Nehogy valaki felemelje a fejét, nehogy valamit tegyen az áskálódáson kívül, mert rögtön ledorongolják. Nézzen a szemébe akár egynek a sok ezer sárból, mocsokból kiragadott és felkarolt gyereknek, és azután júdáskodjon.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az elismerést Böjte Csaba ferences szerzetes, az alapítvány létrehozója vette át szerdán Budapesten.
Lomnici Zoltán, a Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az eseményen hangsúlyozta: az alapítvány az árva gyermekek felkarolásával emberi életeket ment.
Az alapítvány munkájának köszönhetően egyre többen odafigyelnek elesett, segítségre szoruló embertársainkra, – mondta, hozzáfűzve, ez az adakozókedvet is erősítette Magyarországon és a környező országokban.
Az emberek egyre inkább megértik, hogy felelősek vagyunk egymásért – tette hozzá Lomnici Zoltán.
Böjte Csaba a díjátadón fohászt mondott az ukrajnai békéért és imádkozott a kárpátaljaiakért, magyarokért és ukránokért, ruszinokért egyaránt.
Kifejezte reményét, hogy a Kárpátalján élő nemzetiségek jó testvérekként közösen, békében tudják építeni közös hazájukat.
Egyben imát mondott azokért a katonákért, civilekért, akik az öldöklő háborúban vesztették életüket, vagy sebesültként várják a karácsonyt.
„Urunk istenünk adj békét Ukrajnának, adj békét a világnak, add, hogy mi magunk is a béke eszközei lehessünk” – mondta Böjte Csaba.
A rendezvényen több száz, táskákat, írószereket, tanulást segítő eszközöket tartalmazó ajándékcsomagot adtak át a kárpátaljai magyar és ukrán egyetemisták képviselőinek. Ezeket Böjte Csaba segítségével juttatják el Kárpátaljára.
Ezzel kapcsolatban Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának főtitkára hangsúlyozta: a jövő értelmiségétől azt várják, hogy társadalmi békét és egyetértést teremtenek a Kárpátalján ezer éve együtt élő magyarok, ruszinok és ukránok között.
forrás: MTI
fotó: Balogh Zoltán/MTI
Nehogy valaki felemelje a fejét, nehogy valamit tegyen az áskálódáson kívül, mert rögtön ledorongolják. Nézzen a szemébe akár egynek a sok ezer sárból, mocsokból kiragadott és felkarolt gyereknek, és azután júdáskodjon.
Hát na, éppen most amikor még nem tudjuk, hogy a gyerekbántalmazásért mennyire vétkes az elhallgatásban. Az érdemeit elismerjük, tényleg rengeteg gyereknek esélyt adott, de most a történtek miatt jobb lett volna ezt a díjazást elhagyni, elhalasztani, hogy ne gondoljunk ismét a kérdésekre, amelyek ilyenkor eszünkbe juthatnak.
Semmi kifogásom, de az úr se nem pap, se nem szerzetes! Legalábbis ezt mondják!
Évek óta az udemeré szóvivője/ szócsöve!!! Tény, hogy sokat tesz a gyerekekért, de az ilyen gyerekekkel főkèpp az állam, pszichológusok, pszichiáterek kellene foglalkozzanak!!!
Nem kéne meg megvárni az ilyen díjakkal, hogy az éppen futó bántalmazási ügy teljesen lezáruljon..?