A „nem rózsaszín” regény

Szász Hargita 365 című, a Bookman Kiadó gondozásában idén megjelent első regényét mutatták be csütörtökön Kézdivásárhelyen, a Kosztándi Galériában. D. Haszmann Orsolya és a szerző beszélgetése meggyőzte a hallgatóságot, hogy igazi „bekuckózós” olvasmányt vehetnek kézbe, amely segíthet átvészelni ezeket a télbe bújt tavaszi napokat.

A Kézdivásárhelyi RMDSZ Nőszervezete részéről Fejér Melinda vezette fel a könyvbemutatót, a székelyföldi szórakoztató irodalom ritka képviselőjét ismertetve elmondta: Szász Hargita a mindennapi munkájához tartozó politikai sajtós, kommunikációs tanácsadói szaknyelvet cserélte le a könnyedebb, olvasmányosabb szövegre. A fordulatokkal teli regényt jó szívvel ajánlotta a férfiolvasók figyelmébe is, akik a segítségével betekintést nyerhetnek az izgalmasan bonyolult női lélek rejtelmeibe is.

„Időnként jólesik elmerülni egy ilyen regényben”, mondta D. Haszmann Orsolya, aki bevallotta: a sorok mögött levő szerzőre is kíváncsivá tette a történet. Hargita Csíkszereda mellett született, Kolozsváron és Bukarestben töltött évek után tért haza. Mindig is szenvedélyesen szeretett olvasni, gyerekkori vágya volt, hogy maga is írjon egy regényt. A 365-ben megírt történet váza középiskolás kora óta érlelődik, alakul benne, hogy végül ebben a formában véglegesüljön. Mindig is figyelte az embereket, szereplőit azonban nem egyetlen személyre építi, mégis rengetegen magukra ismertek azokban.

Anélkül, hogy a regény élvezetétől megfosztanánk az olvasókat, elárulhatjuk, hogy egy szerelmi háromszög alakulását követhetjük nyomon 365 nap leforgása alatt, hiszen „egy év alatt annyi minden történhet egy emberrel, ami akár meg is változtathatja”. A témaválasztásról a szerző megosztotta: gyerekkora óta a való életben számos ilyen helyzetet látott, és foglalkoztatta, hogyan kerülnek bele, miként élik meg azt az emberek. Ugyanakkor le akart számolni azzal a sztereotípiával is, hogy ez csak egy férfi, két nő felállásban fordulhat elő – így vált Anna a központi alakká.

Elmondta azt is: regénye nem lehet rózsaszín, hiszen mintája maga az élet, a főhősnő sem mentesül döntéseinek, tetteinek következményei alól. Az alkotási folyamatról megtudhattuk, a címadás volt a legnehezebb, és annak ellenére, hogy „civil” munkája dinamikus, pörgős, ritkán unalmas, az írás során inkább zavaró volt a megélhetés érdekében tett kötelező kitérés a prózaibb szövegek felé. A szerző ugyanakkor nem rejtette véka alá azt sem, hogy jó lenne csupán regényírásból megélni – erre a 8–9. kötet után jó esélye is van, jegyezte meg viccesen.

„A történet hangulata, a remek karakterábrázolás és az írói stílus mellett a könyv legnagyobb erőssége a lebilincselő cselekményszövés. Szinte lélegzetvisszafojtva olvassuk ezt az eseménydús Háromszázhatvanöt napot” – ajánlja figyelmünkbe a könyvet Dénes Ildikó irodalomkritikus. És mert „egy regényt bárki tud írni”, Hargita már­is új könyvön dolgozik, amely azonban nem ennek a folytatása; ez a helyzet csak ebben a formában érhetett véget. A ráció és elköteleződés, illetve az érzelmek, vágyak harcában ugyanis a szerző véleménye szerint az előbbiek javára kell billennie a mérlegnek, ahogyan azt is megfigyelte: egy ilyen felállásban valaki mindig sérül.