Egy ember kell akarja és vége lesz. A neve Putyin.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az ellenzéki párt közleménye szerint hétfőre bekérették a parlamentbe Vasile Dîncut számot adni a nyilatkozatáról, de elvárásuk az, hogy a miniszterelnök „addig is oldja meg ezt a problémát”. „Vasile Dîncu nem vezetheti tovább a háborús időkben egyik legfontosabb minisztériumot” – szögezték le.
Az USR szóvivője, Ionuţ Moşteanu reményét fejezte ki, hogy a védelmi miniszter jövő hét elejéig elveszíti a tisztségét. A parlamenti képviselő felszólította a kormányfőt, hogy hétfőig váltsa le Vasile Dîncut.
Nicolae Ciucă csütörtökön kijelentette, amint Vasile Dîncu visszatér Romániába a NATO-tagországok védelmi minisztereinek találkozójáról, „nagyon nyíltan fog beszélni vele” az ukrajnai háborúval kapcsolatos nézeteiről.
„Ez nem a kormány álláspontja, ezt nagyon világossá kell tennünk” – nyomatékosította a miniszterelnök a Dacia mioveni-i üzemében tett látogatása után tartott sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy számításba veszi-e a védelmi miniszter leváltását.
Vasile Dîncu azt mondta október 8-án egy televíziós interjúban, hogy a béketárgyalások jelentik az egyetlen esélyt a háború befejezésére, de „a világ országainak, a NATO-nak, az Egyesült Államoknak kell kialkudnia a biztonsági garanciákat és a békét” Ukrajna számára. „Ukrajna egyedül nem lesz képes tárgyalni Oroszországgal, mert az ukrajnai politikai osztály jelenleg nem engedheti meg magának, hogy felvállalja (…) a területvesztést, a végül is igazságtalan területvesztést. Ez túl nagy vereség lenne a politikum számára” – fogalmazott. Hozzátette, a béketárgyalás akkor is jobb a vérontásnál, ha csak a konfliktus „befagyasztását” eredményezné.
Ukrajna majd eldönti, „mikor, hogyan és mit tárgyal” a háborúról – jelentette ki a miniszter nyilatkozatairól kedden Klaus Iohannis. Az államfő hozzátette, egyes romániai politikusoknak gyakrabban kellene tájékozódniuk az ország és az Európai Unió hivatalos álláspontjáról.
forrás: Agerpres
fotó: Vasile Dîncu/Facebook
Egy ember kell akarja és vége lesz. A neve Putyin.
Esetleg egy vilagmeretu atomhaboruban nincsenek nyertesek. Egy klasszikus fegyverekkel vivott haboruban, igen is vannak ! Ha ez nem igy volna, akkor senki nem inditana haborut !
Klasszikus háborúúúú…Már megbocsásson de a háború bármilyen legyen mindkét félnél veszteséget okoz. Az ember élet nem számít annak ÖN szerint?Vagy a sok anyagi kár?Csak nézzük meg Ukrajnában mennyi ember munkáját tették már tönkre,mindent földig romboltak és aki területet foglal mert ugyebár az a cél annál mekkora a nyereség ha belegondolunk abba,hogy mi pénzt kell majd befektetni ahhoz,hogy eltakarítsa a romhalmazt és újjá építse az egészet.És még nem beszéltünk arról a tömérdek pénzről amit befektetnek a fegyverekbe.Ami a legfájóbb az egészbe a sok ember veszteség amit sose lehet feldolgozni.A háború egy esztelen hatalmi harc amit sose szabadna kirobbantani.
A penz szomjas nyugatiak HABORUT akarnak,ezert nem lehet szo beke targyalasokrol!
Ebből is látszik mennyire lesullyedt az emberiség vilagszinten és hazánkban is. Egy államfő vagy egy politikai párt ennél kretenebb szintre nem alacsonyodhat de mégis és az a szomorú hogy egyetlen párt sem tette helyre az usrseket vagy kritizálta joshannist. Elkepeszto hogy a 21ik század Európájaban nemhogy háború dúl hanem valaki el is veszíthet állását azért mert békét kíván meg ha hadugyminiszter is.
A háborúban nincsenek nyertesek csak vesztesek!Minek kell ezt a sok esztelen öldöklést végignéznie a világnak,söt még fegyverekkel táplálnia.Egy-egy ember kezd észhez térni,hogy teljesen értelmetlen de jön a sok okos és elhallgattatja azokat akik más véleményen vannak.Ennyit a szólásszabadságról,ezt nevezzük mi demokráciának!