Ha a román hatóságok eléggé kitartóan kezdik el tagadni, hogy a radioaktív felhő az ország fölé ért volna, páran “gyanút fognak fogni” és otthon fognak maradni azok közül is, akik nem hisznek a járványban 🙂
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
„Az atomerőmű, a radioaktív hulladékok tárolója és a többi fontos infrastruktúra nincs veszélyben” – jelentette ki Volodimir Demcsuk, az ukrán katasztrófavédelem egyik magas rangú tisztségviselője a Facebookra hétfőn feltett videójában. Ezt állította Anton Gerascsenko belügyminiszter-helyettes is szintén a Facebookon.
Tíz napja pusztít a tűz a tiltott övezetben, a lakatlan Volodimirivka település közelében ütött ki, de később a zóna több más pontján is fellobbantak tüzek.
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet szerint ez a legsúlyosabb erdőtűz a 30 kilométeres sugarú csernobili övezetben az 1986. áprilisi katasztrófa óta. Műholdképek alapján azt állítja a szervezet, hogy a tűz már csak mintegy másfél kilométerre van a felrobbant reaktort borító szarkofágtól. Az ukrán hatóságok napok óta nem közölnek információt a kiterjedtségéről – állítja a Greenpeace.
Szerhij Zibcev, a kijevi központú és az ENSZ-szel kapcsolatban álló kelet-európai erdőtűzfigyelő intézet igazgatója azt mondta: a tűz hatalmas és kiszámíthatatlan. A tiltott övezet nyugati részén már mintegy 20 ezer hektárnyi terület égett le – állítja.
A rendőrség közlése szerint a tüzet „szórakozásból” egy 27 éves férfi okozta, aki a tiltott övezet mellett lakik. Akár ötévi börtönbüntetésre is ítélhetik.
A katasztrófavédelem napokkal ezelőtt közölte, hogy a fővárosban, Kijevben, illetve Kijev megyében a radioaktív sugárzás szintje a megengedett határértéken belül van, valamint az atomerőmű térségében és a tiltott zónában sem változtak meg az értékek a tűz következtében. Korábbi közlések szerint Volodimirivkánál a tűz kitörése után közvetlenül a tűzfészekben mértek átmenetileg megemelkedett sugárszintet. Az UNIAN ukrán hírügynökség a Science Alert című tudományos hírportált idézve közölte: ezt az okozta, hogy a tűz olyan sugárzó vegyületeket szabadított ki az égő fákból, illetve az alattuk lévő talajból, amelyek még az atomerőmű-balesetkor kerültek beléjük.
(MTI)
Ha a román hatóságok eléggé kitartóan kezdik el tagadni, hogy a radioaktív felhő az ország fölé ért volna, páran “gyanút fognak fogni” és otthon fognak maradni azok közül is, akik nem hisznek a járványban 🙂
Most milyen jól jönne az orosz segítség,de inkább beledöglenek a nacionalizmusukba de még akkor sem!