A búr és az erdélyi magyar kisebbségi sors közelebb áll egymáshoz, mint gondolnánk

Meglehetősen messze élnek tőlünk, nem gondolnánk, hogy sok közös lehetne a búrok és a magyarok, az erdélyiek történelmében, de a Magyar-Dél-afrikai Baráti Társaság által kedd délután szervezett Nemzeti kisebbségi konferencián kiderült, ez tévedés. A Babes-Bolyai Egyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán megtartott rendezvény célja az volt, hogy a helyi és a meghívott előadók által megrajzolt képben nyilvánvalóvá váljanak a hasonlóságok. Ugyanakkor a találkozótól a szervezők és a vendégek is azt remélik, hogy valamiféleképpen előremozdítják egymás autonómiatörekvéseit.

A fekete kontinensről érkező vendégek a Dél-Afrikai Köztársaságban élő búrokat, az egykori holland, francia és német telepesek fehér leszármazottait képviselték, akik jelenleg 2-3 milliós közösséget alkotnak, saját nyelvüket, az afrikaanst beszélik, és ugyanúgy az autonómiáért, közösségi jogokért küzdenek, mint a székelység, az erdélyi magyarság. A búrokat és az erdélyi kisebbséget összekötő kapocs esetünkben pedig az erdélyi és magyarországi felmenőkkel rendelkező, de a Dél-Afrikai Köztársaságban felnevelkedett Jeney János térképész, aki térségünkben kalauzolta a kisebbségi témában kutató afrikai vendégeket.

A konferenciát Székely Zsolt, a Babes-Bolyai Tudományegyetem docense nyitotta meg, aki első előadóként a székely közigazgatás történetéről beszélt a sajnálatosan szerény létszámú hallgatóságnak. Megtudhattuk, hogy az összmagyarságban két, nyelvjárásában, néprajzi sajátosságaiban jól elkülönülő népcsoport van: az egyiket az Északnyugat-Magyarországon élő palócok alkotják, a másikat a keleti és a nyugati székelyek. Utóbbiak ugyanúgy határvédő szerepet töltöttek be a magyar állam nyugati határán, de mivel onnan nemigen érkezett támadás, szerepük okafogyottá vált, így jórészt asszimilálódtak.

Székely Zsolt 1000 év történelmét átfogó, a legutóbbi időket is felölelő előadása után Kulcsár-Terza József képviselő Időszerű-e a székely autonómia? címmel tekintette át az 1989-es rendszerváltás utáni területi autonómiatörekvések történetét, fogadtatását, vagyis az autonómiastatútum törvénytervezetként való előterjesztését és ötszörös elutasítását a parlament által. Annak ellenére, hogy ezt legutóbb vita nélkül lesöpörték a parlament napirendjéről, Kulcsár-Terza József úgy vélekedett: „Jó úton járunk.” Céljáról pedig így szólt: „Én egy körúton veszek részt és szövetségeseket keresek. (…) Azt szeretnénk, hogy Önök segítsenek abban, hogy elmondják, van Románia területén egy népcsoport, akinek jár az autonómia. Mi Románia határain belül szeretnénk szabadon élni, a többi állítás fals. Ha nemzetközi téren segíthetnek, tegyék meg, önök is számíthatnak ránk.”

Következő előadóként a konferencia ötletgazdája, Jeney János, jelenleg Magyarországon élő és tudományos munkát végző kutató lépett a közönség elé, aki Székelyföld etnikai képe a századelőn, térképeken címmel tartott előadást. Megtudhattuk, hogy mivel a térképek is egyfajta cél érdekében készülnek, az alkalmazott módszerek szerint egészen különböző lehet a végeredmény. Ezt azokkal a térképekkel szemléltette, amelyet a trinanoni béketárgyalásokra készítettek a tárgyalófelek a térségben élő különböző nemzetiségekről. Kiderült, hogy míg Teleki Pál az objektivitásra törekedve több metódussal is a valóságot nagyon megközelítő térképeket készíttetett, a román delegáció olyan térképeket tett a döntéshozók asztalára, amelyek erősen torzítottak, például a hegyek gerincén lévő lakatlan területeket is többségi román lakossággal rendelkezőnek tüntették fel.

Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer és Zászlótudományi Egyesület alapítója és elnöke előadásában a régi és az új székely címerről, az azon megjelenő jelképekről szólt. Leszögezte, a Wikipédiára nem lehet alapozni címertani kérdésekben. Az biztos, hogy a legrégebbi székely címerek a XVI. század elején egy kardot tartó kart, illetve a karddal átszúrt koronát, szívet és medvefejet ábrázoltak. Az erdélyi fejedelemség az 1659-es országgyűlésen törvénybe foglalta, hogy a székelyeket a nap és a hold, a vármegyéket a növekvő sas, a szászokat a bástya jelképezi. Máig a nap és a hold jelennek meg a székely zászlókon és lobogókon.

A búr kisebbség sorsa lehet, hogy a miénknél is rosszabb?

A konferencia utolsó előadóiként a Dél-Afrikából érkezett vendégek szólaltak fel. Ernst Roets jogász vázolta azt a folyamatot, amely odavezetett, hogy az Afrikában fehér kisebbségként élő búr népcsoportot diszkriminálják annak eredményeképpen, hogy az alkotmány a közösségi jogokat nem ismeri el, csak az egyéni jogoknak szerez érvényt.

Ez a helyzet az 1990-es években gyökerezik, amikor a hidegháború végén Francis Fukuyama politológus a kommunizmus végleges leáldozásával a „történelem végét” és a liberális demokrácia eljövetelét hirdette meg. Samuel Huntington viszont ellentmondott neki, szerinte ezután a civilizációk összecsapása várható. Dél-Afrikában ebben a történelmi pillanatban iktatták azt az – akkor nagyon haladónak tekintett – alkotmányt, amely csak az egyéni jogokat ismeri el.

Nelson Mandela apartheid-ellenes aktivista 1990-es szabadulása után, majd elnökké választása után az Afrikai Nemzeti Kongresszus lett a kormánypárt, gyakorlatilag hozzá köthető a kommunista rendszer bevezetése, mely máig uralkodó az egyébként a teljes kollapszushoz közel álló országban. Az óriási területű, nyelvileg és kulturálisan nagyon heterogén Dél-Afrikai Köztársaságban a magát őshonosnak tekintő,

Afrikához és a nyugati kultúrához egyformán kötődő búr kisebbséget sok diszkrimináció éri, korlátozzák nyelvhasználatukat az oktatásban, közéletben, törvények sokasága hozza hátrányos helyzetbe a fehér munkavállalókat, földjeiket államosítják és rendkívül sok fehér farmer esik gyilkosságok áldozatául. Ilyen körülmények között pozitívum, hogy a radikális, de inkompetens kormány még saját kisebbségellenes stratégiáját sem képes kivitelezni, ezzel szemben a búr közösség meglehetősen sikeres, kiváló oktatási rendszert tart fent. Létrehoztak egy több mint 50 intézményt tömörítő szervezetet, a Szolidaritási Mozgalmat, amelynek jelszava „Harcolj és építs!”, nézetükben ugyanis harcolni kell az igazságtalanság ellen és intézményrendszert építeni az utódok érdekében.

Ittlétüknek az a célja, magyarázta Ernst Roets, hogy együtt dolgozzanak olyan konzervatív-keresztény közösségekkel, amelyek történelmének sok közös pontja van az övékével. Ezért is ígérte meg zárásképpen beszéde végén, hogy „a búrok elmondják majd az önök történetét otthon”.

Fotó: Bodor Tünde