A 193 tagú ENSZ-közgyűlésben az Egyesült Államok vezetésével napirendre tűzött, kétharmados többséget igénylő szavazáson 93 tagállam támogatta a határozattervezetet, 24 ország szavazott nemmel, míg 58 tagállam tartózkodott, jóllehet a kétharmad megítélésénél az utóbbit nem veszik figyelembe.
A mostani a harmadik ENSZ-közgyűlési határozat, amelyet Oroszország Ukrajna elleni háborújának február 24-i megkezdése óta elfogadtak. A két korábbi, Oroszországot szintén elítélő határozatot 141, illetve 140 tagország támogatta a szavazáson.
Oroszország azonnali hatállyal lemond tagságáról
„Felhatalmazásom van a következő bejelentést tenni: az Oroszországi Föderáció döntést hozott arról, hogy idő előtt, 2022. április 7-i hatállyal lemond tagságáról az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában” – mondta Kuzmin a világszervezet közgyűlésének szavazását követően, amelyen határozatot fogadtak el Oroszország tagságának felfüggesztéséről az Ukrajnát megtámadó orosz katonai csapatok által elkövetett „emberi jogi visszaélésekről, valamint az emberi jogok jelentős és szisztematikus megsértéséről” szóló jelentések miatt.
Kuzmin illegálisnak és politikailag motiváltnak nevezte a szavazáson elfogadott döntést, amely szerinte „egy szuverén – független bel- és külpolitikát folytató – ENSZ-tagállam demonstratív megbüntetését szolgálja”.
(MTI)
emberjogi visszaeles aki kuldi asok fegyvert…. ha nemteszik egy het alatt vege lett volna…de gischeft na….