Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ferenc pápa: az országoknak fel kell mérniük, hány bevándorlót tudnak befogadni

Ferenc pápa: az országoknak fel kell mérniük, hány bevándorlót tudnak befogadni Külföld

A legaktuálisabb nemzetközi politikai kérdésekről, közeledő budapesti látogatásáról, valamint a nyári műtétjéről is nyilatkozott Ferenc pápa abban a hosszú és személyes hangú interjúban, amelyet a COPE spanyol rádió szerdán sugárzott.

Hirdetés
Hirdetés

Ferenc pápa hetekkel betegsége és felépülése után először – anyanyelvén, spanyolul – nyilatkozott a vatikáni otthonaként ismert Szent Márta-házban készített beszélgetésen.

Az egyházfőt július 4-én műtötték meg a római Gemelli kórházban vastagbélszűkület miatt.

A pápa elmondta, hogy jelenleg már teljesen „normális” életet él, és ugyanolyan ritmusban dolgozik, mint korábban. Elárulta, hogy mindent ehet, az utazástól sem tiltották el: minden napja az újságok címeinek olvasásával kezdődik, és televíziót továbbra sincs ideje nézni.

„Soha eszembe nem jutott, hogy lemondjak” – jelentette ki a kórházi kezelése alatt elterjedt hírekre utalva. Megjegyezte, hogy amikor az egyházfő beteg, feltámad a pápaválasztó „konklávé fuvallata vagy hurrikánja”.  

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a migránsokat nem elegendő befogadni: „befogadni, védelmezni, felkarolni és integrálni” kell egyszerre. Úgy vélte, „az országoknak nagyon őszintén fel kell mérniük, hány embert tudnak befogadni, és ennek mi a felső határa”. Hozzátette, hogy ezzel egy időben nem szabad megfeledkezni az Európában tapasztalt „demográfiai télről” sem, amely Olaszországban néptelenné teszi a városokat.

„Globális és komoly” problémának nevezte a pedopornográfiát, mellyel szemben a kormányok fellépését sürgette. Az eutanáziát engedélyező spanyol jogszabályra utalva elutasította az emberek „selejtezésének” kultúráját.

Az újságíró, Carlos Herrera kérdésére, mely az Orbán Viktorral történő budapesti találkozóra vonatkozott, Ferenc pápa elmondta: szeptember 12-én nem állami látogatást tesz, hanem az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatja be. Emlékeztetett, hogy Áder János elnökkel a tavalyelőtti csíksomlyói „gyönyörű magyar nyelvű misén” már találkozott.

„Nem előre megírt forgatókönyvvel utazom: amikor valakivel szemben találom magam, szemébe nézek, és a dolgok maguktól alakulnak. Nem szükséges azon gondolkodnom, hogy kinek mit fogok mondani (..) a konkrét helyzeteket szeretem” – mondta Ferenc pápa.

2013-as megválasztására emlékezve elmondta: nem várta, hogy ő lesz a pápa, ezért kisbőrönddel érkezett a Vatikánba. „Úgy gondolom, számos feladatot kell még elvégeznem” – mondta a pápa, aki decemberben tölti be a 85 életévét. Azt mondta, nem akarja, hogy „szupermenként” emlékezzenek rá, hanem olyan „bűnösként, aki igyekezett jót tenni”.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. szeptember 2., 9:06
    ÉRTÉKELÉS: 24

    Keresztények millió éheznek mig a Vatikán és „őszentsége” a muszlimokat búsulja!!! Otthon kell őket segíteni, nem Európában!!!

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 2., 10:52
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Előbb arról nyilatkozzon hogy a Vatikan hány migránst fogad be!!!
    Stop Ferenc pápa!
    Éljen VI. Benedek Őszentsége!

      • User
        Dátum: 2021. szeptember 3., 10:36
        ÉRTÉKELÉS: -1

        A svájci őrség is migránsokból áll?Ja ,hogy az a másik fele…akkor kik ott a migránsok?Konkrétan!

          • User
            Dátum: 2021. szeptember 3., 18:32
            ÉRTÉKELÉS: 1

            A svájci gárda tagja NEM migránsként van kezelve!!Ők a szolgálat után vatikáni állampolgárságot is kapnak még akkor is ha visszatérnek Svájcba.Természetesen nyugdíjat is kapnak a szolgálatuk után.Azért svájci migránsról még nem hallottam…

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 2., 11:41
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Alzheimeres és csipőprotézises fehérkipás csodagyerek, egyet se. Mi magyarok már ráfáztunk a történelemben a kegyes befogadásaink miatt. Tégy csodát, szabadíts meg a ránktört és az ortodoxiát Erdélyre erőszakolt romák migráncsoktól. Dicsértessék.

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 2., 18:42
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Na papi ,akkor kedjük a Vatikánnal…a leggazdagabb állam a világon!Akkor kezdjük a felmérést és hányat fogadtok be a felmérés után?44 hektáron van elég hely,pénzetek dögivel,van szeretet,megbocsátás…minden ami kell .Hozzátok igazodunk!Ámen!