A komáromi oroszlán

E hónap elején ünnepelhettük volna Klapka György tábornok születésének 200. évfordulóját. A körülmények ezt sajnos nem tették lehetővé, azonban az esendő emberi mivoltában is kiváló katona és önfeláldozó hazafi emléke előtti képzeletbeli főhajtásnak még egy világméretű járvány sem állhatja útját. Szerény írásunk is ezt a célt szolgálja.

Klapka György 1820. április 6-án jött a világra Temesváron, morva eredetű polgárcsaládban. Német anyanyelvű, de magát magyarnak valló ifjúként, 1842-től a magyar királyi testőrség hadnagyaként szolgált Bécsben, ahonnan öt év szolgálati idő után főhadnagyi rangban a 12. határőrezredbe távozott. A magyar honvédségbe 1848 májusában jelentkezett, ahol kivételes képességeinek köszönhetően tüneményes gyorsasággal haladt felfelé a ranglétrán. 1848 júniusának elejétől honvédzászlóalj-százados, 1849 áprilisától már tábornok, 1849 májusában egy ideig hadügyminiszter-helyettes, és 1849. május 28-tól október 2-ig Komárom várának parancsnoka volt. A stratégiai szempontból rendkívül fontos vár védőit ő állította a magyar szabadságharc oldalára, és a sok nyertes csata mellett neki köszönhető a dicsőséges tavaszi hadjárat tervének kidolgozása is.

A világosi fegyverletétel (1849. augusztus 13.) után a vezetésével még másfél hónapig védték Komárom várát. Hősies ellenállásuknak köszönhetően a helyőrség, valamint a város valamennyi tisztviselője, mintegy 30.000 fő menlevelet kapott, és még félmillió Kossuth-bankó beváltását is sikerült a számukra kialkudnia. Az erődrendszert október 1. és 4. között adták át a császári csapatoknak.

A szabadságharc leverése után előbb Törökországban, majd Olaszországban és Svájcban élt emigrációban. Ezekben az években is aktívan politizált, az alpesi országban például még a nemzetgyűlésbe is beválasztották. Az 1859-i osztrák–olasz–francia háború idején a Magyar Nemzeti Igazgatóság tagjaként részt vett az Olaszországi Magyar Légió megszervezésében, és 1864-ben támogatta Garibaldi Ausztria elleni fegyveres harcának előkészületeit. Az 1866-i porosz–osztrák–német háború idején Bismarck támogatásával felállította a Klapka Légiót, amely azonban már nem vett részt a hadműveletekben. A kiegyezést követően hazatért, és országgyűlési képviselő lett Tisza Kálmán balközép pártjában.

Budapesten érte a halál 1892 májusában, és a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugovóra. A tábornok és honvédjei hősiességét, Egressy Béni Klapka-indulója hirdeti világszerte.

Az 1986-ban újra megjelentetett emlékiratai előszavában Katona Tamás történész többek között ezt írta róla: „A szabadságharc vezérei közül Klapka volt a leghajlékonyabb, legtalálékonyabb: kitűnő képzettségű és adottságú vezérkari tiszt. Tervei nemcsak ötletesek voltak, hanem merészségük ellenére is kivihetők, és Klapka gondoskodott is róla, hogy ezeket a terveket a legapróbb részletekig kidolgozza. Sebezhető pontja a tervek megvalósítása volt (…) Így is a szabadságharc legjelesebb katonái, sőt vezérei közé kell sorolnunk, és csak csodálattal adózhatunk annak a teljesítménynek, amit a felső-tiszai hadtest élén, a nagysallói csatatéren, a július 2-i komáromi csata délutánján vagy az augusztus 3-i kitörés alkalmával nyújtott.”