Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dunai hajóbaleset: sikeresen kiemelték az elsüllyedt hajót

Dunai hajóbaleset: sikeresen kiemelték az elsüllyedt hajót Külföld

Megkezdték a május 29-ei hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó kiemelését kedd reggel.

Hirdetés
Hirdetés

A műveletet élőben közvetítő M1 aktuális csatornán azt mondták, hogy az előzetes tájékoztatás szerint hat órán át is eltarthat a mentés.

Jasenszky Nándorra, a Terrorelhárítási Központ társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetőjére hivatkozva az M1 tudósítója azt mondta: a művelet legkritikusabb pontja az lesz, amikor a meder aljától elemelkedik a hajótest. Elmondta: a művelet több szakaszból áll majd, ezalatt többször is átvizsgálják majd a hajót.

A hajó egyik része már megjelent a felszínen. Az előzetes információk szerint amikor a kapitányi híd előbukkan, megállnak az emeléssel, és egy tűzoltóbúvár felderíti azt a területet, ahol a kapitány tartózkodott a baleset pillanatában. Ha holttestet fedez fel, az az elsődleges, hogy felhozzák. Ezután a mosdót és a gépház felé vezető lépcsőt vizsgálja át, majd újabb emelés történik, azután szivattyúzás.

A tervek szerint négy fázisban történik meg a hajó kiemelése, amely várhatóan az egész délelőttöt igénybe veszi majd.

Az MTI tudósítójának helyszíni információja szerint először a kapitányi hídig emelik meg a hajót, majd a teremszintig, utána a vízvonalig, majd végül az egész járművet a felszínre hozzák, és az előre odavitt uszályra helyezik.

Az egyes fázisok során a búvárok behatolnak a hajótestbe, hogy eltávolítsák a munkálatokat akadályozó tárgyakat, bútordarabokat, a holttesteket eltakaró berendezési tárgyakat.

A hatóságok felkészültek a Hableányból esetlegesen kiömlő üzemanyag felfogására is, mivel a hajótestben 1400 liter gázolaj van – értesült a helyszínen az MTI.

FRISSÍTÉS: Már négy holttestet hoztak ki a roncsból

Négy holttestet hoztak ki a búvárok a Hableány roncsából kedd 8 óra 20 percig – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A búvárok még négy embert keresnek a Hableány utasai közül.

FRISSÍTÉS 2: Sikerült kiemelni a hajóroncsot

Hétórás mentés után a terveknek megfelelően sikeresen kiemelték a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót kedden Budapesten, a Margit hídnál. A hajót egy uszályra helyezték, amely várhatóan a csepeli szabadkikötőbe szállítja a járművet.

A Hableányt kedden kora reggel kezdték kiemelni a Duna mélyéről, közben többször megálltak. A mentést négy szakaszban hajtották végre: először a kapitányi hídig, majd a fedélzetig, utána pedig a vízvonalig emelték ki a hajót a Clark Ádám úszódaru segítségével, utolsó lépésként pedig elhelyezték az uszály fedélzetén.

Minden állomáson vizet szivattyúztak a hajótestből, illetve búvárok hatoltak be a jármű belsejébe, ez alkalmakkor akadálymentessé tették a hajótestet a holttestek megtalálása érdekében. A mentés során négy holttestet emeltek ki a hajóból, így négyre csökkent az eltűntként kezeltek száma.

A helyszínen a szakemberek úgy vélekedtek, lehetnek még holttestek a hajótestben, ugyanis különösen a tati teremben rengeteg hordalék halmozódott fel.

A hajót a csepeli kikötőbe szállítják, ott pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság hajózási, nautikai és műszaki szakértő bevonásával, az ügyészség képviselőjének jelenlétében szemlének veti alá a járművet – mondta az MTI-nek Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Május 29-én süllyedt el a hajó

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, nyolc embert még keresnek: hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát.

A Hableány 1949-ben épült, a hajó 27,2 méter hosszú, 4,8 méter széles és 5,2 méter magas, a súlya 50 tonna. A turistahajó kiemelésére Komáromból érkezett pénteken a 200 tonna emelésére is képes Clark Ádám úszódaru.

A Hableánnyal összeütköző Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése vétségének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás