És a civil lakóság meggyilkolása, a kivégzések, a fosztogatások, a nemierőszak, stb. nem lett volna elkerülhető? Még, ha mondjuk más is volt a hibás és kiprovokálták, akkor is megengedhetetlen és háborús bűnnek minösülő cselekededek.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
„Ukrajnát elkezdték oroszellenes hídfőállássá átalakítani, elkezdték felnevelni a nacionalizmus és a neonácizmus ott már régóta meglévő csíráit” – hangoztatta az államfő.
„Szándékosan növesztették a neonácizmus csíráit, és Oroszország összeütközése ezekkel az erőkkel elkerülhetetlen volt, csak az alkalmas időt várták a támadásra” – fogalmazott.
Putyin szerint az általa „különleges hadműveletnek” nevezett háború céljainak elérésével Moszkva egyfelől megsegíti a Donyec-medence népét, másfelől „intézkedéseket tesz Oroszország biztonságának garantálása érdekében”.
Emlékeztetett arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilvánosan beszél arról, hogy Kijevnek nem tetszik az ukrajnai rendezésről megkötött Minszk-2 megállapodás egyetlen záradéka sem, más ukrán tisztségviselők pedig azt mondták, hogy a minszki megállapodások végrehajtása „lehetetlen”.
Putyin, aki kedden Vosztocsnijban megbeszélést folytatott fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával, az eseményt követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az ukrajnai „hadművelet” a tervnek megfelelően halad. Az orosz elnök szerint Oroszország feladata Ukrajnában az, hogy az összes kitűzött célját elérje, a veszteségek minimalizálásával. Azt mondta, azért voltak orosz katonai akciók Ukrajna más régióiban, hogy lekössék az ukrán fegyveres erőket a Donyec-medencében folytatott műveletek alatt.
Az orosz elnök közölte, hogy olyan dokumentumokat kapott vendégétől, amelyek megcáfolják a bucsai „provokációról” szóló „fake híreket”. A kapott anyagról annyit árult el, hogy tartalmazza, ki milyen járművön érkezett meg a településre és szervezte meg az ott történteket. Putyin szerint a bucsai „provokáció” miatt az ukrán fél kihátrált az Isztambulban elért kompromisszumból, amelynek értelmében, mint mondta, a Kijev által követelt biztonsági garanciáknak a Moszkva által elcsatolt Krímre és a Donyec-medencére nem kellene kiterjedniük.
Kifejezte Moszkva készségét a tárgyalások folytatására. Hangot adott álláspontjának, miszerint a Nyugat szankciós „villámháborúja” Oroszország ellen kudarcot vallott. Megismételte, hogy szerinte az oroszok, az ukránok és a fehéroroszok három összetevőjű egységes népet alkotnak. Azt hangoztatta, hogy Ukrajna eszköz a Nyugat céljainak eléréséhez, amelyeknek, mint mondta, semmi közük az ukrán nép érdekeihez.
Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kijelentette, hogy az orosz hadsereg légi és tüzérségi csapásokkal hiúsította meg ukrán „nacionalisták” százfős csoportjának Mariupolból hétfő éjjel megkísérelt kitörését. A tábornok szerint az Iljics gyárból elindított akcióban a kísérlet mintegy ötven részvevője életét vesztette, három ukrán harckocsi, öt gyalogsági harcjármű és hét jármű megsemmisült, további 42 ukrán katona önként letette a fegyvert és megadta magát.
A donyecki „népi milícia” hétfőn arról tett bejelentést, hogy Mariupolban ellenőrzése alá vette a kikötőt és már csak a gyárnegyedben vannak ukrán fegyveresek. Az orosz média, katonai szakértőkre hivatkozva, hetek óta lebegteti azt a narratívát, hogy a városban található Azovsztal fémmű hétszintes kazamatáiban NATO-országokból érkezett kiképzőtisztek rejtőzhetnek, ennek tulajdonítható az orosz hadvezetés által értelmetlennek minősített ellenállás és a több, helikopterrel és hajóval sikertelenül megkísérelt mentési akció.
Konasenkov korábban, lehallgatott rádiókommunikációra hivatkozva arról beszélt, hogy az Azovsztal területén külföldi zsoldosok vannak, akik az oroszon és az ukránon kívül, hat európai nyelven érintkeznek.
A tábornok kedden azt mondta, hogy az orosz erők légi és tengeri indítású precíziós rakétákkal egy repülőgép-felszerelést tároló védett hangárt és egy lőszerraktárt semmisítettek meg a Hmelnickij megyében lévő Sztarokonsztantiniv katonai repülőtéren, valamint egy lőszerraktárt a Kijev megyei Havrilovka közelében. Beszámolója szerint az orosz légierő az éjszaka folyamán 32 ukrán katonai létesítményt rombolt le, a légvédelem pedig két drónt lőtt le.
Konasenkov összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 130 repülőgépet, 99 helikoptert, 244 légvédelmi rakétarendszert, 443 pilóta nélküli légijárművet, 2139 harckocsit és más páncélozott harcjárművet, 241 rakéta-sorozatvetőt, 917 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2046 különleges katonai járművet veszítettek.
