Számos feltételnek kell megfelelnie

Székelyföldön is nagyok sok indulat, szembenálló álláspont uralja a közvéleményt az orosz–ukrán háború kapcsán. Vincze Loránt európai parlamenti képviselőt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökét kérdeztük arról, mi várható a közeljövőben, miután az Európai Bizottság azt javasolta, hogy Ukrajna legyen az EU tagjelöltje.

– Úgy tudni, Ukrajna EU-tagjelölti státusa anélkül talált kedvező visszhangra, hogy a kisebbségvédelmi garanciák kitételt képeztek volna. Támogatja-e az RMDSZ ebben a formában Ukrajna jelöltségét?

– Ukrajna Moldovával együtt jelölt az EU-tagjelölti státusra, ennek kiindulópontja az orosz invázió, az Oroszország által indított háború – ebben az esetben egy erős támogató nyilatkozat, hangsúlyos politikai üzenet a státus megadása. Az Európai Unió és Ukrajna úgy képzelik el közösen az ország jövőjét, hogy az unió része lesz, és ez erős integrációs perspektívát nyújt Ukrajna számára.

Kevés szó van most a részletekről, a tagjelölti státus további menetéről, nyilvánvalóan azt mindenki világossá tette Brüsszelben, hogy Ukrajnának és Moldovának meg kell felelnie azoknak a feltételeknek, amelyeket minden más tagjelöltnek is teljesítenie kell a csatlakozás előtt. Nem lesz megkerülhető tehát a különböző csatlakozási fejezetek megtárgyalása és megnyugtató rendezése, a koppenhágai kritériumrendszer teljesítése, benne nyilvánvalóan a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelme. Ebben a tekintetben nem lehet kivétel Ukrajna sem, bármennyire is szimpatizálunk vele, bármennyire is közszolidaritásról tett tanúbizonyságot az Európai Unió.

Nem tudunk elképzelni egy olyan uniós tag Ukrajnát, amelyben a kisebbségi jogok a jelenlegi szinten maradnak. Azok az előző években, az előző évtizedben nemhogy stagnáltak, de regressziót mutattak, hiszen az alkotmánymódosítás, az oktatási törvény és a nyelvtörvény módosítása mind-mind az őshonos kisebbségek hátrányára történt. Ez nekünk legfájdalmasabban a magyar közösséget jelenti, de hasonló problémával szembesültek a román, lengyel, görög, azeri, rutén és más őshonos közösségek is. Természetesen, amikor ezek a kérdések napirendre kerülnek, akkor megfelelőképpen ellenőrizni kell, és azokra a megoldásokra sarkallni Ukrajnát, amelyek az európai keretben jó megoldást jelentenek.

– Milyen hosszú folyamattal számolhatunk, amíg eljutunk odáig?

– Ezt most nagyon nehéz megjósolni, hiszen azt sem tudjuk, mikor lesz vége a háborúnak. Természetesen annak le kell zárulnia, Ukrajnának államként el kell kezdenie vészhelyzeten, háborús helyzeten kívül működni. A helyreállítási erőfeszítések, azt gondolom, hogy jelentősek és hosszantartóak lehetnek. Tehát mindenképpen többéves folyamatról beszélünk, hiszen az Európai Unió nem olyan közösség, hogy csupán politikai nyilatkozatok szintjén bekerülhet valaki „a klubba”, hanem készen kell állnia.

A tagság feltétele, hogy a jelöltnek részesnek kell lennie az unió egységes piacában, biztosítania kell azt a négy szabadságjogot, amellyel az Európai Unió minden polgára rendelkezik, és Ukrajna most nem felel meg ezeknek a kritériumoknak. Szintén hatalmas erőfeszítés az európai törvénykezés átvétele a nemzeti jogrendszerbe, mint tudjuk, ez Románia esetében is sok-sok évet vett igénybe.

Arra számítok, hogy mindez egy hosszú folyamat lesz, van, aki tíz évről beszél, van, aki kevesebbről, de azt gondolom, hogy ebben a pillanatban minden találgatás értelmetlen, hiszen egy háborúban levő ország nyilván nem tud arra összpontosítani, hogy az európai uniós csatlakozás kritériumainak való megfelelésre készítse fel a kormányzatot vagy a közigazgatási rendszert, a törvénykezést.

– Ebben a pillanatban akkor mondhatni inkább gesztus jellegű lehet az EU-tagjelölti státusra való rábólintás?

– Igen, én azt gondolom, hogy Ukrajna abból a meggondolásból kérte felvételét az Unióba, hogy egyfajta biztonságpolitikai védőernyőt jelentsen az EU-tagság belebegtetése. Ez talált kedvező fogadtatásra az Európai Unió részéről, de nyilván minden a politikai dimenzióban marad, hiszen ehhez nem társul semmilyen katonai vagy egyéb jellegű tényleges segítségnyújtás Ukrajnának. Mindezek mellett vannak és lesznek olyan pénzügyi eszközök, amelyek támogatják Ukrajnát, például a tagjelölti státus megnyitása arra ad lehetőséget, hogy az ország számára kidolgozzanak egy pénzügyi segítségnyújtási állandó mechanizmust, nem alkalmit, mint amilyen most, a háború alatt létezik. Hasonlót, mint amilyent Románia is kapott a csatlakozása idején, a felzárkóztatási folyamat alatt: emlékszünk a PHARE-programokra, amelyek tervezett módon, évente egy bizonyos költségvetést, adott tengelyek mentén felhasználható európai uniós támogatást jelentettek.

– Meglátása szerint az orosz–ukrán háború tükrében milyen irányba alakult a román, illetve a magyar kormány megítélése Brüsszelben?

– Ezt a politikai megfigyelők dolga megállapítani, én magam politikusként azt tapasztalom itt, Brüsszelben, hogy a román diplomácia hatékonysága jelentősen megnövekedett az elmúlt időszakban. Már az, hogy Moldova Köztársaság Ukrajnával együtt megkapja a tagjelölti státust, nagyrészt Románia nagyon erős lobbijának tudható be. Ugyancsak ide tartozik az is, hogy a Schengen-csatlakozás érdekében minden korábbinál erősebb érdekérvényesítésbe kezdett Románia, és talán végre elérhető közelségbe kerül ez – bár ne kiabáljuk el. Természetesen ennek van egy geopolitikai, biztonságpolitikai vonzata is: Románia szerepe felértékelődött a háború miatt, láthatjuk azt, hogy mennyire szoros partnerségben van a NATO-tagállamokkal, az Amerikai Egyesült Államokkal.

– A központi román sajtó azt lebegteti, hogy Klaus Iohannis tudatosan építi ki karrierje következő lépcsőfokát, és Charles Michel, az Európai Tanács elnökének helyére pályázik.

– Nyílt titok, hogy az államfő második mandátumának lezártával magas európai uniós tisztséget célzott meg – személyesen az ő megerősítése és ezáltal Románia befolyása már most növekedik.