A magyar közösségek figyelnek egymásra

A világjárvány idején a diaszpórában és a Kárpát-medencében egyaránt összekapaszkodtak a magyar közösségek. Egymást segítve, támogatva igyekeztek túlélni a veszélyhelyzetet. Potápi Árpád Jánossal, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárával arról beszélgettünk, a külhoni magyarságnak miként sikerült úrrá lennie a nehézségeken.

– Szörnyű hírek és borzalmas képek érkeznek az USA-beli járványhelyzetről. Vannak információink arról, miként birkóznak meg a bajokkal az ott élő magyarok?

– A koronavírus terjedése sajnos az egész világot érinti. A leginkább fertőzött területek jelenleg éppen az Amerikai Egyesült Államokban vannak. A legsúlyosabb a helyzet a nyugati partszakaszon, kiemelten Kaliforniában, a keleti részen pedig New Yorkban és környékén. Vagyis azokban a városokban, ahol jelentős létszámban élnek magyarok is. Az viszont jó hír, hogy a magyar közösségek mindenütt gyorsan átálltak járványüzemmódra. Pénzt gyűjtenek segélyezésre, maszkokat gyártanak, figyelnek egymásra, különösen az idősebbekre, akiket ugyanúgy segítenek, támogatnak a fiatalok, mint itthon. A közösségi élet áttevődött az online térbe, a március 15-i ünnepségek voltak az utolsók, amelyeken még személyesen is találkozhattak az emberek, de már ezek közül is sok elmaradt. Ennek ellenére azt látjuk, hogy a programok a virtuális térben is ugyanolyan sikerrel és hatékonysággal zajlanak. A magyarok mindenhol odafigyelnek egymásra, online közösségépítő alkalmakat szerveznek, tartják egymásban a lelket. Az idei esztendő a nemzeti összetartozás mellett valóban a nemzeti szolidaritás éve lett.

– A Kárpát-medencében hogyan alakultak dolgok?

– A Hétfa Kutatóintézet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságnak megbízásából hetente jelentést készít a közép-európai, azon belül a Kárpát-medencei járványhelyzetről. Az adatokból jól látszik, hogy mindenütt a nagyvárosok és környékük a legfertőzöttebb, valamint ahol nagy az idegenforgalom. A magyarlakta régiók nem ilyenek, így itt kevesebben fertőződtek meg. Romániában komoly gondokat okoznak a nyugati országokból hazatérő vendégmunkások, akik közül sokan már eleve betegen vagy vírushordozóként jöttek vissza. Szerencsére a magyarok között arányaiban kevesebben vállalnak munkát külföldön, így kevésbé kellett számolni a vírus behurcolásával. Az alacsony átfertőzöttséget mutató adatok pedig annak is köszönhetők, hogy a magyar lakosság, amennyire lehetett, betartotta a kormány ajánlásait.

– A magyar kormányét?

– Igen. A határon túli magyarok általában a magyar médián keresztül kísérik figyelemmel a járványhelyzet alakulását, hiszen más országokban nincsen a miénkhez hasonló napi tájékoztatás. Egyébként is rendszerint a magyar televízió- és rádiócsatornákon keresztül tájékozódnak, ez most fokozottan igaz. Minden a járvánnyal kapcsolatos információt figyelnek, az Operatív Törzs híreit tekintik mérvadónak, és fegyelmezetten betartják az elhangzott ajánlásokat.

– Az anyaország a bajban sem feledkezett el a szomszédos államokban élő magyarokról, legalábbis a védőeszközök megosztása erről tanúskodik…

– Az adományok nagy része a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében került a határon túlra. A magyar szervezetekkel egyeztettünk, hol van a leginkább szükség rájuk. Elsősorban intézményekhez és önkormányzatokhoz szállítottunk maszkokat és más eszközöket. Az ellátottság szempontjából legnehezebb helyzetben a Kárpátalján és az Erdélyben élő magyarok voltak. Sajnos ők nemigen tudtak hozzájutni ezekhez a védőfelszerelésekhez más forrásból.

– Ez persze kiverte a biztosítékot az ellenzéki pártoknál. Ádáz gyűlölettel indítottak támadást a segélyszállítmányok miatt.

– Őszintén szólva megdöbbentő volt, hogy éppen a magukat liberálisnak valló emberek kelnek ki magukból ordenáré módon azért, mert segítettünk. Ahelyett, hogy azért támadtak volna, miért csak ennyi eszközt küldünk. Hiszen miközben őrült versenyfutás zajlik a világban a védőeszközökért, Magyarország a beszerzések terén is kiválóan teljesített. Az ellenzék azonban az irigységből és az emberek veszélyérzetéből akart politikai tőkét kovácsolni magának. Ez ugyanaz a gondolkodás, amit tizenhat évvel ezelőtt tapasztaltunk, amikor a magyar állampolgárság megadása ellen kampányoltak. De csak hat évet kellett várni, és 2010. május 26-án a Magyar Országgyűlés több mint 97 százalékos támogatottsággal elfogadta az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvényt. Egyébként elmondom: a beszerzett védőeszközök kevesebb mint egy százaléka került a határon túli magyarokhoz, miközben ezek a közösségek az összmagyarság harmadát alkotják közel 3,5 milliós lélekszámmal.

