A lázadás egyik műfaja volt

Az 1960-as, `70-es és `80-as nemzedék magyar nyelvterületen élő tagjainak a nyugatot meghódító és Magyarországon is gyökeret verő rockzene művelői segítettek átvészelni a kommunista diktatúra sötét éveit. Éppen ezért örvendetes, hogy dr. Fodor János történész, egyetemi oktató felgöngyölítette, és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban tudományos igényességgel ismertette a magyarországi rockbandák történetének fontosabb mozzanatait.

A háromszéki TÉT-esték (Tudomány, Élmény, Tapasztalat) keretében Rendszerzárás a rockzenében címmel megtartott előadás során többek között kiderült, hogy a hatalom Magyarországon is a lázadás műfajaként tekintett a rockzenére. Ebből kifolyólag pedig az előadóit, illetve közönségüket az erőteljes negatív üzenetet hordozó „erkölcstelen, nyugati és csöves” jelzőkkel illetve ellenségként bélyegezték meg. Köztük az Illés, majd Fonográf, LGT, Omega, Beatrice, Piramis, Edda, P. Mobil és Karthágó együtteseket és rajongóik táborát.

A rockzene megállíthatatlan előretörése azonban egyezkedésre és kompromisszumok megkötésére kényszerítette a kommunista párt mindenható elvtársait. Ugyanakkor a műfaj művelőit is, akik a színpadon való megjelenés és lemezkiadás fejében szintén kénytelenek voltak kisebb-nagyobb engedményeket tenni. Azt ugyanis, hogy ki és hol léphet közönség elé, vagy adhat ki albumot, a hatalom erre a célra létrehozott intézményeinek vezetői döntötték el. Mindenekfölött a kultúrát irányító Aczél György és az utasításait végrehajtó Bors Jenő, valamint Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója, illetve főmenedzsere.

Mindezek következtében a zenekarokat a három T (tiltott, tűrt, támogatott) elve szerint csoportosították, és ennek alapján kezelték őket. A besorolás azonban képlékeny volt, a megtűrtek közül hamar át lehetett kerülni a tiltottak közé, ami azt jelentette, hogy a fellépé­sei­ket és lemezkiadásukat egyaránt megakadályozták. A két csoport mezsgyéjén lavírozó Illés és Omega egyaránt került ilyen helyzetbe, hiszen volt időszak, amikor az Illést hallgatásra kárhoztatták, és a már megjelent Omega-lemezt bezúzták.

Mindezt a szocializmus bírálatával vagy nemzeti jelleg megjelenítésével való próbálkozás váltotta ki.
Az ellehetetlenítésnek azonban voltak kifinomultabb eszközei is. Ezek egyike a sikeres koncert alapfeltételét képező, csak nyugaton és borsos áron kapható, minőségi hangosító-felszerelések hiányára alapozott, hiszen ezek beszerzéséhez szükség volt a hatalom engedélyére, esetleg támogatására is.

A nyílt ellenszegülés következményeinek tudatában az együttesek megpróbáltak rejtett üzeneteket megfogalmazni a közönség felé. Ezt megakadályozandó, a valódi szándékokat és háttérgondolatokat felderíteni hivatott besúgók hadát vetette be a kommunista titkosszolgálat. És sajnos, a zenészek között is akadtak olyanok, akiket felhasználtak társaik ellen. Például Vikidál Gyula, aki Professzor fedőnéven rendszeresen jelentett Nagy Feróról (Beatrice), Schuszter Lórántról (P. Mobil) és Som Lajosról (Piramis).

Az igazán nagyok viszont az elébük tornyosuló akadályok ellenére is megtalálták a módját a bírálatnak, valamint a nemzeti érzés szívekbe történő becsempészésének és éltetésének.