Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elfogták Európa legkeresettebb medvéjét

Elfogták Európa legkeresettebb medvéjét Külföld

42 napnyi menekülés után fogták be az M49-es számú, sokak által csak Papillonnak (Pillangónak) nevezett medvét – írja az IFLScience. A Papillon Henri Charrière-re, illetve világhírű regényére utal: a részben önéletrajzi ihletésű mű egy Francia Guyanában fogva tartott rab csodás szökéseit mutatja be.

Hirdetés
Hirdetés

Az európai barna medve az olaszországi Trento régió egyik lezárt területéről szökött meg július 27-én.

Az állat már egy évvel korábban is próbálkozott, ezt követően egy nyomkövetőt tettek rá, melyet most sikerült leszednie magáról.

Mivel Papillon 289 napig tartó első útja során több haszonállatot is megölt, a hatóságok már a kilövésével is számoltak, végül azonban élve sikerült befogni. Ezúttal csak 42 napig bírta, elfogása után visszaszállították korábbi otthonába.

A WWF Olaszország szerint a hasonló szabadságvággyal rendelkező állatokat nem lenne szabad elkapni. A szervezetnél úgy gondolják, hogy a példány nem fenyegette a térség lakóit, ezért szabadon engedhetnék, és folyamatosan vizsgálhatnák mozgását. A helyi média beszámolói alapján ugyanakkor M49 többször is lakott területre tévedt, és potenciális veszélyt jelentett az emberekre.

(24.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás