Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Hagyományok Háza első Szakmai Nyílt Napja

A Hagyományok Háza első Szakmai Nyílt Napja Kultúra

A Hagyományok Háza március 19-én rendezte első Szakmai Nyílt Napját. A hagyományteremtő céllal megrendezett szimpózium résztvevői betekintést nyerhettek az Intézmény tevékenységeibe, eredményeibe, az elmúlt évek változásaiba, és megismerhették az új arculatát is. A jeles napra a Kárpát-medence minden részéből érkeztek résztvevők.

Hirdetés
Hirdetés

A Hagyományok Háza színházterme teljesen megtelt március 19-én a Hagyományok Háza első Szakmai Nyílt Napjára. A találkozón szakpolitikusok, a szakma képviselői és érdeklődők jelentek meg szép számmal.

Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte, hogy ugyan az értékek nem igényelnek módosítást, azok közkinccsé tételének módja viszont igen. „A nemzeti identitás megőrzése nem lehetséges a gyökereink, múltunk alapos és tudományos igényű megismerése, megértése és a mai keretek között történő bemutatása nélkül – fogalmazott beszédében, majd hozzátette. – A jövő az innovatív megoldásokat alkalmazó komplex szemléletmódé, valamint a fokozatosan erősödő és egyre intenzívebbé váló együttműködéseké. A mai nyílt nap megerősítés mind a vendéglátó-szervező Hagyományok Háza, mind a programok résztvevői számára, hogy közösségként kell tekintenünk magunkra – azokra a szakemberekre, akik a kulturális szektorban gyakorolják hivatásukat.”

Both Miklós az intézmény főigazgatója A megújult Hagyományok Háza: küldetés, stratégia és változások címmel tartott előadásában elsőként az új típusú munkaközösség gondolatát vetette fel. Vázolta a Hagyományok Háza stratégiai céljait, aminek első eleme a szervezeti átalakítás volt: a mátrix-alapú projekt nem az egyéni, hanem a közösségi munkát állítja előtérbe. Az egybegyűltek egyúttal megismerhették az intézmény vezetőit, akik a vázolt koncepció megvalósításáért felelősek.

A munka fontos állomása a tervezés, a monitoring és az értékelési keretek kialakítása az egész népművészet területén, valamint a ház pozícionálása az elmondottak szellemében. Ennek fontos eleme a hálózati rendszer megújítása és kibővítése, valamint a szakmai fejlesztések megvalósítása. Az információk integrálásában – a kor követelményei szerint – nagy szerep jut a digitalizációnak. Végezetül az egybegyűltek megismerhették az új arculat elemeit: „A két jelképből álló új logó és variánsai a madár és a tulipán jelentésének gazdagsága mellett kifejezik a néphagyomány lényegi tulajdonságát, a variálódást, a változást és azt, ahogyan népi örökségünk mai kultúránkban való hasznosulására, továbbélésére tekintünk.” – tette hozzá a főigazgató.

A délelőtt tizenhárom szekcióülésekkel folytatódott. E csoportos foglalkozásokon – nagy érdeklődés mellett – a hagyományőrzés elméleti és gyakorlati kérdései egyaránt szerepeltek. A jeles napot olyan élményprogramok, mint épületbejárás, kiállításlátogatás színesítették. Az első Szakmai Nyílt Nap a Magyar Állami Népi Együttes Szarvasének című előadásával zárult.

A találkozóra a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek résztvevők, a délvidéki Kovács Nádi Karolina, az Életre kelt viseletek szekcióban kapott feladatot. „2017-ben indult a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának kézműves tevékenysége – emlékezik a kezdetekre a Hálózat munkatársa. – Az alaptematika megegyezik a Hagyományok Háza tematikájával, de az oktatók nagy hangsúlyt fektetnek a helyi különlegességekre, művészettörténeti, vallási, földrajzi hagyományokra. Az örökség tisztelete mellett feladatunknak tekintjük a mai életvitelhez alakított ruhák és kiegészítők újraértelmezett elemekkel való alkotását.”

A megújult arculatban pompázó új honlap változatlanul a https://hagyomanyokhaza.hu/hu linken érhető el. Az intézmény YouTube csatornáján megtekinthető a logót bemutató kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=ZZFRSCm-UZU

(közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás