A Hajnali Erdélybe látogat

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora március második hetét Erdővidéknek szenteli. A zenei összeállításban a hallgatók az Erdővidéket is magában foglaló Székelyföld népzenéjéből hallhatnak válogatást.

A Kossuth Rádió „Hajnali” – Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora a jövő héten az Erdővidékkel foglalkozik.

Az erdélyi Erdővidék az Olt és Kishomoród völgyei között, a Baróti-medencében, Háromszék északnyugati csücskében húzódik. A vidék központja Barót városa. Erdővidék lakosságának fő foglalkozása a földművelés, az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás.

A két világháború közt Erdővidék gazdag volt a táncalkalmakban. Ezek szervezését ekkor még többnyire a falu nagylegényei vállalták magukra. Errefelé egészen az 1990-es évekig viszonylag nagy számban működtek falusi bandák. A cigányzenekarok dallamkészletét a vidék táncai határozták meg. Ezek szerint repertoárjukat két fő csoportba oszthatjuk: a hagyományos magyar táncok kísérődarabjaira, és az idegen eredetű polgári táncok dallamaira. Erdővidékről mintegy tizennyolc táncot ismerünk. Ezeket két fő stílusrétege jellemzi: a „törzsökös” magyar táncok, valamint a kötött polgári táncok.

A Székelyföldön többféle elnevezést is viselő verbunk a két világháború között rögtönzött egyéni és csoportos formában is élt. A „csűrdöngölő”, „falramászós” vagy székelyverbunk neveket viselő férfitáncok a táncalkalmak csökkenésével elsőként estek ki a táncrendből. Ezekből a legényesekből napjainkra Erdővidéken csak töredékek maradtak fenn. A Homoród mentén és Erdővidéken is létezik egyfajta marosszéki nevű tánc, de a motívumai és ütembeosztása alapján nem azonos a Marosszéken elterjedt forgó-forgatós tánctípussal. Az erdővidéki marosszéki változat stílusa sokkal inkább a vidéken mindenütt elterjedt polgári kötött páros táncra, a ceppelre emlékeztet. A táncrendben különálló táncként, falvanként változóan, hol a polgári táncok után, hol pedig a sebes csárdás után táncolták.

Erdővidéken gazdag a polgári eredetű kötött páros táncok ciklusa, melyeknek „némötös” a nevük. Meg kell még említenünk az errefelé igen elterjedt dramatikus táncokat is. Ilyen volt például az úgynevezett kecskejárás. A fából faragott kecske fejét bárány- vagy éppen kecskebőrrel vonták be, és egy botra rögzítették. A fej alsó állkapcsa mozgatható volt, melyet a táncos egy madzag rángatásával hozott működésbe. A kecskejáró csoport tagjai a bekérő, a főpásztor, a „kicsi szóga” és a zenész voltak. A „szóga” fehér báránybőr subát és fehér bundasapkát viselt, kezében pásztorbotot vitt. A főpásztor öltözéke fekete suba és bundasapka volt, kezében láncos botot tartott. A zenész öltözéke egyszerű civil ruha, hangszere pedig lehetett furulya, szájharmonika vagy harmonika. Régen ezt a szokást a karácsony és újesztendő közti időben gyakorolták, és csak később került át a farsangi ünnepkörbe.

Szerkesztő: Éri Márton

Műsorvezető: Pénzes Géza

Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)

A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/

 Címlapfotó: Máté Ferenc fafaragó, Vargyas. Tóth László fotója