Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Háromszék Táncegyüttes új előadása

A Háromszék Táncegyüttes új előadása Kultúra

Kovászna megye néptánc-kedvelő közönsége Hazától hazáig címmel egy különleges előadást tekinthet meg a héten a helyi hivatásos táncosok előadásában. A Háromszék Táncegyüttes vendég koreográfusok közreműködésével olyat tett, amit eddig még soha: az erdélyi tájakat maga mögött hagyva a történelmi Magyarország különböző régióinak táncaival ismerteti meg a nézőket.

Módos Máté örökös aranysarkantyús táncos és felesége, Módosné Almási Berta Csilla (fotó: Bodor Tünde)

Módos Máté örökös aranysarkantyús táncos és felesége, Módosné Almási Berta Csilla számára koreográfusként éppoly nagy lehetőség és kihívás ez az előadás, mint a háromszéki táncosoknak – tudhattuk meg az előadást beharangozó sajtótájékoztatón. Virág Endre, a táncegyüttes igazgatója úgy fogalmazott: más színben kívántak megmutatkozni a közönség előtt, ugyanakkor a csapat is szintet lépett, hiszen az anyaországi – sokszor eszközös (botos, üveges) – táncok másfajta technikai felkészültséget kívánnak a táncosoktól.

Próbafolyamat Kovács-Jelinek Emese és Kovács József koreográfusokkal (fotó: Kátai Jocó)

Négy hónapja zajlik a közös munka a Módos házaspárral, sikeresen és jó hangulatban, vélekedett. Igaz, mivel hét hónapon belül ez a harmadik bemutatója az együttesnek, az intenzív munka igencsak próbára tette, megviselte fizikailag a táncosokat. Mint mindig, az apró részletekben is a tökéletességre törekszenek, hiszen az előadással augusztus 20-án Nyíregyházán lépnek fel, ahol erős táncos közösség van, de a szakma szigorú szeme előtt is helyt kívánnak állni.

Próbafolyamat Kovács-Jelinek Emese és Kovács József koreográfusokkal (fotó: Kátai Jocó)

 

Az eddig elsősorban előadóként nagyot nyújtó Módos házaspárból Módos Máté volt jelen a sajtótájékoztatón, felesége épp csak pár perc erejéig jelent meg rövid egyeztetésre, hiszen ő közben a táncosokkal próbált. A fiatal vendég koreográfus, mint elmondta, rendkívül megtisztelőnek érezte az egész estés előadás összeállítására vonatkozó felkérést. Az alapötlettől a színpadi elrendezésig mindent rábíztak. Ezt a bizalmat és az előadáshoz kapott teljes körű, feltétel nélküli segítséget igencsak értékelte, mert semmiben nem kellett megalkudniuk.

A zenei-képi világ nagyon új lesz az itteni közönségnek, ígérte, csak gyönyörködni kell majd benne. Az idei évadban négy alkalommal viszik színre, a térbeni és időbeni vándorlás során – többek között – somogyi kanásztáncot, páros ugróst, üvegest, rimóci sarkantyúst, karikázót, alföldi botolót, viski csárdást és keringőt, bukovinai kétfelé tappantóst és silladrit, nagypaládi és szeghalmi verbunkot láthatunk.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás