A gyerekek eleve érzékenyek

Túlságosan elméleti síkra terelődött az életünk, nem a gyerekeket érzékenyítjük, hanem magunkat visszük el egy-egy témában olyan mélyre, ahová nem kellene – véli Csernik Szende. A sepsiszentgyörgyi mesemondó és lábbábos szerint a Meseország mindenkié könyv kapcsán „kiöntötték a fürösztő vízzel a gyermeket is”.

Idén jelent meg az a mesekönyv, amely bizonyos etnikai és társadalmi kisebbségek szemszögéből mesél újra klasszikus magyar népmeséket. A Meseország mindenkié című könyv nagy port kavart, mesemondók, pszichológusok szólaltak meg, Dúró Dóra, a magyarországi Mi Hazánk Mozgalom alelnöke le is darálta a kiadvány egyik példányát.

Amikor Csernik Szende mesemondót, meseírót kérdeztük a könyv kapcsán, kissé távolabbról közelítette meg a történetet, hiszen mint mondta, jó ideje felborult az egyensúly a társadalomban, a test, lélek és szellem hármas egységét tekintve. Szerinte ma a tanítás csak arról szól, hogy „az agyba teszik a tudást”, és ez nagyon nehéz a gyerekeknek. De ugyanilyen nehéz a felnőtteknek is: sok a frusztrált szülő, akik a virtuális térben veszekszenek, minden nap témát találva arra, hogy marják egymást, kezdve azzal, hogy egy mesekönyvön vesznek össze, vagy azon versengenek a szülők, hogy milyen iskolába, csoportba járjon a gyerek.

Azzal kapcsolatban, hogy ez a könyv érzékenyítené bármilyen irányba is a gyerekeket, Csernik Szende szerint nincs erre szükség, a gyerekek lelke amúgy is érzékeny minden irányba.

– Nekem nem kellett érzékenyítenem a gyerekeimet külön spéci mesékkel, és a lányomnak vannak meleg barátai. A fiam semleges ezen a téren. Szerintem nem kell „direkt” érzékenyíteni a kicsiket, de könyvet sem szabad darálni! Azzal sem értek egyet. Viszont egy televíziós műsorban a könyv ajánlói úgy érveltek, hogy a magyar népmesékből hiányoznak a „kisebbségi elemek”. Ez viszont nem igaz. Én pont a magyar népmesék olvasásától, kicsi korom óta vagyok érzékeny mindenre. Tizennégy évesen jártam Sepsiszentgyörgyön az árvaházban, ahonnan elvihettem egy gyereket babakocsival sétáltatni. Jártam Oltszemre, ruhát ajándékoztam egy 14 éves árva lánynak, haza is akartam vinni hozzánk vakációra. Később az öregek otthonában sétáltattam a néniket, majd a siketnémák jelbeszédét tanultam, hogy tudjak a kórházban beszélgetni a betegtársammal. Sokszor tartottam előadást sérült csoportoknak, szeretem őket. Szeretem a cigány gyerekeket is. A szeretetről mesélek mindig, de az elfogadás magamtól jött, azt nem lehet kierőltetni emberekből – magyarázta a mesemondó.