A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az orosz hadsereg Ukrajna elleni háborújában hétfőn éjjel is folytatta a főváros, Kijev és a keleti Harkiv ostromát, még ha kisebb intenzitással is, mint napközben, valamint műholdképek tanúsága szerint egy több mint 60 kilométer hosszú orosz katonai járműoszlop tart Kijev felé – jelentették hírügynökségek.
Hirdetés
Hirdetés
„Harkivban az orosz katonák felrobbantottak több transzformátort, emiatt áramkimaradás és vízhiány keletkezett sok lakásban” – közölte Ihor Terehov polgármester. Napközben az orosz erők Grad típusú rakéta-sorozatvetőkkel lőtték a várost, már akkor többtucatnyi civil meghalt és többszáz megsebesült.
Az ukrán állami média jelentette, hogy a déli Herszon város ostroma is elkezdődött, és az oroszbarát szakadárok elfoglalták Nyikolajevka várost a donyecki régióban.
A műholdképeket készítő Maxar Technologies amerikai cég közölte, hogy egy 64 kilométer hosszú, meglehetősen elnyújtott orosz katonai konvoj halad Kijevhez észak felől. A Maxarnál ukrajnai támadásra készülő szárazföldi erőket és támadó helikoptereket is láttak műholdképeken Fehéroroszország déli részén.
70 ukrán áldozata van az Ohtirka városa elleni rakétatámadásnak
Egy helyi tisztségviselő szerint 70 ukrán katona vesztette életét az Ohtirka városa ellen vasárnap éjszaka végrehajtott orosz légitámadásban– számoltak be brit hírforrások kedden kora reggel.
Dmitro Zsivickij, a Szumi terület közigazgatási vezetője szerint a csapás megsemmisített egy ukrán katonai egységet, és a mentők és az önkéntesek még most is azon dolgoznak, hogy a holttesteket kiemeljék a romok közül.
„Sokan meghaltak. Jelenleg a temetőben mintegy 70 halott ukrán katonának készítik elő a helyeket” – tette közzé Zsivickij a Telegramon.
Odessza régiót rakétatámadás érte
A célpont egy katonai egység volt az Unian hírügynökség beszámolója szerint.
Az Izmajil körzetben fekvő Loscsinovka faluban lévő radarállomások lőtték rakétákkal. Ezt Andrej Abramcsenko, Izmail polgármestere jelentette közösségi oldalán.
Megjegyezik, hogy a radarállomások a légvédelmi erők részét képezik.
Abramcsenko nem számolt be az ágyúzás következményeiről, a sebesültek és halottak számáról, illetve az okozott károkról.
Megsemmisült egy kormányzati épület Harkovban
A The Telegraph és a CNN beszámolója szerint rakétatámadás következtében a kedd délelőtti órákban Harkovban megsemmisült a város központjában található regionális államigazgatási épület, melyben önkormányzati hivatalok működtek. A támadásban meg nem erősítettet információk szerint legalább hatan sérültek meg, köztük egy gyermek is. Az esetről az ukrán külügyminisztérium, valamint Harkov katonai parancsnoka is tett közzé videókat, valamint a nemzetközi hírcsatornák:
A Harkovi Regionális Állami Igazgatóság épületének ágyúzása következtében 6 ember megsérült, köztük 1 gyermek. A halottak számának meghatározása folyamatban van. Az operaház tetején keletkezett tüzet eloltották – számolt be Ukrajna Vészhelyzeti Állami Szolgálata Twitter oldalán.
Ukrán beszámoló szerint Fehéroroszország belépett a háborúba
A fehérorosz csapatok bevonultak a csernyihivi térségbe. Az ukrán Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Állami Szolgálat szerint az információt Vitalij Kirillov, a védelmi erők „északi” regionális osztályának képviselője is megerősítette – adta hírül az unian.net ukrán hírportál.
„Fehéroroszország belépett a háborúba. A fehérorosz csapatok behatoltak a csernyihivi régióba” – áll az üzenetben. Slabin, Pakul és Mikhailo-Kotsyubinsky falu lakói katonai felszerelések mozgásáról számolnak be, amelyekre fehér kört festettek. A berendezések mozgását a mobilkommunikáció elnémítása kíséri.
Korábban a Védelmi Stratégiák Központja arról számolt be, hogy nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy a Fehérorosz Köztársaság kormánya dönt a fegyveres erőinek részvételéről a háborúban.
Legalább tízen meghaltak a Harkiv belvárosa elleni orosz tüzérségi támadásokban
Legalább tíz ember meghalt, és több mint húszan megsebesültek kedden délelőtt a északkelet-ukrajnai Harkiv belvárosa elleni orosz tüzérségi támadásokban – közölte az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.
A város főterén készült felvételeken látható, ahogyan mentőcsapatok áldozatokat hoznak ki a helyi városvezetés lebombázott épületének romjai alól. Az 1,4 millió lakosú Harkiv a második legnépesebb város Ukrajnában, közel az orosz határhoz. A múlt csütörtökön megindított offenzíva kezdete óta célpontja az orosz csapatok támadásának.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden arról beszélt, hogy a Harkiv elleni orosz tüzérségi támadások szerinte kimerítik az “állami terrorizmus” fogalmát, és “emberiesség elleni bűncselekményeknek” tekinthetők.