– Volt olyan ellenzéki politikus, aki azért is átkozódott, mert így románok vagy ukránok is részesülhettek az adományokból.

– Miért? Ők nem emberek? Rajtuk nem kell segíteni, ha megtehetjük? Ez a gondolkodás is csak az ultraliberális, ultrabaloldali fejekbe fér bele. Összeegyeztethetetlen az európai, keresztény felfogással.

– Úgy tűnik, a karanténalagút végén már látszik a fény, vége felé közeledik a járvány. Milyen elképzelések vannak arról, hogyan lehet felpezsdíteni az egyelőre takarékra állított közösségi életet? Miként folytatódhatnak a megkezdett programok?

– Egyelőre még türelemmel kell lennünk ebben a kérdésben. De minden rosszban van valami jó: még jobban kiaknázhatjuk a digitális tér adta lehetőségeket. Tovább erősíthetjük az online közösségépítést. Azt látjuk, hogy a magyar közösségek rendkívül kreatívak ezen a téren a Föld minden táján. A világhálón dolgoznak a szórványban a Petőfi-, a diaszpórában pedig a Kőrösi Csoma Sándor-programos ösztöndíjasaink: magyar nyelvet, irodalmat, történelmet tanítanak, népzenét és néptáncot oktatnak, virtuális versenyeket szerveznek a gyerekeknek. Május második hétvégéjén a Nemzetpolitikai Államtitkárság online konferenciát is szervezett a határon túli vállalkozóknak. Akkora volt az érdeklődés, hogy fél nap alatt beteltek a meghirdetett helyek, a résztvevők pedig a konferencia után is még hosszan együtt maradtak a virtuális térben beszélgetni. A járványra való tekintettel a tervezett ősz helyett már tavasszal elindítottuk a külhoni gyerekek által nagyon kedvelt Miénk a város! Internetes játékot, több mint 2000 határon túli gyerek játszik velünk ezekben a napokban is, összesen nyolc héten át. A személyes jelenlétet, az utazással járó programjainkat azonban le kellett mondanunk. A Kárpát-medencében számtalan helyi, közösségépítő programot, nagyszabású rendezvényt támogatunk rendszeresen. Ezek idén elmaradnak, vagy későbbi időpontban lesznek megtartva. Ugyanígy elmarad Erdély legnagyobb kulturális rendezvénye, a Kolozsvári Magyar Napok, valamint a nemzetpolitikai nyári táborok is.

– A csíksomlyói búcsú?

– Természetesen a búcsú sem kivétel, ahogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sem. Felelőtlenség lenne összehívni harmincezer fiatalt a jelenlegi járványveszélyes időszakban. Át kellett szerveznünk a Határtalanul program idei szakaszát is. Ennek keretében százezer hetedikes és középiskolás gyerek utazott volna az idei tanévben a Kárpát-medence különböző településeire. A programot azonban úgy alakítottuk, hogy ezek az utazások ne maradjanak el: határidőt módosítottunk, így akik tavasszal és nyáron utaztak volna, ősszel tartják majd meg az osztálykirándulásaikat.

– Idén lesz a századik évfordulója a trianoni békeszerződésnek, és éppen tíz éve, hogy a magyar parlament megszavazta az állampolgársági törvényt, amely közjogilag egyesítette a magyar nemzetet. Vélhetően ez magyarázza azokat a támadásokat, amelyeket az utóbbi hetekben kénytelenek voltunk elszenvedni, például Klaus Iohannis román elnöktől vagy az ukrán ultráktól.

– A környező országok politikusai a magyarokban a biztonságukat veszélyeztető tényezőt látnak. Erről mi nem tehetünk. Itt élünk több mint ezer éve. Európa legrégebbi folyamatosan működő állama a miénk. A bennünket támadó román elnöknek pedig evangélikus szászként is tudnia kellene, hogy az általa is képviselt politika vezetett el addig, hogy az 1945 előtt Románia területén élő 800 ezres lélekszámú németség létszáma tízezer alá csökkent napjainkra. Mi azonban nem fogjuk feladni az identitásunkat akkor sem, ha ez egyes politikusoknak fájdalmat okoz. Mi nem fogjuk felszámolni önmagunkat. Itt élünk több mint ezer éve, és itt is maradunk.

Magyar Demokrata/Nagy Ida