A NATO dolog csak egy kifogás volt. Olyanokat kértek, amiről ők is tudták, hogy nem teljesíthetőek. Meg akarták támadni Ukrajnát, ezt nem lehetett megelőzni.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
„Egyedül Oroszország a felelős a támadás követelte emberéletekért és a pusztításért. Az Egyesült Államok, szövetségesei és partnerei egységes és határozott módon fognak reagálni. A világ felelősségre fogja vonni Oroszországot” – áll a Fehér Ház által kiadott közleményben. „Az egész világ Ukrajna népéért imádkozik ma este, amikor az orosz katonai erők indokolatlan támadásait szenvedik el” – fogalmazott Biden.
Az elnök közölte, hogy követni fogja a helyzet alakulását a Fehér Házban, és nemzetbiztonsági csapata tájékoztatja őt a fejleményekről. Csütörtök reggel a korábbi tervek szerint a hét legfejlettebb ipari ország (G7) vezetőivel a további lépésekről fog tanácskozni.
„Együttműködünk NATO-szövetségeseinkkel is, hogy erős, egységes választ adjunk, amely elriaszt bármilyen, a szövetség elleni agressziótól” – hangsúlyozta Biden.
Az elnök csütörtökön további szankciókat fog bejelenteni az európai szövetségesekkel együttműködve az Ukrajna elleni orosz támadásokra válaszul – ezt mondta szerdán éjszaka újságíróknak a Fehér Ház egyik tisztségviselője. A neve elhallgatását kérő tisztségviselő elmondta, hogy az elnök a G7-es országok vezetőivel folytatott találkozót követően részletezi a várható újabb szankciókat.
A Fehér Ház egy másik közleményben bejelentette, hogy Biden amerikai idő szerint szerdán későn este beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és támogatásáról biztosította Ukrajnát az orosz támadások közepette. „Arra kért, szólítsam fel a világ vezetőit, hogy határozottan lépjenek fel Putyin elnök kirívó agressziója ellen, és álljanak ki Ukrajna népe mellett” – fogalmazott Biden, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok „továbbra is támogatást és segítséget nyújt Ukrajnának és a ukrán népnek”.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter a NATO Oroszország ukrajnai inváziójára adandó összehangolt válaszáról egyeztetett Jen Stoltenberg NATO-főtitkárral – közölte csütörtökön az amerikai külügyminisztérium.
A tárca tájékoztatása szerint a felek megvitatták a NATO keleti szárnyának biztonsága érdekében teendő további lépéseket is. Blinken hangsúlyozta, hogy „sziklaszilárd” az Egyesült Államok elkötelezettsége a katonai szövetség kollektív védelem elvét tartalmazó 5. cikke mellett.
(MTI)
A NATO dolog csak egy kifogás volt. Olyanokat kértek, amiről ők is tudták, hogy nem teljesíthetőek. Meg akarták támadni Ukrajnát, ezt nem lehetett megelőzni.
Ki döntötte el, hogy teljesíthetetlen kérés? Inkább felaldozzak Ukrajnat a nagyhatalmak, csak nehogy garantáljanak egy békés megoldást, amit Oroszorszag el tud fogadni. Csak ki kellett volna erőltetni Ukrajnától a minszki megállapodás betartását, de ehelyett mit tett a nyugat? Fenyegetések, szankciók az oroszok ellen, közben turtek, hogy a szakadár oroszokat megtorlások erjek az ukránok reszerol.
Anno a 90-es években Oroszorszag meg igereteket kapott arra nézve, hogy a Nato tiszteletben fogja tartani a biztonságát illető aggályait. Azóta valtozott a világpolitika és világgazdaság és valakik bábuként használták Ukrajnat a globális sakktáblán. Tudva, hogy Oroszorszag azonnal megvédi az érdekeit, ha fenyegetve érzi magát.
