A napmadár, amely megvéd a gonosz erőktől

A jelképek világában barangolhattak mindazok, akik részt vettek Kisné Portik Irén néprajzkutató minapi vetített képes előadásán a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban. A Tudástár-sorozat részeként lezajlott eseményen az előadó a nap, a madár, illetve ezek együttes alkalmazása esetén megjelenő napmadár motívumának használatát mutatta be a magyar népi kultúrában.

Kisné Portik Irén bevezetőjében elmondta, a nap majdnem minden nép kultúrájának része, egyrészt éltető, másrészt büntető szerepkörben, ezért általában a különböző istenségek megjelenítésére használják. A népművészetben számos formában megtalálható, az álló nap az örök életet, míg a mozgásban levő (forgó rózsa, szvasztika) a változó életet szimbolizálja. „Ezeket fel kell ismerni azokon a területeken, ahol a népi tudás és alkotó erő használni szokta” – vélekedett az előadó.

A néprajkutató fotók segítségével szemléltette a napmotívum használatát a székelykapukon. Mint fogalmazott, „egy ilyen kapu oltalma alatt élni hihetetlenül nagy hitet és erőt jelent azoknak, akik megalkotják és jelkép-erejét használják”. Hozzátette: ezen motívumok a kapukon, tornácokon homlokzatokon nem díszként jelennek meg, a népi kultúrában sokkal mélyebb jelentéssel bírnak.

Vannak kapuk, amelyeken csupán a nap sugarai jelennek meg, de találkozhatunk két, három, illetve négy napállást (felkelő, delelő, lenyugvó, alvó) bemutató ábrázolásokkal is. Az előadó elmondta, falun végzett kutatásai során, mesteremberekkel beszélgetve győződött meg róla, hogy az ácsok nem minden esetben vannak tisztában a különböző motívumok jelentőségével, azonban a faragás módja évszázadok óta apáról fiúra száll.

„Ezen jelképek mögött olyan erő áll, ami óvja, védi a házat. A kapu egy válaszvonal a kinti és a benti világ között, ezért védelemmel, biztonsággal telítettnek kell lennie, hogy a mindennapokat érdemes legyen elkezdeni és békével, nyugalommal befejezni” – fogalmazott Kisné Portik Irén.

Kitért arra is, hogy az ázsiai kultúrákban – például Egyiptomban – a felkelő, delelő, lenyugvó és alvó napnak külön neve van, a magyar nyelvben ez azért nem alakult ki, mert a magyar naptisztelő, nem pedig napimádó nép. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a régészeti ásatások során nem kerültek elő olyan leletek, mint az egyiptomiak vagy az aztékok esetében.

„Az egyiptomiak rengeteg napisten-szobrot emeltek, napvárosuk volt (Héliopolisz), ahol a napistennek áldoztak, és ott történt a legtöbb olyan esemény, ami az egyiptomi kultúrpolitikai történetet meghatározta. Nálunk ilyen nem került felszínre” – jelentett ki, hozzátéve, hogy az égi jelenségekre vonatkozó szókészletünk viszont nagyon gazdag, ő maga egy korábbi kötetében 230 kifejezést gyűjtött össze a felkelő, delelő és lenyugvó nappal kapcsolatosan.

Mint mondta, az egyiptomi kultúrában az isteni erővel párhuzamban mindig megjelenik a lélek is, amelynek ábrázolására a madár a legalkalmasabb. Innen ered a madárszárnyakat megidéző formák használata a kapuszárnyak esetében is. A kapu középső, borító deszkájára gyakran egy fejrész is kerül, amely a madár fejét szimbolizálja, a szárnyakkal együtt pedig a lélekmadár elevenedik meg. Megjelenítésének formái tájegységenként változnak, de leginkább a Sóvidéken elterjedt – osztotta meg a hallgatósággal az előadó.

Kiemelte, Csíkjenőfalván egy pávamadarat megjelenítő kapuval is találkozott, ahol a páva farka a napot jelképezi. Ennek eredete, hogy a napistenek kedvenc madara általában a páva volt, míg a magyar kultúrában a hímzések, szőttesek, tárgyak formavilágában maradt fent, mint a napot megidéző madár, amely lélekmadárként a napmadarat képviseli. Ez a szimbólum a tornácok, ajtók, ablakok, homlokzatok esetében is megjelenik, védve a ház lakóit a gonosz erőktől.

Kisné Portik Irén különböző keleti kultúrák nap- és madárábrázolásait, illetve építészetben való használatát is bemutatta, párhuzamba állítva ezeket a székelyföldi megjelenítési formákkal. „Ezek a jelképek megérték a 21. századot, és csak rajtunk múlik, hogy megőrizzük őket. Nem várhatjuk, hogy jöjjön egy testvértelepülés, vagy jöjjenek a földönkívüliek, és valami csodát tegyenek a kultúránkkal. Az a miénk. Vagy megtartjuk, vagy elvész” – summázott a néprajzkutató.

Az esemény végén lehetőség volt megvásárolni Kisné Portik Irén könyveit, amelyeket a szerző dedikált is.