Na libernyákok visíthatok.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik.
Hozzátette, hogy szeptember 12. és 15. között pásztori látogatást tesz Szlovákiában.
Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.
A pápa beszédét követően Matteo Bruni szentszéki szóvivő közleményt adott ki, amelyben megerősítette, hogy Ferenc pápa a polgári hatóságok és a püspöki konferenciák meghívására Budapestre látogat bemutatni a NEK zárómiséjét, majd Szlovákiába utazik, ahol Bratislava (Pozsony), Presov (Eperjes), Kosice (Kassa) és Sastin (Sasvár) városokba látogat.
Részletes programot a Vatikán később közöl.
Ferenc pápa budapesti látogatásának hivatalos bejelentését tavaly elhalasztották a NEK időpontjának későbbre halasztása miatt. Az egyházfő idén március 8-án, az iraki látogatásából hazatartó repülőúton beszélt arról, hogy Budapestre készül a NEK utolsó napját záró misére.
Utoljára II. János Pál pápa járt Magyarországon 1996-ban. Ferenc pápa 2019-ben a csíksomlyói búcsún mutatott be misét.
A katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja Ferenc pápát – olvasható Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek az MTI-hez eljuttatott üzenetében.
Erdő Péter úgy fogalmazott: imádkozunk azért, hogy a járványhelyzet enyhülésével „a Szentatya látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen”.
A bíboros hozzátette: nagy jelentősége van annak, hogy Ferenc pápa személyesen vesz részt a záró misén, hiszen az Eucharisztikus Kongresszusokon általában pápai legátus képviseli az egyházfőt. Így volt ez a legutóbbi kongresszuson, a Fülöp-szigeteki Cebuban is, ahova Ferenc pápa videoüzenetet küldött. Utoljára 21 évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett részt a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg.
Magyarországon 25 éve, 1996-ban volt legutóbb pápalátogatás, II. János Pál pápa akkor Pannonhalmára és Győrbe látogatott el.
A 2020 őszéről elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.
(MTI)
Na libernyákok visíthatok.
Vagy a fideszesek kell visítsanak, hogy Orbán hogy áll szóba azzal, akire kígyót-békát mondanak.
Kedves libernyák nagyon „penge” a logikája. Önt se az eszéért fogják ellopni.
Ha nem is lopnak el miatta, de az eszemért jól megfizetnek. 🙂
Gondolom, mint Döbrögit Ludas Matyi.
A vastagbél műtétje után kész csoda lesz az utazgatás és a mise szeptemberben! Szerintem! Csodák vannak…..🤔