HÜLYÉK III
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A kezdeményezés szervezői arra kérik a testületet, hogy készítsen jogszabály-javaslatot, amely uniós szinten tiltaná be állatok tartását és leölését prémtermelési céllal. Azt is szorgalmazzák továbbá, hogy az EU területén ne lehessen ilyen módon előállított szőrmét forgalomba hozni.
A kezdeményezés honlapján szereplő információk szerint az EU-ban évente mintegy 32,1 millió állatot tartanak és ölnek le kizárólag szőrme előállítása céljából. A prémfarmokon tartott fő állatfajok a nyérc, a róka és a mosómedve. Ezek az állatok rövid és nyomorúságos életet töltenek kis drótketrecekben, és miután szőrméjüket eladásra alkalmasnak találják, elgázosítják vagy áramütéssel ölik meg őket – indokolják javaslatukat az előterjesztők. Az európai uniós tagállamok közül többen már betiltották a szőrmefarmokat. Hollandiában például tavaly számolták fel a nyérctenyésztést, miután több esetben is koronavírus-járvány tört ki a telepeken.
Közleményében az Európai Bizottság arról tájékoztatott, hogy az európai polgári kezdeményezésre irányuló kérelem megfelel a vonatkozó jogszabályokban szereplő feltételeknek, jogilag elfogadható. A kezdeményezés tartalmát az uniós bizottság ebben a szakaszban még nem vizsgálta.
A szerdai regisztrációt követően, a szervezők megkezdhetik a támogató aláírások összegyűjtését, amire egy év áll rendelkezésükre. A szabályok értelmében ha egy európai polgári kezdeményezés egy éven belül egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, a brüsszeli testületnek reagálnia kell: el kell döntenie, hogy helyt ad a kérelemnek, vagy elutasítja azt, és döntését mindkét esetben meg kell indokolnia.
Az európai polgári kezdeményezés nem eshet a bizottság azon hatáskörén kívül, hogy uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az Európai Unió értékeivel.
(MTI)
HÜLYÉK III
Emberek! Ha megeszünk 1 marhát, lovat, nyulat mi baj a szőrméjével! Azt meg kell nyúzni és utána felhasználni!