A művész sugallata

Képesek vagyunk-e újból belesimulni a természetbe és harmóniában élni a környezetünkkel, vagy vele együtt magunkat is felfaljuk nyereséghajhász, és éppen ezért önpusztító világunkban? Ilyen és hasonló kérdések juthatnak eszünkbe, miközben Rizmayer Péter budapesti születésű (1977), Sepsiszentgyörgyön élő képzőművésznek a Lábasház pincegalériájában kiállított, november 14-ig megtekinthető installációit szemléljük.

Amint azt csütörtökön a tárlatot megnyitó Dimény András festőművésztől megtudhattuk, Rizmayer Péter a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán diplomázott 2007-ben. Eddig több mint harminc csoportos, valamint tíz egyéni kiállításon villantotta fel installációkba, fényképekbe és videókba sűrített tehetségét a nagyérdemű előtt.

Méltatója szerint Rizmayer „az alkotásaiban az ember és természet viszonyát taglalja.” Így vélhetően az embernek „a természet tükrében való láttatása”, illetve ennek a fordítottja képezi művészi gondolkodásának az alapját is. Hiszen „a természet az ember egyetlen lehetséges léttere, bármit is műveljen vele vagy magával.” Éppen ezért az általa láttatott természet nem azonos az impresszionisták által megjelenítettel. „Nem látványelemek tömkelege, hanem léttér”, az élet megszületésének alaprétege.
Utolsó vacsora címet viselő tárlatáról maga az alkotó így vall: „A természetbe vetettségünkről, emberségünkről, mohóságunkról szól, és arról, hogy a fény a természeten keresztül jut el hozzánk. Ezt sose feledjük!”

A belső teremben létrehozott installáció figyelmes megtekintése után rádöbbenhetünk, hogy miért kapta ezt a nevet. Az agyagos talajt körbeölelő tizenkét tányér látványa ugyanis azt sugallja, amennyiben mi, emberek nem fogjuk vissza gyakorlati és képletes értelemben vett falánkságunkat, a mögöttük látható dús növényzet kipusztul, a Föld pedig terméketlenné és kopárrá válik. A tányéroknak a természet ciklikusságára utaló és az utolsó vacsorán jelenlévő apostolokéval megegyező száma is ezt egyértelműsíti.