Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

EMA-tisztségviselő: van összefüggés az AstraZeneca vakcinája és a vérrögképződéses között

EMA-tisztségviselő: van összefüggés az AstraZeneca vakcinája és a vérrögképződéses között Külföld

Összefüggés van az AstraZeneca brit–svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között – jelentette ki Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője egy kedden megjelent olasz lapinterjúban.

Hirdetés
Hirdetés

Az EMA oltási stratégiával és egészségvédelemmel foglalkozó egységének vezetője az Il Messaggero című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott: „véleménye szerint most már ki lehet mondani, hogy világos, hogy van összefüggés” a vakcina és az utóbbi hetekben az oltásokat követően tapasztalt vérrögképződéses esetek között, de azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat.

„A beoltott emberek között nagyobb arányban lépett fel agyi trombózis a fiatalok körében, mint ahogy vártuk. Ezt ki kell mondanunk” – mondta Cavaleri, hozzátéve, hogy igyekeznek pontos képet kapni arról, hogy mi történik, hogy pontosan lássák, hogyan váltja ki ezt a reakciót az oltóanyag.

Utalt arra, hogy az EMA várhatóan órákon belül hivatalosan is megerősíti ennek az összefüggésnek a fennállását.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 6., 23:27
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A megerősítés nem jött össze, de sikeresen felkorbácsolta újra az indulatokat és megkapta a maga 15 perc hírnevét. A breaking newst hajhászó média is megérdemel egy misét. A végén aztán csodálkozunk, hogy az emberek össze vannak zavarodva és nem hisznek senkinek.

    • User
      Dátum: 2021. április 7., 17:44
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Pont úgy történt, ahogy vártam. Bár van összefüggés, konkrét okokat nem találtak és továbbra is biztonságosnak tartják, viszont kötelező lesz ismert (nagyon) ritka mellékhatásként szerepeltetni a betegtájékoztatóban.