Gá-gá -gá …hogy lehetne még jobban ťönkretenni mindent amihez hozzáérek…gá-gá-gá…
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
„Nem engedhetjük meg, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg ennek a háborúnak az árát” – szögezte le Szijjártó Péter.
A miniszter azt követően nyilatkozott, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökét fogadta Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök.
Elmondta: a tanácskozáson a fő téma a következő brüsszeli szankciós csomag volt, s annak hatása Magyarországra, a magyar gazdaságra.
Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország energiaellátása jelenleg „biztos lábakon áll”. A mostani szankciós csomag hatályba lépése viszont lerombolná Magyarország energiabiztonságát, hiszen ebben az esetben lehetetlen volna beszerezni a magyar gazdaság működtetéséhez szükséges kőolajat.
A kormány képviselői részletesen tájékoztatták az Európai Bizottság elnökét a Magyarországot ért hatásokról, s azokról a problémákról, amelyet a szankciós csomag Magyarországnak okozna, egyúttal kérték a szankciós csomag megfontolását.
Szijjártó Péter kiemelte: mindaddig, amíg az Európai Bizottság nem kínál megoldást ezekre a problémákra, addig Magyarország nem tudja támagatni a szankciós csomagot, mivel az jelen formájában – megoldási javaslatok nélkül – felér egy a „magyar gazdaságra ledobott atombombával”.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden telefonon egyeztetett Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A két vezető Európa energiabiztonságával kapcsolatos kérdésekről tárgyalt egymással – tette hozzá a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
(MTI)
Gá-gá -gá …hogy lehetne még jobban ťönkretenni mindent amihez hozzáérek…gá-gá-gá…
Ti szekelyek nem ertetek ebbol az egeszbol semmit. Peldaul azt tudjatok-e, hogy az E.U. nyugati allamai Latvia-i koolajat importalnak aminek 49 % -a orosz koolaj ? Igy megy az E.U.-s gazemberseg. Kenyszeritenek minden orszagot, hogy ne importaljon gazat es koolajat Oroszorszagbol, aztan szinten az E.U.-s maffia megszervezi a Kelet-Europai tagallamokkal ,ebben az esetben Oroszorszaggal szomszedos tagallamokkal, hogy hogyan jusson el az orosz koolaj az E.U. -ba , csak ne orosz cimkevel, hanem Latvia-i es Litvan cimkevel ellatva. Es tudjatok, hogy miert szerveztek ezt igy meg ? Mert ha az orosz gaz es koolaj nem jut el a Nyugat-Europa-i orszagokba, akkor a kovetkezo telen megfagynak es meg csak nem is autokaznak majd. Mert a szankciok amiket az oroszok ellen hoztak ,oket jobban erintik mint az oroszokat ! Ezt nevezik az erem tuloldalanak !
Jüózan ésszel nem igazán érthető mit akar az Urszulácska. Ez a legújabb szankciós csomag az annyira az egekbe fogja röpíteni az üzemanyag árakat, hogy ez még az USA-nak is sok. Az, hogy esetleg kevesebbet autókázunk, talán jót tesz a klímának, de az EU-s ipar végleg bedől. Egyébként több uniós államnak megfelel, hogy Magyarország kaparja ki a forró gesztenyét.