A nagy kínai falig is eljutott

A jeles történész, Borbáth Károly 1931. január 13-án született Vargyason. Szülei, Borbáth Lajos és Pál Anna, valamint nagyszülei is székely földművesek, ugyanakkor jó eszű tanulók voltak, akik mind az egyházközségben, mind a falu vezetésében tisztséget töltöttek be.

A család a falu jó gazdái közé tartozott, jelentős földterületekkel és állatokkal. Dr. Borbáth Károly, akinek egy testvére volt, már zsengekorban elkötelezte magát a tudásnak, nem nagyon szerette a mezei munkát, inkább olvasott. A másik szenvedélyét a fürdés jelentette. Az iskola elemi osztályait Vargyason végezte, közülük kettőt románul. Már akkor kitűnt bámulatos memóriájával.

Az elemi iskola után, tanítói tanácsára, 1942 szeptemberében a szülei elvitték Székelykeresztúrra, ahol részt vett a gimnázium szervezte tehetségkutatón. Nagyszerű eredményt ért el, és az iskola diákja lett. Az osztályértesítő szerint az 1942-1943-as tanévben 12 tantárgyból volt jeles, csupán rajzból és testgyakorlatból kapott jó minősítést. Osztálytársai visszaemlékezései szerint tudásban jóval előttük tartott, messze fölöttük állt. 1950-ben érettségizett, és érdeklődésének megfelelően a Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakán folytatta tanulmányait. A III. évfolyamtól átmegy a Victor Babeș Tudományegyetemre: ennek okát nem ismerjük, de sejteni lehet, hogy gazdag ismereteinél fogva nézeteltérései támadhattak a magyar egyetem történészeivel. Erről sosem beszélt senkinek. 1954-ben kitűnő eredménnyel fejezi be egyetemi tanulmányait.

Akkoriban a legjobb eredményeket felmutató egyetemistákat, tanulmányaik befejeztével a Szovjetunióba küldték ösztöndíjjal továbbtanulásra. Így került Borbáth Károly is Leningrádba. Az ottani egyetem középkor történeti tanszékén tanult és dolgozott kandidátusi értekezésén, doktori disszertációját a székely faluközösségről írta. Demény Lajos történész mesélte, hogy képes volt 200 orosz szót megtanulni egy nap alatt, és az első félév elteltével már szemináriumot vezetett. Szerénységével és alapos tudásával mindenki szeretetét elnyerte. Amikor a magyar őshaza felkutatására indult Ázsiába, mindannyian felkarolták hónapokig tartó utazását. A posztgraduális képzés után jutalomként kapott egyhónapos utazás alatt Galíciába, az 1915-ben csatában elhunyt nagyapja, Pál Miklós sírjához látogatott, majd egészen a kínai nagy falig, abban a reményben, hogy ősmagyarokra lel.

1958. október 1-től adjunktus a Bolyai Tudományegyetemen, mely éppen a következő évben egyesült, kényszerű módon a román nyelvű Victor Babeș Egyetemmel. Sok történész és bölcsészhallgató győződhetett meg nagy tudásáról, emberségéről és szerénységéről. Előadásai vonzók voltak szakmai igényességük, adatgazdagságuk okán, de érdekes előadói modorának köszönhetően is. A rábízott évfolyamért felelősnek érezte magát. Diákjait történelmi kirándulásokra vitte, ami miatt a román nyelvű rektor szeparatizmussal vádolta. Tanítványait később munkahelyeiken is felkereste, sorsukat figyelemmel kísérte.
1959. december 31-én vette feleségül Mátyás Emma Mária tordai magyar-orosz szakos tanárnőt. A házasságból Pál nevű gyerekük született 1966. június 21-én, Tordán. Ezt követően utaltak ki számára egy lakást a Györgyfalvi negyedben.

Hiába enciklopédiákkal vetekedő tudása, 1968. október 1-től félreállítják, mert tudományos munkásságát nem volt hajlandó alárendelni a rendszer történelmet meghamisító politikájának. A román rektor elfelejtette, hogy egykor budapesti egyetemen tanult. Március 15-én elszavalta Petőfi Talpra magyar című versét. Még nevét is magyarosította.

Hivatalból kilenc évre áthelyezik Nagyenyedre, a Bethlen Gábor Kollégium dokumentációs könyvtárába. Tisztviselői fizetést kap, de nem csügged, tudományos munkássága nem lankad, bár a belügyisek egyre gyakrabban zaklatják, figyelik. Vádakként említik a külföldi kutatók támogatását, könyvek és dokumentumok kiadását, a tehetséges tanulók segítését stb.

A könyvtár látogatóit valósággal elbűvölte érdekfeszítő tudomány- és iskolatörténeti tájékoztatásaival. A kollégium diákjai tisztelték, rajongtak érte, hiszen mindig bizalommal fordulhattak hozzá tanácsért, útbaigazításért. A belügyisek egyre gyakrabban vonták felelősségre, figyelmeztették, beidézték. Végül sikerült elérniük, hogy történelmet tanítani nevezzék ki, 5-8. osztályosoknak. Sajnos itt sem fogadták megértéssel. A tantestület tartózkodónak bizonyult, a helyi szervek nem gondoskodtak lakásról, kosztról, tűzifáról. Kénytelen volt elvállalni az éjszakai telefonszolgálatot a néptanácsnál, hogy melegben lehessen.

1978 nyarán elhagyja Torockószentgyörgyöt. Új állás után érdeklődik, de nem talál. Sepsiszentgyörgyön egy darabig dokumentációs könyvtár létrehozásával hitegetik, de végül semmi sem lesz belőle. Amikor a vargyasi iskolánál megürül a történelem-katedra, ide kérte kinevezését. Mint igazgató, örömmel fogadtam, jó egyetértésben dolgozott velünk. Ő is értékelte a tantestület jó hírnévnek örvendő munkáját. A segítségével megyei és országos tanulmányi kirándulásokat szerveztünk, amelyek nyomot hagytak tanulóink lelkében. Az autóbuszban az ő hangja túlharsogta a motor zúgását. Még a sofőr is őt hallgatta.

Zaklatott, hányódó élete házasságát is kikezdte. Sokat volt távol családjától, a könyvek és az okiratok számára mindennél többet jelentettek. Felesége kérésére 1979. január 31-én a kolozsvári törvényszék felbontotta házasságukat.

1980-ban remény nyílt arra, hogy sorsa jobbra fordul: Székelyudvarhelyen felajánlották neki a múzeum tudományos könyvtárának vezetését, lakást is kiutaltak számára. Mielőtt elfoglalhatta volna munkahelyét, 1980. április 20-án holtan találták a szülői ház egyik szobájában. A vizsgálat szerint a csempekályhából kiáramló szénmonoxid okozta halálát – ezt sokan nem fogadják el a mai napig sem.

1980. április 22-én temettük el nagyságához méltóan. Emlékét kopjafák, művészi alkotások, mellszobor és az iskola neve őrzik. Én magam három könyvvel, és a sajtóban megjelent mintegy húsz írásommal járultam hozza emlékének megőrzéséhez. Javaslatomra a fennállásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség keretében a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége post mortem az RMPSZ-díj arany fokozatával tüntette ki „a Haza szolgálatában, történelmi múltunk kutatása területén kifejtett tudományos tevékenysége elismeréseként”.

Szécsi Antal