Ki döntötte el? Hát az össze kelet európai állam aki a NATO-hoz csatlakozott. És az ott élő népek akik ezt megszavazták. Ebbe mégis miért szól bele Oroszország? Apropó mivel is fenyegette a NATO az oroszokat? Mit is akarna onnan? Egyszerűen képtelenség az, hogy a NATO le akarná támadni az oroszokat. Nagyon-nagyon vigyáztak Szíriában is, hogy ne legyen direkt konfliktus a két hatalom között, egyetlen eset a törökök által Törökország felett lelőtt gép volt. Nem válaszoltak a sorozatos orosz provokációkra se. A 90-es évekbeli szóbeli ígéretet Gorbacsov is cáfolta. Míg az aláírt budapesti szerződést Oroszország már évekkel ezelőtt megszegte a Krím félsziget lerohanásával. Nagyon betalált az orosz propaganda egyeseknél. Ennyire könnyen elfelejtettétek a kommunizmust, a diktatúrát, a gulágot, 56-ot, 68-at? Na, pont az várna ránk velük. Míg a másik oldalon jött a Marshall terv, az oroszoktól jött az elnyomás. Semmi nem változott.
Járt valaha Ukrajnában?Egy lerabolt ,velejéig korrupt ,ultranacionalista,nemzetiségeket elnyomó , államforma’.A határnál a kiskatonától a sorompót nyitogatóig várják,sőt a tarifát is megszabják ,hogy mennyi.Ha nem tejelsz 3-6 órát is várhatsz.
Ezt kell dícsérni?Most a németek a zöld programjukat akarták ottani termőföldeken megvalósítani .
Valoban? Akkor miért nem valt Nato tagorszagga mar eddig is Ukrajna?
A szovjetektol mar 30 éve megszabadultunk, de Europa meg mindig úgy tancol, ahogy az amerikaiak fütyülnek. Ne gondolja, hogy Amerika egy pillanatig is tetovazni fog, hogy feláldozza Európát, ha az érdeke úgy kívánja. Europa olyan mint a tücsök, nyáron hegedül (zöld es mindenfele szint lobbik, migránsok, LMBTQ, esélyegyenlőség, stb), mig a hangya szorgalmasan gyűjtöget, télen meg vacog (átvitt és most màr a szó igazi értelmében is ez vàr rà).
A NATO tagságnak feltételei is vannak, egyik az, hogy ne legyen megoldatlan katonai probléma a területén és az összes országgal legyen békeszerződése. Emiatt pl. Moldova nem lehet NATO tag, még ha ők akarják is. Nem lehet NATO tag Ukrajna se, nem is lehetett volna. A NATO tagságot mind a két félnek akarnia kell, nem egyoldalú dolog…
Be kellet volna fogja a vén lepcses pofáját.Nap mint nap provokálták az oroszokat és ime meglett az eredmény.
Szóval ez úgy volt, hogy Biden addig mondja, hogy az oroszok támadni fognak, míg Putyin eldönti, hogy na, akkor legyen igaza, támadjuk meg Ukrajnát, pedig nem is akartuk. Így gondolta? Atyaég, annyit buta ember van a Földön, itt meg még több.
Maga sem ezzel a hozzaszolasaval bizonyitja az okossagat, ellenkezoleg! Ha valakit ugy kezelnek, mint egy harapos kutyat, az elobb-utobb tamadni fog.
Jó a hasonlat, Putyin egy harapós kutya, nem ember.
Ide jutottunk ha a világot betegelméjű ,szenilis emberek vezetik . Itt az eredmény . Ebből mindenki csak vesztesen fog kijönni !
Meg kellett volna hallgatni Oroszorszag kereset , hogy a NATO ne terjeszkedjein a szomszedsagaban es komolyan venni az aggalyait. Nem kellett volna az ukranokat hitegetni Nato tagsaggal, segitseggel. Az ukranok a donbassi oroszoknak autonomiat kellett volna adjanak. Olaf Scholz nem kellett volna kikacagja, nevetsegesnek titulalja a donbassi oroszok ellen elkovetett megtorlasokat az ukranok reszerol. Szankciok helyett tobb tiszteletet kellett volna mutatni Oroszorszaggal szemben, egyenlo partnerkent kezelni. Tul egyszeru egy embert tenni felelosse, de ez is az oroszok demonizalasanak a resze. Ami biztos, hogy Amerika es Kina dorzsolgetheti a kezet, ok csak nyernek ezen a konfliktuson is. Vesztesek Europa, Oroszorszag nepei.