A Bajorország tartományi Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau) keddig tartó találkozó második napjának megbeszéléseibe videón bekapcsolódó ukrán elnök kifejtette, hogy a tél beálltával a front is „befagyna”, vagyis még inkább elhúzódna a háború, amit feltétlenül meg kell előzni.
Mindent meg kell tenni, hogy még a tél előtt befejeződjenek a harcok – húzta alá Zelenszkij a Süddeutsche Zeitung című német lap európai diplomatákra hivatkozó beszámolója szerint.
Az ukrán elnök mindenekelőtt légvédelmi rendszerek szállítására kérte a csúcstalálkozó résztvevőit, rámutatva, hogy Oroszország egyre inkább rakétákkal és repülőgépekkel támad országára. Arról is szólt, hogy a Heteknek tovább kell szigorítaniuk az Oroszország elleni gazdasági szankcióikat – írta a Süddeutsche Zeitung a hírportálján.
Az AFP francia hírügynökség ugyancsak diplomáciai forrásokra támaszkodó jelentése szerint az ukrán elnök kijelentette, hogy egyelőre nem hajlandó a konfliktus tárgyaláson alapuló, diplomáciai rendezésére. Mint mondta, nem jött el a tárgyalás ideje.
Az AFP szerint Volodomir Zelenszkij azt is hangsúlyozta, hogy ragaszkodik ahhoz a Hetek körében vitatott – a többi között Olaf Scholz német kancellár által is fenntartásokkal fogadott – amerikai kezdeményezéshez, hogy Moszkva kőolajexportból származó bevételének korlátozása érdekében a Nyugat jelöljön ki egy árat, amely felett már nem hajlandó kőolajat vásárolni Oroszországtól.
Az elképzelés bírálói szerint ilyen „vásárlói kartell” csakis akkor működhet, ha nem csak maroknyi ország, hanem a nemzetközi közösség igen jelentős része részt vesz benne.
A soros elnök Németország – a tanácskozás házigazdája – mellett az Egyesült Államokat, Franciaországot, Japánt, Kanadát, Nagy-Britanniát és Olaszországot, valamint nemzetek feletti intézményként az Európai Uniót összefogó G7 csoport a Volodomir Zelenszkijjel folytatott megbeszélés után külön közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy folytatják Ukrajna pénzügyi, humanitárius, diplomáciai és katonai támogatását, méghozzá „amíg csak szükséges”, vagyis korlátlan ideig.
Mint írták, a Hetek elkötelezettek amellett, hogy támogassák Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának védelmét, és amellett is, hogy az ország önállóan dönthessen a jövőjéről.
Azt is hangsúlyozták, hogy egyedül az ukrán államháztartás stabilizálására és az alapvető állami szolgáltatások fenntartására az idén már 29,5 milliárd dollár támogatást biztosítottak, illetve ajánlottak fel. Folytatják és összehangolják a védelmi, katonai támogatást is, fegyverek és egyéb felszerelések szállítása mellett képzési, logisztikai és hírszerzési segítséggel is közreműködnek Ukrajna védelmi képességeinek fejlesztésében.
A G7 csoport informális egyeztető fórum, 1975 óta működik, és 1998-ban tagjai közé fogadta Oroszországot, így átalakult G8 csoporttá. Azért működik mégis G7 csoportként, mert Oroszország tagságát 2014-ben az Ukrajnához tartozó Krím félsziget nemzetközi jogot sértő bekebelezése miatt felfüggesztették.
A bajoroszági találkozóra meghívták India, Dél-Afrika, Szenegál, Indonézia és Argentína kormányfőjét is, hogy közösen egyeztessenek a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozó Ukrajna elleni orosz agresszió miatt fenyegető globális élelmezési válság kezeléséről.
Bevásárlóközpontot találtak el Kremencsukban az orosz erők
Bevásárlóközpontba csapódott be orosz rakéta hétfőn az Ukrajna középső részében lévő Poltava megyei Kremencsuk városban, az eddigi adatok szerint legalább tízen vesztették életüket és több, mint negyvenen sérültek meg – közölte kora este Dmitro Lunyin, a régió kormányzója a Telegram üzenetküldő portálon.
Az Amsztor nevű plázát a híradások szerint kora délután érte a támadás. Kremencsuk polgármestere, Vitalij Maleckij korábban csak annyit hozott nyilvánosságra, hogy a csapás nagyon zsúfolt helyen történt, amely egyáltalán nem kapcsolódik katonai műveletekhez
Az incidensre máris reagált Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki azt írta a Telegramon, hogy több, mint ezren voltak a támadás idején a plázában. „A bevásárlóközpont lángokban áll, a mentők oltják a tüzet, az áldozatok száma elképzelhetetlen” – fogalmazott az elnök. Hangsúlyozta, hogy a pláza nem jelentett fenyegetést az orosz hadseregre és nincs stratégiai jelentősége sem. Ott csak emberek voltak, akik próbálnak normális életet élni – mutatott rá.
Zelenszkij szerint Oroszország a tehetetlenségét továbbra is a hétköznapi polgárokkal szembeni támadásokban kompenzálja. Oroszország részéről „megfelelő viselkedést és emberséget remélni értelmetlen” – vélekedett az ukrán elnök.
Zelenszkij videófelvételt is közzétett, amelyen a lángokban álló bevásárlóközpont látható.
Jurij Ihnat, az ukrán légierő parancsnokságának szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak azt mondta, hogy Oroszország Kurszk felől egy Tu-22M3 nagy hatótávolságú bombázóból kilőtt Kh-22-es típusú rakétával támadta meg Kremencsukot.
Közben kora este támadás érte a keleti országrészben Harkiv város egyik kerületét is. Oleh Szinyehubov, Harkiv megyei kormányzó a Telegramon azt közölte, hogy legalább négyen vesztették életüket és 19-en megsérültek, köztük négy gyermek. Hangsúlyozta, hogy az orosz erők polgári infrastruktúrát, házakat, udvarokat, utcákat találtak el. Hozzátette, hogy az áldozatok számát még pontosítják.
Hétfőn támadás érte Harkiv megyében Pecenyihi falut is, amelyen keresztül „zöld folyosó” haladt az orosz elfoglalta területek felől Ukrajna biztonságosabb részeibe. Olekszandr Huszarov, a falu vezetője az UNIAN beszámolója szerint elmondta, hogy a támadás akkor kezdődött, amikor egy emberekkel teli evakuációs konvoj haladt át a településen.
„Vannak sérültek, köztük egy 90 éves falubeli férfi” – tette hozzá.
(MTI)