A város polgármestere, Andrij Szadovij a Facebookon azt közölte, hogy orosz rakéták csapódtak be a városközponttól mintegy hat kilométerre található nemzetközi repülőtér közelében, ám magát a repülőteret közvetlenül nem érte támadás.
Ukrán kormányzati források nem tudnak esetleges áldozatokról.
Helyszíni tudósítások, egyebek között az Ukraina 24 televízió – amely három robbanásról számolt be – Telegramra feltett képsorai szerint a távolban felszálló füstoszlopot lehetett látni, és a város térségében több helyen megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Az üzem működését korábban már leállították, a csapásnak nem voltak áldozatai – tette hozzá a polgármester. Szadovij felszólította a városi lakosságot, hogy készüljenek fel légvédelmi riadókra, és ne terjesszenek fotókat a becsapódás helyszínéről.
Lviv mintegy 80 kilométerre van a NATO-tag Lengyelországgal közös ukrán határtól. Oroszország Ukrajna elleni, már 23. napja tartó háborújában a harcok eddig csak kismértékben érintették a várost, amely tele van belső menekültekkel. Ukrán közlés szerint legkevesebb 35 ember meghalt, és 134 megsebesült a Lviv közelében fekvő javorivi gyakorlótér elleni orosz támadásban vasárnap.
Oroszország repüléstilalmi övezetet hozott létre a délkelet-ukrajnai Donyec-medence felett – közölte a szakadár donyecki népköztársaság egyik tisztségviselője. Szavait az Interfax orosz hírügynökség idézte.
Egy ember meghalt, és négy megsebesült, miután egy orosz rakéta darabjai péntek reggel Kijev északi részén lakóházra hullottak – közölték a helyi mentőszolgálatok. A tájékoztatás szerint 12 embert kimentettek és 98-at más helyre szállítottak az ötemeletes épületből.
Az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat közölte, hogy egy többemeletes tanügyi épület találatot kapott péntek reggel az északkelet-ukrajnai Harkivban, egy ember meghalt, 11 megsebesült és egy személy a romok között rekedt.
A térségben pénteken Kramatorszk városát ért belövésekben két ember halt meg, hat pedig megsebesült – számolt be Pavlo Kirilenko, a Donyeck megyei katonai adminisztráció vezetője az interneten.
Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes pénteken közölte, hogy Kijev reményei szerint, az oroszokkal történt megállapodás alapján, a nap folyamán kilenc humanitárius folyosó létesül, amelyen keresztül kimenekíthetik a civileket a frontvonalon fekvő városokból és településekről. Elmondta, hogy az ukrán fél által küldött humanitárius konvoj, amely Mariupolban civilek csoportját vette fel, továbbhalad Zaporizzsja felé. Hozzátette, hogy a Mariupolt elhagyó civilek egy része gyalogosan halad át az ukrán ellenőrzés alatt álló területen, és megígérte, hogy Mangus városában további segítséget kapnak. Arról is beszámolt, hogy pénteken egy második buszkonvoj is elindul Zaporizzsjából Mariupolba, hogy kimenekítse a civileket.
Szumi régióban az ukrán hatóságok pénteken azt tervezik, hogy humanitárius folyosókon keresztül mentenek ki embereket Szumiból, valamint a környező településekről Poltavába. A Harkivi területen a tervek szerint humanitárius segélyt juttatnak el Balakleja és Izjum városokba.
Az ukrán hatóságok kidolgozzák továbbá, hogy miként menekítsék ki az embereket a biztonságos humanitárius folyosókon keresztül Herszon és Luhanszk megyei településekre – tette hozzá Verescsuk.
Az ukrajnai ellenőrzés alatt álló kelet-luhanszki régió kormányzója, Szerhij Gajdaj szerint az orosz erők gyakori és kiterjedt ágyúzása akadályozza a civilek biztonságos evakuálását a frontvonalon fekvő városokból és falvakból.
Oroszország cáfolja, hogy civileket venne célba műveletei során.
A kormányzó szerint 59 civilt öltek meg a régióban a háború kezdete óta, amióta szerinte néhány lakónegyedet teljesen elpusztítottak.
„Nincs olyan közösség, amely ne került volna tűz alá” – mondta az ukrán televízió adásában, amelyben Szeverodonyeck, Rubizsne és Popaszna városokat nevezte meg.