A RIA Novosztyi hírügynökség kedden orosz és ukrán katonai informátorokra hivatkozva azt írta, hogy Odesszában „titkos NATO-megfigyelőcsoport” kezdte meg munkáját. Ennek tagjai az értesülés szerint a Nordstarsupport Group román biztonsági magáncég romániai munkatársai. A csoport feladata a Fekete-tengeren közlekedő orosz hajók megfigyelése az orosz partraszállás megakadályozásának céljából.
Az orosz külügyminisztérium kedden közzétett állásfoglalásában képmutatással vádolta meg az EU-t, amiért az Európai Békealapon keresztül nyújt támogatást az ukrán „neonáciknak” annak érdekében, hogy „büntetlenül folytassák az emberek gyilkolását”. A tárca kifogásolta, hogy az európai médiatérből „kitisztogatták” az alternatív nézeteket és hogy a kontinensen példátlan nyomás nehezedik az orosz és az oroszajkú emberekre a történelmi hazájuk megtagadása érdekében.
Jelenleg nagyon nehéz tárgyalni Oroszországgal, ennek ellenére folytatódnak az egyeztetések – jelentette ki kedden Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, az ukrán tárgyalóküldöttség tagja az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint
A tisztségviselő arra reagált, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden azt mondta, a Kijev melletti Bucsában történt atrocitások után zsákutcába jutottak az orosz-ukrán béketárgyalások. Az orosz elnök azt állította, hogy az ukrán fél kihátrált az Isztambulban elért kompromisszumból, amelynek értelmében, mint mondta, a Kijev követelte biztonsági garanciáknak a Moszkva által elcsatolt Krímre és a Donyec-medencére nem kell kiterjedniük.
Podoljak szavai szerint a tárgyalásokon Oroszország változatlanul a nyomásgyakorlás eszközét használja. Leszögezte ugyanakkor, ha nehéz is tárgyalni, zajlanak az egyeztetések online a munka-alcsoportokban.
„Nyilvánvaló, hogy jelenleg a tárgyalási folyamat érzelmi háttere összetett. Nyilvánvaló, hogy az ukrán delegáció kizárólag ukránbarát és átlátható keretek között dolgozik. Az is világos, hogy az orosz fél ragaszkodik hagyományos taktikájához, hogy nyilvánosan nyomást gyakorol a tárgyalási folyamatra, beleértve bizonyos nyilatkozatokat is” – fogalmazott a tanácsadó.
(MTI)
És a civil lakóság meggyilkolása, a kivégzések, a fosztogatások, a nemierőszak, stb. nem lett volna elkerülhető? Még, ha mondjuk más is volt a hibás és kiprovokálták, akkor is megengedhetetlen és háborús bűnnek minösülő cselekededek.
Az itt teljesen elfogadott, ha az oroszok tették.
Habár az oroszok sem a finom viselkedésükről híresek, a bucsai eseményeket sajnos Zelenszkij mester koreográfusai rendezték. Ha az oroszok tették volna, akkor nem hagyják a szerencsétlen tetemeket az utcán szétszórva. Ne felejtsük el, hogy 24 óra múlva már meg volt szavazva az újabb szankciós csomag Oroszország ellen és a fegyverszállítás növelése Ukrajnának. Ezt volt hivatott biztosítani. Lassan csak az orosz olaj és gázcsap elzárása marad hátra. A színésznek ez is a célja. Közben Európa romba dönti saját magát.
Miért? Egy olyan végeredményért amit békével is el lehetett volna érni, a mérhetetlen emberi áldozatok és anyagi károk helyett. Csak annyi kellett volna, hogy az USA ne üsse bele az orrát Európa dolgaiba.
A gazdasági válság után, ami még csak most következik, lesz még egy nem várt következménye a háborúnak, az élelmiszerválság, ami miatt drasztikusan fel fog erősödni az afrikai migráció. És ezek se USA-ba fognak evezni.
Most olvastam, hogy Németországban 50% alá esett a keresztények (katolikusok+protestánsok) aránya, vajon miért nem csodálkozok. Vár ránk a csodálatos jövő.
Csak azt nem értem hogy mi haszna van Európa vezetőinek Európa tönkretételére?
Nem félnek a népek fellázadásától?A keletről és Afrikábol jövő bevándorlókkal akarnak haladni?Akik majdnem semmihez nem értenek ,a nyelvet sem képesek megtanúlni,követelőznek stb.Az ukrán menekültek nyugat felé mennek ,ők pótólnák a képzett munkaerő hiányt ,ha lesz munka…Valóra fog válnia Soros -terv ,amit nem is titkolt…Európának LEJÁRATLAN IDEJŰ ,vagyis ÖRÖKÖS kamatra kellenne TŐLE felvegyen hitelt.Na erre mondaná
Móriczka’ ügyes’!Európában meg jöhet a meleg pulóver és kabát nap,aztán hét meg év meg…meg….meg.Piszok egy jó dolgunk lesz!
Pedig tényleg úgy néz ki hogy ez a gyorsvonat jön szembe@
Fegyverkezéssel békét nem lehet elérni. Békét csak tárgyalásos úton lehet , de oda akarat is kell mindkét fél részéről .
barnaingesek….