A feljegyzések kezdete óta az idei év júniusa, júliusa és augusztusa volt a legmelegebb három hónap, a szokatlanul magas hőmérséklet pedig a középkor óta nem látott szárazsághoz vezetett Európában.
„Az országok által biztosított adatok alapján úgy becsülik, hogy legalább 15 ezer ember vesztette életét közvetlenül a 2022-es hőség miatt” – mondta Kluge. „Csaknem négyezer halálesetet jelentettek az egészségügyi hatóságok a három nyári hónap alatt Spanyolországban, több mint ezret Portugáliában, több mint 3200-at Nagy-Britanniában, és mintegy 4500-at Németországban” – hívta fel a figyelmet a szakértő, hozzátéve, hogy a becsült érték még növekedhet tekintettel arra, hogy egyre több ország közli erre vonatkozó adatait.
A hőhullámok keltette aszályok terméskiesést, rekord mértékű erdőtüzeket és rendkívüli mértékű terhet okoztak a kontinens energiahálózatának. Nagy-Britanniában a júniusi-júliusi kánikula során 40 Celsius-fok fölé is emelkedett a hőmérő higanyszála.
A múlt héten publikált ENSZ-jelentés szerint Európa melegszik a leggyorsabban, az elmúlt három évtizedben a globális átlagnál több mint kétszer nagyobb hőmérséklet-emelkedést mértek.
forrás: MTI
fotó: Veres Nándor