Egy úgynevezett bölcsek tanácsa tanulmányozza majd az elkövetkező időszak magyarországi fejleményeit és ennek kapcsán értékelést készít a Fidesz politikájáról – közölte Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakcióvezetője a pártcsalád szerdai brüsszeli tanácskozását követő sajtóértekezletén, ismertetve, hogy a tanácskozáson döntés született a Fidesz EPP-beli tagságának felfüggesztéséről. A döntés – mint arra az EPP honlapján megjelent közlemény is utalt – az EPP elnöksége és a Fidesz közös javaslata nyomán született.
Weber utalt arra, hogy a háromfős testületet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke vezeti, további tagjai pedig Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke.
A frakcióvezető – aki az EPP csúcsjelöltje a májusi európai parlamenti választásokon – kijelentette, hogy nem került le a napirendről a Fidesz kizárása a pártcsaládból. Azt hangoztatta, hogy a tagság felfüggesztése – mint fogalmazott – szükséges lépés volt, a kizárás azonban „nem került le a napirendről”.
A német konzervatív politikus a magyar kormánypárt tagságának felfüggesztésével kapcsolatban kijelentette: hosszú időre van szükség ahhoz, hogy ismét helyreállhasson a bizalom az EPP és a Fidesz között.
Az EPP-tagság felfüggesztésének gyakorlati következményei között említette Weber, hogy Orbán Viktor nem vehet részt az EPP csütörtöki, az Európai Unió csúcstalálkozóját szokásosan megelőző tanácskozásán. Továbbá közölte azt is, hogy a Fidesz nem jelölhet politikust az EPP különböző tisztségeire, és nem szólhat bele az EPP jövőbeni politikai irányvonalának alakításába.
Az EPP szerdai politikai közgyűlésén 190-en szavaztak a Fidesz tagságának kompromisszumos felfüggesztése mellett, míg 3-an ellene.
Orbán: a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti az Európai Néppártban jogainak gyakorlását
A Fidesz egyoldalúan felfüggeszti jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban (EPP) az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán Brüsszelben az EPP politikai gyűlésének ülése utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján.
A néppárt felkért három bölcs embert, akik jelentést tesznek majd le, és az alapján el lehet majd dönteni, hogy mi lesz hosszabb távon a néppárt, illetve a néppárt és a Fidesz kapcsolatának a jövője – mondta Orbán Viktor, aki a testület felállítását vállalható megoldásnak nevezte.
„Minket nem lehet kizárni és felfüggeszteni sem, négy választást nyertünk meg a magyar polgárok akaratából. A legutóbbi három európai parlamenti választáson 47, 56 és 52 százalékot kaptunk. Nyilván egy ilyen párt nem engedi meg magának, hogy felfüggesszék vagy kizárják, mert akkor inkább feláll és távozik” – fogalmazott a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor közölte: azt a megoldást választottuk, hogy amíg a felkért három bölcs ember elkészül a jelentésével, addig „magunk részéről (…) egyoldalúan mi felfüggesztjük a jogaink gyakorlását és megvárjuk ennek a három ember jelentését, és utána ismét leülünk a néppárttal”.
A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország politikája változatlan, ezt világossá tette az EPP politikai közgyűlésén is. Szavai szerint ez vonatkozik arra, hogy Magyarország erős Európát, erős Európai Uniót akar, nem változik a bevándorlással kapcsolatos politikája, és elsődlegesnek tekinti a keresztény Európa, a keresztény kultúra védelmét.
Kelemen Hunor: „nem örvendünk neki, de támogattuk”
Kompromisszumos megoldás született a Fideszről az Európai Néppárt (EPP) politikai közgyűlésén, amit az Romániai Magyar Dedmokrata Szövetség (RMDSZ) és maga a Fidesz is megszavazott – közölte szerda esti hírlevelében az RMDSZ a szövetség elnökének Facebook-bejegyzését idézve.
Kelemen Hunor szerint létrejön egy háromtagú értékelő bizottság, amely megvizsgálja a tényállást, erre az időre pedig a Fidesz felfüggeszti az EPP-tagsággal járó jogait. A kompromisszumos javaslatot 190 igen szavazattal és 3 ellenszavazattal fogadták el – tette hozzá.
„Nem örvendünk neki, de támogattuk, mert a kizárás nem vezetett volna előre. Csak mások malmára hajtotta a vizet a mostani kampányidőszakban. Sokszor elmondtuk már, ma is úgy gondoljuk, hogy a vitákat házon belül kell rendezni. Az érveknek sosincs alternatívájuk, ököllel pedig nem lehet rendet vágni. Most még inkább szükség van az erős Kárpát-medencei magyar képviseletre Európában, amely egységesen áll ki a magyar ügyért” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.
(MTI)
Vicces ez az orban.