Kijevi katonai objektumok ellen készülő csapásra figyelmeztetett az orosz védelmi minisztérium
Csapást fog mérni az orosz hadsereg az ukrán fegyveres erők kijevi technikai objektumaira és a 72. információs-pszichológiai műveleti főközpontra nagypontosságú fegyverekkel – figyelmeztetett kedden az orosz védelmi minisztérium.
A moszkvai katonai tárca szerint a cél az Oroszország elleni információs támadások megszakítása.
„Felszólítjuk az ukrán nacionalisták által az Oroszország elleni provokációk végrehajtására szerződtetett ukrán állampolgárokat, valamint az átjátszó csomópontok közelében lakó kijevi lakosokat, hogy hagyják el otthonaikat” – hangzott a közlemény.
Kijev pénzt és büntetlenséget ígért a magukat megadó orosz katonáknak
Kijev pénzt és büntetlenséget ígért a magukat megadó orosz katonáknak
„Válasszatok! Gyertek fegyverek nélkül, fehér zászlóval!” – írta Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a Facebookon.
A katonáknak fejenként átszámítva több mint negyvenezer eurót ajánlanak. Egyelőre nem világos, hogy az akciót ki finanszírozza.
Szerdán tartják a tárgyalások második fordulóját
Az orosz és az ukrán delegáció szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ül – jelentette több ukrán médium, amelyet a TASZSZ orosz hírügynökség is megerősített. „A megbeszélések a megállapodásnak megfelelően holnap folytatódnak” – mondta egy orosz forrás kedden a TASZSZ-nak, anélkül, hogy pontosította volna, hol tartják a megbeszéléseket, közli az RTL belga oldala.
Az orosz és az ukrán delegáció újabb tárgyalási fordulóját március 2-ra tervezik – közölte kedden a Zerkalo Nedeli ukrán sajtóorgánum is.
A Glavkom ukrán hírportál szerint, amely az ukrán delegációban lévő forrásokra hivatkozik, Oroszország hétfőn, a tárgyalások első napján azt követelte, hogy Ukrajna ne csatlakozzon a NATO-hoz vagy az Európai Unióhoz, és hogy tartsanak népszavazást a kérdésről.
Az orosz delegáció arra is kérné Ukrajnát, hogy fogadja el a kelet-ukrajnai Luganszk és Donyeck szakadár köztársaságok orosz elismerését, és mondjon le az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krím visszafoglalásáról.
Ukrajna a maga részéről tűzszünetet követel és az orosz csapatok kivonását is területéről.
A két ország küldöttségei hétfőn találkoztak először, és többórás megbeszélést követően távoztak a fehérorosz határon. A diplomaták szerint az új tárgyalásokra a lengyel-fehérorosz határon kerülne sor.
Rakétatámadás ért egy kijevi TV-tornyot
Rakétatalálat ért egy kijevi TV-tornyot. A támadás célpontja vélhetően a torony mellett álló rádióállomás lehetett, de a TV-torony is károsodott a becsapódás következtében, így az ukrán tévécsatornák néhány perce leálltak – olvasható a The Kyiv Independent Twitter-bejegyzésében.
⚡️The moment of the Russian attack on a TV tower in Kyiv, captured by a witness.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) March 1, 2022
Zelenszkij: a tűzszüneti tárgyalásokhoz Oroszország állítsa le az ukrán városok bombázását!
Oroszországnak le kell állítania az ukrán városok bombázását ahhoz, hogy tartalmi tárgyalások kezdődhessenek a tűzszünetről – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters globális hírügynökségnek Kijevben adott interjúban.
Az ukrán államfő repüléstilalmi övezet bevezetését sürgette a NATO-tagállamoktól az orosz légierő megállítására, mondván, hogy ez mindössze óvintézkedés lenne, amely nem hivatott az észak-atlanti szövetséget belesodorni a háborúba.
Zelenszkij megerősítette, hogy nem hagyja el a fővárost az orosz csapatok előrenyomulásának ellenére sem. Kijelentette, hogy Ukrajna jogilag kötelező biztonsági garanciákat fog követelni, ha a NATO elzárkózik attól, hogy tagállamai közé fogadja.
Mariupolt körül akarják zárni az orosz erők
Megszakadt az áramszolgáltatás a Donyec megyei Mariupolban kedden, az egyik orosz támadás után – közölte Pavlo Kirilenko, a megyei közigazgatás vezetője. A stratégiai fontosságú dél-ukrajnai kikötővárost az orosz erők körül akarják zárni.
“Mariupol és Volnovaha a miénk. A két városra nehezedik az ellenség nyomása, de tartják magukat. Mariupolban elvágták az áramvezetéket, a városban nincsen áramszolgáltatás” – írta Facebook oldalán Kirilenko.
Betörtek az orosz csapatok Herszonba
Az orosz erők behatoltak a dél-ukrajnai Herszon városba – idézi a The Guardian az ukrán belügyminisztériumot.
A város a Dnyeper torkolatánál fekszik, közvetlenül a Krím-félsziget szomszédságában.
Az ukrán belügyminisztérium tanácsadója, Vadim Denyisenkom az állami televízióban kijelentette: továbbra is Ukrajna ellenőrzi a városi közigazgatás épületét.