Koszta Ervin és tanítványai közös tárlata
A Vigadó Művelődési Központ dísztermében december 6-án 18 órától Mester és tanítvány...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A rendezvény az elmúlt években Székelyföld egyik legjelentősebb folklór eseményévé nőtte ki magát, kiemelkedő színfolttal gazdagítva Sepsiszentgyörgy kulturális programkínálatát. Az idelátogató adatközlő táncosok és zenészek évről-évre értékes folklóranyagot kínálnak a közönségnek. Ezúttal Mezőség csodálatos tánc- és zenei világa kerül középpontba, Visáról és Magyarpalatkáról érkeznek hagyományőrző táncosok és zenészek.
A 33. NNT flashmobbal indul november 10-én, pénteken délután a főtéren, a Háromszék Táncegyüttes táncosaival, zenészeivel és a találkozó meghívottaival együtt közös mezőségi mulatságra hívják a sepsiszentgyörgyieket. A találkozó helyszíne november 11-én, szombaton ezúttal is a Sepsi Aréna lesz, ahol gazdag, változatos programmal várnak a szervezők minden korosztályt.
A rendezvény kiemelt vendége idén a Magyar Állami Népi Együttes, a társulat két előadással – a Hajnali Hold és a Kolozsvári piactéren c. előadásokkal – lép színpadra. Megrendezésre kerül a IX. Székelyföldi Legényesverseny, fellép Berecz András, Pál István Szalonna és Bandája, továbbá több kiállítás, filmvetítés, könyvbemutató és fergeteges táncházak várják az érdeklődőket. A harmincharmadik találkozó vendége lesz továbbá a magyar táncházmozgalom egyik legjelentőségebb alakja, Novák Ferenc „Tata”, akivel fia, Novák Péter fog egy rendhagyó beszélgetést tartani.
A délelőtti órákban ezúttal is gazdag gyermekprogrammal készülnek az eseményre. Az Aréna nagyszínpadán fellép a Kolompos együttes, az Aprók és fiatalok néptáncgáláin bemutatkozik közel 400 Kovászna megyei néptáncos fiatal. A Magyar Állami Népi Együttes művészeinek vezetésével interaktív ismeretterjesztő programon lehet részt venni. Továbbá kézműves foglalkozásokkal, hangszersimogatóval, ringatóval és kézműves vásárral várják a kicsiket.
Szintén a találkozó programjaként két köztéri kiállítás nyílik Sepsiszentgyörgy főterén: Ádám Gyula ArcPoétika c. fotókiállítása és Dávid Botond GeoFolk: A világ népeinek viseletei c. fotókiállítása.
November 10. péntek
16:00 Flashmob
Főtér
17:00 Folklórgyűjtés a meghívott visai adatközlő táncosokkal és magyarpalatkai zenészekkel
Háromszék Táncstúdió
19:00 MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES: Hajnali Hold
Tamási Áron Színház
21:00 Táncház és folkkocsma. Zenél a Magyarpalatkai Banda, Pál István “Szalonna” és Bandája, a Folker együttes, a Finom zenekar és a házigazda Heveder Banda.
Tamási Áron Színház előcsarnoka
November 11. szombat, SEPSI ARÉNA
10:00 Kapunyitás
10:30-12:00 APRÓK GÁLÁJA – Kovászna megyei gyermek néptáncegyüttesek bemutatkozása
Nagyszínpad és küzdőtér
10:30-15:00 Kézműves foglalkozások és játékok a Guzsalyas ház, a Tündérvár Egyesület és a Bodvaj Egyesület együttműködésével
Vásártér
11:00-13:30 IX. Székelyföldi Legényesverseny
Táncházterem
11:00-11:30 Ringató foglalkozás Erőss Judit vezetésével
Konferenciaterem
12:00-13:00 KOLOMPOS MULATSÁG
Nagyszínpad
12:00-13:30 Teázz a házban! Beszélgetés a Román Televízió Kaláka c. műsoráról. Meghívottak: Vargha Mihály, Gazda Klára, Gazda Zoltán, Incze Ildikó, Mosoni Emőke. Moderátor: Simonffy Kati és Csinta Samu
Konferenciaterem
13:00-14:30 FIATALOK GÁLÁJA – Kovászna megyei ifjúsági néptáncegyüttesek bemutatkozása
Nagyszínpad
13:30-14:30 Néptáncaink nyomában – Interaktív ismeretterjesztő program a Magyar Állami Népi Együttes művészeivel
Táncházterem
14:00-15:00 Könyvbemutató – Kádár Elemér: Körbe, körbe, karikába. Segédanyag a moldvai táncok oktatásához. (A Romániai Magyar Néptánc Egyesület által kiadott Oktatási segédjegyzet sorozat 10. kötete)
Konferenciaterem
14:30-16:00 FolkAktív – Táncházas kvíz vetélkedő
Táncházterem
15:00-15:30 Benkő Éva mesél
Konferenciaterem
16:00-17:00 ALMA A FÁJÁTÓL… – Novák Ferenc „Tata” És Novák Péter beszélgetnek.
Konferenciaterem
16:00-17:00 Hangszersimogató a Folker együttessel
Táncházterem
17:00-18:00 Filmvetítés: Válaszúti hegy aljába’ – portréfilm Kallós Zoltán néprajzkutatóról
Konferenciaterem
17:00-18:00 BERECZ ANDRÁS: Fel a medvére, a fa nem játék
Nagyszínpad
18:00-19:00 SZALONNA ÉS BANDÁJA: “Idegen földre ne siess…” – népzenei koncert
Nagyszínpad
19:00-20:00 HAGYOMÁNYŐRZŐK GÁLÁJA
Nagyszínpad
20:00-21:15 MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES: Kolozsvári piactéren
Nagyszínpad
22:00 Táncház és folkkocsma.
Zenél a Magyarpalatkai Banda, Pál István “Szalonna” és Bandája, a Folker együttes, a Finom zenekar és a házigazda Heveder Banda.
Táncházterem
Állandó programok a Vásártéren (az aréna folyosóján):
10:00-21:00 Kézműves vásár
10:00-21:00 Martin György, a néptánckutató – A Hagyományok Háza fotó- és dokumentumkiállítása
10:00-21:00 Lajtha László, a népzenekutató – A Hagyományok Háza és a Néprajzi Múzeum fotó- és dokumentumkiállítása
10:00-21:00 Észrevétlen pillanatok… – Toró Attila fotókiállítása
10:00-21:00 Kolozsi Ildikó nemezkiállítása
10:00-21:00 Mátéfi Zita népviselet kiállítása
10:00-21:00 Henning Edit népi gyöngy ékszereinek kiállítása
10:00-21:00 Bálint Zoltán régiség gyűjteményének kiállítása
10:00-19:00 FolKávésarok
12:00-20:00 Fotósarok
Szabadtéri kiállítások Sepsiszentgyörgy Főterén:
A kiállítások megtekinthetőek 2023. november 6-19. között.
Kiállítás megnyitó: 2023. november 6. hétfő, 16:00 óra
Jegyinfó:
A 33. Népzene- és Néptánctalálkozó előadásaira és programjaira a Központi Jegyirodában, illetve a helyszínen vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők.
Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn és szerdán 8-16 óra között, kedden és csütörtökön 8-18 óra között és pénteken 8-15 óra között. Telefonszám: 0267-312104.
Belépési díjak pénteken:
Belépési díjak szombaton:
Figyelem: kedvezményes belépő diákigazolvány vagy nyugdíjszelvény felmutatásával igényelhető!
A szervezők fenntartják a programváltozás jogát!