolják egyensúlyozásunkat a példaképeink: akár az aktuálisak, akár a néhai székelyföldi Nagyok?

Ha történelmünket, kulturális örökségünket nézzük, világosan látszik, hogy Székelyföld szülöttei életművükkel jelentősen gazdagították Erdélyt, nem ritkán Európa különböző országainak kultúráját.

Ha csak Háromszékre gondolunk: a nálunk született és nevelkedett tehetségek hírét gyakran hallottuk vissza a világ másik végéről is, ahol mesés szülőföldjükről beszéltek, miközben valami rendkívülit alkottak. Gondoljunk csak Kőrösi Csoma Sándorra, akit nemcsak mi ismerünk, hanem a tibetiek, japánok és angolok is nagy tisztelettel vannak iránta. Benedek Elek meséin nevelkedett száz éve minden magyar óvodás és iskolás. Legendás Mikes Kelemen fejedelemhez és szülőföldhöz való hűsége.

A szülőföldünk mindig több volt, mint gyönyörű táj. Székelyföld ugyanis nemcsak gyökereket, de szárnyakat is adott azoknak, akik tehetségüket kamatoztatni akarták, merték és tudták. Hány és hány kiváló személyről hallunk ma is szerte a világból, akik itt nőttek fel és itt tanulták meg, mit jelentenek a biztos pontok utazásaik során: akikre hatott Székelyföld, mint kulturális erőtér.

Az elmúlt évek tudatos építkezésének eredménye, hogy ma, a 21. században is léteznek Háromszéken identitásképző erők; olyan biztos pontok, amelyek révén persze a világ is többet tud rólunk, de amelyekbe kapaszkodva a mi identitásunk is szilárddá válik. Gondoljunk csak a különböző kulturális intézményeinkre, mint például a Háromszék Táncegyüttes, a Tamási Áron Színház, az Erdélyi Művészeti Központ, vagy különböző eseményeinkre, mint a Grafikai Biennálé, a Fotó Biennálé, a PulzArt vagy éppen a perkői ifjúsági néptánctalálkozó, ahol évről évre több mint 1500 gyermek táncol együtt. Ezek mind-mind alakítói annak a kulturális erőtérnek, amely táplálja bennünk a tudásszomjat, értéket ad életünknek, szépséget visz mindennapjainkba, megérinti érzelmeinket, és igényesebbé tesz bennünket.

Az a kulturális expanzió, ami Háromszékről kisugárzik, nemcsak a megyehatárokon belül gyakorol jelentős hatást: a mi kulturális erőterünk az egész Kárpát-medencére kiterjed.

 

A ránk ható erőkre különbözőképpen reagálunk. Cselekedhetünk úgy, mint a gyerekek, akik autóbuszon utaznak, nem törődünk az erőtérrel. Dönthetünk úgy is, hogy belekapaszkodunk, rátámaszkodunk és élünk vele: lehet az egy színházi előadás, lehet kiállítás, könyv vagy éppen példakép. A harmadik viszonyulási mód talán a legizgalmasabb, hiszen ebben mi vagyunk a főszereplők azáltal, hogy alakítjuk a bennünket érő hatásokat!

Nemcsak élünk velük és általuk, hanem teszünk is azért, hogy a világ, amely körülvesz bennünket, hogy Székelyföld, mint kulturális erőtér egyre nagyobb hatást gyakoroljon ránk és mindazokra, akik nálunk megfordulnak! Így nemcsak élünk benne, hanem újra is teremtjük: napról napra gondozzuk, hogy minél többen érzékeljék a hatását, minél többen fogóddzanak bele.

Érdemes elgondolkodnunk azon, hogyan hat ránk az a kulturális erőtér, ami körülvesz bennünket. Felfedeztük-e? Kiaknáztuk-e lehetőségeit? Töltekezünk-e belőle? És a legfontosabb kérdés: tudatosan alakítjuk-e?

Értékeinket, intézményeinket, épített örökségünket, identitáserősítő kezdeményezéseinket számba véve, számunkra nyilvánvaló, hogy Székelyföld, mint kulturális erőtér nem vált a múlttá. Sőt! Újra meg újrateremti önmagát. Sohasem szűnik meg az az igény, hogy szülőföldünkből biztos pontot faragjunk: otthont, amely gyökereket és szárnyakat is ad, amely segít igazodni és megtartani egyensúlyunkat, amely őrzi identitásunkat, kultúránkat – amely megtart bennünket közösségként.

Otthont ad, amit büszkén nevezünk Székelyföldnek.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások