Én 1 ilyen mellé nem fogok leülni!
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a közelmúltban iránymutatást adott ki azoknak a légitársaságoknak, amelyek utasaik számára további lehetőségeket kínálnának fel a biológiai nem megjelölésénél.
Az iránymutatás szerint e célra alkalmazható például az „X”, a „nem meghatározott” vagy pedig a férfi Mr. és a női Mrs. helyett a semleges „Mx” jelölés az angol nyelven történő foglalásoknál.
Több nagyobb amerikai légitársaság – köztük például a United, az American Airlines és a Delta – megerősítette, hogy készülnek az új opciók bevezetésére a nem megadásánál, ahogyan már a British Airways és az Air New Zealand is.
„Tudjuk, milyen fontos összes utasaink számára az, hogy jól és szívesen fogadva érezhessék magukat” – mondta a British Airways egyik szóvivője szerdán. A brit légitársaság jelenleg a foglalási rendszer módosításán dolgozik, hogy eleget tudjon tenni ennek az igénynek.
Az Air New Zealand vizsgálatokat jelentett be azzal kapcsolatban, hogy a vállalat hogyan tud harmadik nemként további opciókat bevezetni a különböző digitális rendszereibe.
A Lufthansa-csoport (ide tartozik a Lufthansa mellett a Swiss és az Austrian Airlines is) azt közölte, mérlegelik a további opciók bevezetésének lehetőségét. A döntést azonban minden repülőjárat számára egységesen kell meghoznia a vállalkozás-csoportnak.
Az ENSZ szerint az emberek mintegy 1,7 százaléka születik interszexuálisként, ez azt jelenti, hogy olyan biológiai nemi jellegzetességekkel rendelkeznek, amelyek nem sorolhatóak be kizárólagosan női vagy férfi kategóriába. Ez okozhat nehézségeket például az utazás közbeni ellenőrzések során is.
(MTI)
Én 1 ilyen mellé nem fogok leülni!
Meg egy púp a hátunkra.Vagy amit a Móricka nővére jelentett be otthon Karácsony előtt.
Lehet már ült. Nem kell kitűzzék, hogy ők mit választottak.
Na pont ez hianyzott