A magányos fotós

A szervezők a Szívvel, szemmel, lélekkel címet adták a fényképezés titkaival tavasz óta a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola műhelyében ismerkedő Veres Katalin csütörtökön megnyitott egyéni kiállításának. A Tein Teaházban január 15-ig közszemlére helyezett alkotások megtekintése után megállapítható, hogy nem véletlenül, hiszen a megszületésükhöz érző szív, látó szem és hittel átitatott lélek szükségeltetik.

A mint arra Komán Eszter, a különböző művészeti ágak iránt fogékonyságot mutató személyeket felkaroló tanintézmény szakfelügyelője méltatóbeszédében rámutatott, az esztendő vége számukra is a számvetés, a mérlegelés időszaka. Ennek elvégzése pedig nélkülözhetetlen a továbblépéshez és a fejlődéshez, mert hűen tükrözi a múlófélben lévő esztendő megvalósításait, de rámutat a hiányosságokra és az esetleges kudarcokra is. Büszkeséggel tölti el, hogy az utóbbiakból nagyon kevés, a sikerekből viszont annál több jutott.

Közéjük sorolta az általa év felfedezettjének nevezett Veres Katalin, Zágonban élő és alkotó fiatal fotóst is, aki nem csak a világjárvány okozta kényszerszünet után az iskola keretében áprilisban újraindított szakmai képzés lelkiismeretes résztvevője, hanem a birtokába jutott ismeretanyag tudatos felhasználója is, az egyéni kibontakozás érdekében. Hozzáállása, szorgalma és a kettő közös gyümölcseként beérett munkái az oktatókat is feltöltik pozitív energiával, hiszen a tevékenységük értelmét igazolják.

A pályáját oktatóként és a tárlat kurátoraként egyaránt egyengető Huszár Szilamér kérdéseire adott válaszaiból kiderült, hogy Veres Katalin a fényképezéssel már zsenge korában eljegyezte magát, így az élete részévé vált. Nem véletlenül, hiszen a szülei szabadidejét is a videózás, illetve fotózás töltötte ki.

Szakmai irányítója és diáktársai magányos fotósként tartják számon, mert elmondása szerint csak egymagában tudja észrevenni, megélni, rögzíteni és saját lényén átszűrve továbbadni a környezetében rejlő számtalan csodát. Ez számára a réten legelő őzikék kecses alakjában, a jégpáncélt öltött kereszt formájú ágban, a lenyugvó vagy felkelő nap sejtelmes fényében, immár más létbe szenderült édesapja magasba vágyó tekintetében, a gyertyalángot óvó kezek vonalában, a perkői kápolna piros-fehér látványában, a nyári erdő felszálló leheletében, a virágok törékeny szépségében, vagy a Szűzanyát ábrázoló festmény kisugárzásában egyaránt fellelhető, de a felsorolást hosszason folytathatnánk.

Az esemény emelkedett hangulatához és színvonalához hangsúlyosan hozzájárult Csutak Apolka és Csutak Krisztina elsőéves, valamint Mátyás Attila másodéves zongoristák átszellemült, tehetségről és elhivatottságról árulkodó játéka is. Mindhárman Szőcs Botond zongoraművész, a Művészeti és Népiskola tanárának növendékei. Katalin unokahúga, Kovács Andrea Aranyosi Ervin: Tanít a természet című versének az elszavalásával gazdagította a jelenlévőknek átnyújtott élmények csokrát. 

Fotó: Solymosi-Incze Enikő