Joe Biden, az amerikai függetlenségi nyilatkozat 1776-os elfogadásának épülete az Independence Hall előtt tartott beszédben valósnak nevezte az amerikai demokráciára jelentett veszélyt, amit az úgynevezett „MAGA-republikánusok” és Donald Trump testesít meg, akik nem tisztelik az alkotmányt és a jogállamot, tagadják a választások eredményét, és visszafelé akarják vinni az országot.
Az elnök a beszédében egységre szólított fel mindenkit a szélsőségesekkel szemben, politikai beállítottságától függetlenül, említve „fősodorhoz tartozó republikánusokat”.
A novemberi félidős választásokra utalva kijelentette, nem fogja hagyni, hogy ellopják a választásokat, minden elnöki eszközével megvédi a demokráciát, és a nemzet lelkéért folyó harcra és szavazásra buzdította hallgatóit.
A képviselőház kisebbségi, republikánus csoportjának vezetője bocsánatkérésre szólította fel az elnököt azoktól a republikánusoktól, akiket szavaival megsértett. Kevin McCarthy kijelentette, Joe Biden ahelyett, hogy egyesítené a nemzetet, hogy közösen nézzen szembe a kihívásokkal, amerikai honfitársainak megosztását, megalázását és ócsárlását választotta, csak azért, mert nem ért egyet politikájukkal.
A republikánus frakcióvezető szerint Joe Biden első szavának a bocsánatkérésnek kell lennie, amiért amerikaiak tízmillióit sértette meg, amikor fasisztának nevezte őket. Kevin McCarthy ezzel az elnök múlt héten Maryland államban tartott kampánybeszédére utalt, amelyben Joe Biden a MAGA-republikánusokat a „fél-fasizmus” támogatásával vádolta.
A MAGA egy betűszó – „Make America Great Again” –, ami Donald Trump politikai jelszava volt elnöksége idején és azt megelőzően elnökjelölti kampányában, jelentése „Tegyük újra naggyá Amerikát”.
(MTI, fotó: Joe Biden/Facebook)